Országgyűlési napló, 1963. II. kötet • 1965. április 3. - 1967. január 28.

Ülésnapok - 1963-19

1275 Az Országgyűlés 19. ülése 1965. november 12-én, pénteken 1276 szokott piaci járatokba préselődnek be és bizony nemegyszer előfordul másfél-két órás késés is. Világos, hogy ezek a kiesések a tanulók munkájában is meglátszanak, sőt az iskola munkáját is nagymértékben gátolják. Ezek nagy és nehéz kérdéseknek látszanak, annál is inkább, mert a váróhelyiségek kérdése bizony még csak kezdeti stádiumban van. Azt is meg kell néznünk, hogy hogyan tovább. Ezek a gyerekek délben rohannak haza, sőt van olyan iskolánk, amely korábban kezdi a tanítást, hiszen az utolsó óra már nem férne bele az autóbusz indulási idejébe. Hol van a plusz, a szakköri munka, a gyermekekkel való foglalkozás, esetleg az úttörő-mozgalom stb.? Nagyon ügyes kezdeményezést látunk a nevelők részéről, ők mennek ki a faluba, oda, ahonnan bejárnak a gyermekek, de természetesen megint vagy gyalog, vagy kerékpáron és este későn jönnek haza. Ez nem lehet végső megoldás. Igen örülünk annak, hogy az alföldi iskoláknál a tanyai iskolák kérdését a kollégiumok nagyrészt felszámolták. Mi egyelőre csak gondolkodunk azon, mit lehetne tenni, hogyan lehetne ezt a pluszt valamiképpen tanítványainknak biztosítani. Nem gondolok kollégiumokra, de esetleg meg lehetne valósítani azt, hogy ezeket a körzeti iskolákat egy-egy napközi otthonnal látnák el, hogy legalább a délutáni foglalkozások — természetesen a közlekedéssel összehangolva — valamiképpen kiegészítenék az oktatást. Tudom, hogy ez ismételten anyagi kérdés, de arra is gondolnunk kell, hogy ez nem egyedül a művelődés problémája. Hiszen pontosan az általános iskolákból kikerülő tanulóknak, akár középiskolákban, akár a különböző szakmunkásképzésben folytatják tanulásukat, végeredményben mind hasznos tagjaivá kell válniuk a népgazdaságnak. Minél több alapot tudunk számukra biztosítani, annál hasznosabb szakemberek lesznek később. A másik probléma a középiskolák helyzete. Amikor a reform egyik nagyon fontos célkitűzése megjelent, amely szerint az általános iskola VIII. osztálya után mind többen végezzék el a középiskolát és szerezzék meg a középfokú műveltséget, nagyon nehéz helyzetben voltunk. Gondolnunk kellett a népgazdaságra, amelynek továbbra is megmarad a szakember igénye, ugyanakkor megindult az áramlás a középiskolák felé, sőt egyes községek valósággal kikövetelték maguknak a középiskolát. Meglevő erőinkkel megkezdtük azt a feljesztést, amit lehetett. Meg kell mondanom egészen őszintén, hogy ebben a kérdésben a különböző szaktárcák nem segítettek, tehát tettük ahogy lehetett, fejlesztettük a gimnáziumokat és világos, hogy mi is eltolódtunk élesen a gimnázium javára. 15 gimnáziumunk, egy önálló szakközépiskolánk és öt középfokú technikumunk van. Azt hiszem, ezek a számok elég világosan beszélnek. De mást nem tudtunk tenni. A községekbe kitelepítettünk öt .gimnáziumot, gondolva arra, hogy az úgyis túlzsúfolt kollégiumokon, ha túlságosan nem is enyhít, de talán nem fokozza a túlzsúfoltságot. Ez a meggondolás vezetett bennünket. Tantermünk sem volt elegendő. Sokat hallottunk itt már az 5-j-l-es oktatásról. Meg kell mondanom, hogy ez, mint a legtöbb helyen, nálunk sem felelt meg a várakozásnak, de arra feltétlenül jó volt, hogy a többi 24 tanulócsoportunkat váltakozó módszerrel el tudtuk helyezni. Valóban aláhúzhatjuk azt is, hogy szakközépiskolákat is csak ott létesítsünk, ahol megfelelő tanműhely és ehhez szükséges taneszköz van. Nekünk nem volt más megoldásunk. Megvizsgáltuk azt is, hogy mi a felvevő képességünk általában. A VIII. általánosból kikerült tanulóinknak 40,5 százalékát vették fel középiskoláink. De ez telítettséget jelent. Hallottuk a referátumból azt, hogy néhány év múlva fog bekövetkezni a tetőzés. Erre feltétlenül gondolnunk kell. De hogyan? Engedje meg a tisztelt Országgyűlés, hogy megvizsgáljuk azoknak a helyzetét, akik végeznek ezekben a középiskolákban. Előzetes számítások szerint évenként körülbelül 2000 érettségizett kerül ki a megye különböző középiskoláiból. Ebből körülbelül 15 százalékot az egyetemek, a főiskolák elvonnak, a többi ott marad. TaDasztalatunk szerint az érettségizettek és ezek közül is a leányok elhelyezése igen komoly probléma és rengeteg van még most is, akiket nem tudtunk elhelyezni. Itt tehát valóban más megoldáshoz kell folyamodnunk. Megvizsgáltuk a szakközépiskolában végzettek helyzetét is. Az ő elhelyezkedésük kérdése talán már nem olyan nagy probléma, de szeretnék egy kérdésre rámutatni, mégpedig arra, hogy a különböző szintű szakközépiskolákban nagyon specializálták az egyes szakokat. Nem említek mást, mint azt, hogy Körmenden egy állattenyésztési tagozaton \ külön van szarvasmarhatenyésztő és baromfitenyésztő szak. A 38 végzett közül több ugyan továbbtanult ezen a szakon, ami feltétlenül szép eredmény, de a többi nem helyezkedett el a mezőgazdaságban, annak ellenére, hogy hallottuk, a mezőgazdaságban szakemberhiánnyal küzdünk. Érthető, hogy az apró tsz-ek még nem tudnak érettségizett baromfinevelőt vagy pedig szarvasmarha-tenyésztőt felfogadni. Egyelőre ez a helyzet. De azt hittük, hogy a technikumok vonalán más a kép. Egy hete részt vettem a körmendi felsőfokú mezőgazdasági technikumban egy tanácskozáson, amely éppen a mezőgazdasági szakemberek helyzetét, elhelyezkedését vitatta. Nem kívánok ezzel részletesebben foglalkozni, hiszen Giczi képviselő elvtárs erre már rámutatott. De itt is az volt a tény, hogy 10 százaléka a középfokú mezőgazdasági technikumot végzetteknek helyezkedett el a mezőgazdaságban, ugyanakkor a többit — ahogy Losonczi elvtárs is mondta — felszívta az ipar, a Remix, a Pamutipar, a körmendi faipar stb. Ügy gondolom, valóban nem vagyunk még annyira gazdagok, hogy mezőgazdasági középkádereket képezzünk az ipar számára. Nagyon helyesnek tartjuk, hogy majd az új — hogy így mondjam — szakközépiskolai összevonás alkalmával ezekre a kérdésekre sor kerül és reméljük, hogy az új rendezés valóban a szakember szükségletnek megfelelően fog hatni. Most mi kérdezzük azt, hogy hogyan tovább? Nagyon szeretnék csatlakozni Komárom megyei képviselőtársam és egyúttal pedagógus-