Országgyűlési napló, 1963. II. kötet • 1965. április 3. - 1967. január 28.

Ülésnapok - 1963-19

1261 Az Országgyűlés 19. ülése ll kérnünk eddigi segítőink, az üzemek támogatását, és minden megyében céltudatos szertárfejlesztő mozgalmat kell elindítanunk. Mindezekre Borsod megyéből szép példákat hozhatnék, az idő hiányában azonban kérem tisztelt Képviselőtársaimat, ettől tekintsenek el. A jó tankönyvekhez kell igazítanunk szépirodalmi könyvkiadásunkat az eddiginél sokkal nagyobb mértékben, és módot kell találnunk arra, hogy a magyar irodalom kívánta kötelező olvasmányok a meglevőnél sokkal nagyobb mennyiségben állhassanak tanulóink rendelkezésére. Az új tankönyvek örömet jelentenek a tanulóknak, akik számára feltétlenül megkönynyítik a munkát, és nélkülözhetetlenek nevelőinknek is. Nevelőink szívesen és elismeréssel szólnak a tankönyvekről. A tankönyvek igényesebb, alaposabb munkára kényszerítik — hangsúlyozva mondom, kényszerítik — a nevelőket. Az alaposabb munka azonban időt is feltételez és egyelőre nevelőink inkább az idő szorító voltát érzik, eléggé közismert okok miatt. A további munkát meg fogják könnyíteni a kézikönyvek, amelyek hasonló gonddal készülnek, de sajnos, még váratnak magukra, és az is, ha — mint tegnap szintén elhangzott — időben fogják megkapni nevelőink a könyveket. A módszertani folyóiratokat sokkal inkább annak a célnak szolgálatába kell állítani, hogy segítsék nevelőink munkáját a tankönyvek jobb felhasználásában, a tapasztalatok közkinccsé tételében és a tankönyvek kívánta igényre való felkészítésben. Tankönyveink élénk, alkotó pezsgést teremtettek az iskolák szaktárgyi munkájában és tovább segítik a tartalmi elmélyülést. Szép feladat lenne és lesz a tankönyvek újszerű szempontjainak megismertetése főként az általános iskolás tanulók szüleinek százezreivel, hogy így is biztosíthassuk az iskola és a szülői ház együttműködését. Kívánjuk, hogy a szép és jó tankönyvekkel, jegyzetekkel ellátott iskolák és intézmények nevelői, oktatói, tanulói és hallgatói becsületes munkája és tanulása szolgálja tudás- és erkölcsbeli gyarapodásukat és hozza meg pártunk, népünk javára azt, amit a reform által tőlünk kívánnak. A miniszter elvtárs beszámolóját általánosságban elfogadom. (Taps.) ELNÖK: Tisztelt Országgyűlés! Tanácskozásunkat 90 percre felfüggesztem. (13.23) (Szünet: 13.23—14.58) ELNÖK: Tisztelt Országgyűlés! Tanácskozásunkat folytatjuk. Pióker Ignác képviselőtársunk következik szólásra. PIÓKER IGNÁC: Tisztelt Országgyűlés! Nagy érdeklődéssel hallgattam az oktatási reformról szóló beszámolót. A hallottak teljes mértékben megegyeztek azzal, amit a gyakorlatban e téren sajátmagam is tapasztaltam. Szó esett a pályaválasztásról is. A beszámolónak ehhez a részéhez kívánom gondolataimat elmondani. Az ember életének nagy részét a munkahelyén tölti el, a munkához, a munka55. november 12-én, pénteken 1262 helyhez való viszonya döntő befolyással van az ember egész életére. Hogy derűs, jókedvű, kiegyensúlyozott, boldog legyen valakinek az élete, ahhoz arra is szükség van, hogy szakmáját szeresse, örömmel végezze mindennapi munkáját, lássa annak értelmét, hogy örüljön a keze alól kikerült munkának, gyönyörködni tudjon benne. Sokan dolgoznak körülöttem olyan fiatalok, akik valóban örömüket lelik a munkájukban, akiket boldoggá tesz egy-egy jólsikerült munkadarab. A szocialista társadalom célja, hogy min-, denki megtalálja azt a helyet, ahol képességeit a legjobban kibontakoztathatja. E cél megvalósításának az első lépése pedig az, hogy mindenkinek olyan szakmát adjunk a kezébe, amelyhez adottsága és kedve van. E célért társadalmunk igen sokat tett eddig. Ma mindenki előtt nyitva áll a kapu, amelyen keresztül a részére legmegfelelőbb pálya, szakma elsajátításához juthat. Mégis sokan rosszul élnek az adott lehetőségekkel, sőt egyesek visszaélnek vele. A pályaválasztásnál jelenleg több téves nézet gátolja az eredményes munkát. Az egyik: sok szülő nem kíséri figyelemmel gyermeke fejlődését, hajlamát, rátermettségét, és saját elgondolását, vágyát akarja gyermekével megvalósíttatni. „Ha én nem lehettem orvos vagy mérnök, majd a fiamból csinálok azt" — mondják és ezt az akaratukat igyekeznek minden áron rákényszeríteni gyermekükre, még akkor is, ha a gyermekből hiányzik a rátermettség, az érdeklődés az orvosi vagy a mérnöki pálya iránt. A másik téves nézet az, hogy a jelenleg divatos szakmák felé irányítják a gyermekeket. Ezek a szülők is — mitsem törődve a gyermek képességével — csak azt nézik, mennyit keresnek a szakmában dolgozók, tiszta-e, előkelő-e a munka. Sokszor nem ismerik a szakmát, kevés fogalmuk van arról, hogy mit kell ott csinálni, csak azt látják, hogy az adott szakmában dolgozók fehér köpenyben járnak, borravalót kapnak, íróasztal mellett ülnek stb. Ha aztán sok utánjárással és nagy-nagy erőfeszítések árán el is sajátítja a gyermek a divatos szakmák egyikét, mivel nincs hozzá kedve és hajlama, csalódott lesz, nem leli örömét a munkában. Rájön, hogy a fehér köpeny nem minden. Ugyanakkor pedig elfoglalta a helyét egy olyan egyénnek, akinek adottsága, rátermettsége jobb, mint az övé. v Az elhangzott felfogásokat képviselő szülők végül is ahelyett, hogy elősegítenék gyermekük boldogulását, az ellenkezőjét teszik, mert olyan szakmára kényszerítették gyermeküket, amelyhez sem adottsága, sem kedve nincs. Elég széles körben hat még ma a szülők és a fiatalok között a fizikai munka, az ipari szakma lebecsülése. Ma már a munkásszülők anyagi helyzete megengedi, hogy gyermeküket tovább taníttassák, de még ma is hat az a régi gondolkodás, hogy „taníttatom a gyermeket, akkor

1 nem kell majd fizikai munkát végeznie". Arra nem gondolnak, hogy a mai modern technika művelt . szakmunkásokat igényel. Sok esetben már most megköveteli a fizikai munka a technikusi képzettséget. Figyelemre méltó jelenség, hogy a még viszonylag gyengén fizetett gyors- és gépírást is