Országgyűlési napló, 1963. II. kötet • 1965. április 3. - 1967. január 28.
Ülésnapok - 1963-19
1255 Az Országgyűlés 19. ülése 1965. november 12-én, pénteken 1256 végezhetik el az általános iskolát; közép-, illetve felsőfokú oktatásban vehetnek részt. Ez a paragrafus teljesen összhangban áll a párt VIII. kongresszusának azzal a céljával, hogy biztosítani kell, hogy a dolgozók egyre nagyobb számban végezzék el azokat az iskolákat, amelyek saját munkájuk végzéséhez szükségesek. Ebből a szempontból szeretnék a középfokú felnőttoktatás néhány szervezeti, illetőleg ezen túlmenően tartalmi kérdéséhez hozzászólni. Nem kétséges, hogy éppen az általános iskola egyre javuló munkájának eredményeként nőtt meg a középfokú oktatás iránti igény, örömmel lehetett hallani, amit a csepeli párttitkár elvtárs elmondott, hogy Csepelen milyen széles körű a felnőttoktatásban résztvevők száma. Örömmel lehet hallani azt is, hogy majdnem száz százalék azoknak a tanulóknak a számaránya, akik a nyolc osztályt elvégzik. A középfokú oktatásban azonban a nyolcadik osztályt elvégzett tanulók mintegy x > 40 százaléka vehet csak részt a nappali tagozaton. Nem kétséges, tisztelt Országgyűlés, hogy a középfokú oktatás általánossá tételének elvéről nem mondhatunk le. Ebből azonban az következik, hogy jelentős lépést kell tennünk előre a felnőttoktatás középfokú szakaszában, pont szervezeti vonatkozásban. Mindenekelőtt a következőkre szeretnék- rámutatni. Örömmel hallottam Ilku elvtárs beszámolójában, hogy oktatásunk a népgazdasági igényeknek megfelelően a szakmai képzés irányába tolódik el. Ha valahol szükség van erre, akkor azt hiszem, pontosan a felnőttoktatásban ez létkérdés. Tudniillik legalábbis vidéki viszonylatban az a helyzet, hogy a szakmai képzést nyújtó középfokú oktatásba a felnőtt lakosságnak csak az a része jut be jelentős számban, amely az iskola székhelyén lakik. Ezzel szemben a vidékiek nagyon nehezen tudják ezt elérni. Másrészről ebből adódik az, hogy a felnőttoktatás igen jelentős hányadában túlteng az egyoldalú gimnáziumi oktatás. Még olyan dolgozóknál is, akik esztergályosként ülnek be az iskolapadba és esztergályosok akarnak maradni. Ez tehát arra mutat, hogy a középfokú felnőttoktatás fejlesztésének iránya döntően a szakközépiskola, illetőleg a szakképzést nyújtó középfokú iskolahálózat kiépítésében jelentkezik. Ezt az igényt aláhúzzák a tények. Egyetlen adatot! Közismert, hogy a középfokú felnőttoktatásban rendkívül nagy a lemorzsolódás. Ez pedig nagyon káros, és főként költséges dolog, sokmindenféle vonatkozásban. De azt hiszem egyetlen statisztikai adat világossá teszi, hogy a szakmai irányú középfokú oktatást kell fokoznunk. Tolna megyében a múlt évben a gimnáziumi tagozatról a hallgatók 30,4 százaléka lemorzsolódott. Ez óriási szám. A közgazdasági technikumban, tehát olyan iskolatípusban, ahol a felnőtt hallgatók szakmai képzést kapnak, a lemorzsolódás mindössze 6,7 százalék. Azt hiszem, tisztelt Országgyűlés, hogy ez a folyamat önmagáért beszél és azt mutatja, hogy nekünk a középfokú felnőttoktatást elsősorban ebben az irányban kell fejlesztenünk. A másik dolog szintén szervezeti kérdés lenne. Az az igény — és itt utalnék újra arra, amit a VIII. kongresszus mond —, „biztosítani kell, hogy a dolgozók egyre nagyobb számban végezzék el azokat az iskolákat, amelyekre munkájukhoz van szükségük". Ez pedig véleményem szerint azt igényli, hogy a középfokú felnőttoktatás ne kötődjék olyan szigorú egyöntetűséggel az iskolák székhelyéhez. Tisztelt Országgyűlés! Nem kívánható és nem is érhető el sem közlekedési, sem anyagi okok miatt, hogy a vidéki, falusi lakosság minden alkalommal beutazzék egy gimnázium székhelyére, erre nincs lehetőség. Gondoljunk a munkahelyi kiesésre is. Tehát nemzetgazdasági szempontból is káros ez az igény. Mi történjék? Tisztelt Országgyűlés! Nem mondhatunk le arról az igényről, hogy az oktatás általánossá tétele a parasztlakosságot is érintse. Ebből pedig az következik, hogy lényegesen bátrabban kellene hozzányúlnunk a kihelyezett osztályok módszeréhez, tehát vigyük el az iskolát a faluba! Mi falun is művelt embereket akarunk, tehát a parasztfiatalokat is, a parasztfelnőtteket is művelt emberekké akarjuk tenni. Éppen ezért azt hiszem, hogy a fejlődés jövendő tendenciája — hiszen erről van szó! — azt javasolja, hogy bátrabban éljünk a kihelyezett osztályok módszerével. Ezt tények is igazolják. A palánki Mezőgazdasági Technikum 11 kihelyezett osztályában 400 hallgató van és ezek igen nagy hányadban parasztemberek, bár nemcsak azok; de mindinkább ebben az irányban kell fejlesztenünk ezeket az osztályokat. Ez pedig már éppen a munkás- és parasztfelnőttek számára biztosítja az optimális lehetőséget. Ez pedig — mint Cseterki elvtárs mondotta — nemzetgazdasági szempont! Ha úgy tetszik, forintban lemérhető értékben fog jelentkezni a magasabb műveltségi színvonal. Tisztelt Országgyűlés! A törvényjavaslat tárgyalásakor négy évvel ezelőtt Kállai elvtárs hangsúlyozta, hogy többet kell foglalkozni a felnőttoktatás módszereivel, nagy gondot kell fordítani a dolgozók oktatása elméleti és módszertani kérdéseinek megoldásával. Ha valaha aktuális volt ez a követelmény, akkor époen a fejlődés jelenlegi szakaszában ez létkérdés. Miért? Énpen abból kifolyólag, hogy a középfokú oktatás a felnőttoktatás iránvában kell, hogy kiszélesedjék. Ez döntő követelményként írja elő azt, hogy a felnőttoktatás saiátos módszertani kérdéseivel többet kell foglalkozniuk a tanítóképzőknek, a tanárkéDző főiskoláknak és az egyetemeknek is. Legiobb tudomásom szerint ebben az iránvban a tanárkéDzés rendkívül keveset tesz. Márpedig a megnövekedett igénvek mellett feltétlenül szembe kell néznie ezekkel a tényekkel is. A másik mozzanat, amely pontosan ehhez a kérdéshez kapcsolódik, az a tény: örömmel hallottam, hogy az iparitanuló iskolák a jelenlegi társadalmi igényeknek megfelelően, tanterv átdolgozása eredményeként, fel fognak emelkedni. Még nagyobb örömmel hallottam azt, amit a miniszter elvtárs mondott, hogy az ipari tanulók számára lehetővé válik a két év elvégzése után az érettségi is. Engedje meg a tisztelt Országgyűlés, hogy én ezzel polemizáljak. Nevezetesen abból a szempontból: nem egészen értem én azt, hogy ha van egy magas szintre emelt iparitanuló56*