Országgyűlési napló, 1963. II. kötet • 1965. április 3. - 1967. január 28.

Ülésnapok - 1963-30

2055 Az Országgyűlés 30. ülése 1967. január 28-án, szombaton 2056 Ezt a megállapítást természetesen ki kell terjeszteni az egyes képviselő elvtársakra is. Mi sohasem mondtuk azt sem, hogy a párt, azt sem, hogy államunk, vagy Hazafias Népfrontunk, vagy bármely nagy társadalmi intézményünk hiba nélkül, vagy százszázalékos tökéletességgel dolgozna. Még kevésbé mondhatjuk ezt egyes emberekről, bárkiről is legyen szó közülünk. De népünk politikailag fejlett, gondolkozó nép, nagy történelmi tapasztalatokkal rendelkezik, s meg tudja ítélni és meg tudja bírálni nagy társadalmi szervezeteink munkáját, és az egyes emberek munkáját is; felelősséggel és jól. Ebben az értékelésben, ebben az ítéletben van két döntő momentum a közgondolkozásban és a választók tömegeiben is. Az első az, hogy eredményes volt-e a négy esztendő munkája, vagy nem. Ilyenkor erre kell hogy választ adjanak, és mindaz, amit mi a közvéleményből ismerünk és tudunk, azt mutatja, hogy népünk erre igennel válaszol, hogy ez a magyar országgyűlés eredményesen dolgozott. A másik, ami az esetleg kitűnő hiányosságok kapcsán döntő jelentőséggel bír, s különösen ilyen alkalommal, az, hogy a közvélemény és a nép nemcsak a tettet, hanem a szándékot is nézi. És bizonyosak vagyunk — ennek nagyon sok jele van —, hogy népünk jól tudja, hogy ez az országgyűlés — azzal az eredményességgel, amivel dolgozni tudott — feltétlenül a jó ügy odaadó és teljes szolgálatára törekedett. Ezt sem felejtik el az emberek. Az új választás törvényszerűen mindig azt jelenti, minden országgyűlés életében, még ha különböző társadalmi rendszerekről van is szó, hogy az országgyűlés személyi összetétele változni szokott. Különböző — kiküszöbölhetetlen és elkerülhetetlen — okoknál fogva. Hogy ne mondjam, sajnos a természetnek megvannak a maga kérlelhetetlen törvényei, és emberek, akik a jó ügyet hosszú időn át szolgálták, el is égnek ebben a munkában, s az ilyen munkának is van egy elviselhető mennyisége és határa. Itt, a mi országgyűlésünkben, amelyik ma együtt ül, olyan emberek is vannak, akik a felszabadulás első napjától, az ideiglenes nemzetgyűléstől kezdve mind mostanáig, rendkívül nehéz történelmi körülmények között, igen nagy nehézséget leküzdve, mindvégig becsülettel szolgáltak, s lehetséges, hogy ez a harc és ez az odaadás azzal is járt, hogy a következő képviselőházban talán nem tudnak már dolgozni. Ez is szerepet játszik az összetétel változásában. Képviselőtársaim pontosan tudják, hogy bizonyos értelemben sajátságos időszakban és körülmények között üléseztünk most. Az előkészítő szervek szigorú tervei szerint, s a magunk szándéka szerint is, az egész választási kampány aránylag rövid időre van tervezve. Meg kell mondani: azzal az elgondolással, hogy szocialista forradalmunk ügye szavakat is kíván, de még inkább tetteket. Ez a rövid választási kampány, ezek a szoros terminusok olyan sajátságos helyzetet teremtettek, amiben talán megint van egy ilyen magyar rekord, amit el is hagyhattunk volna, hogy még együtt ül, működik a képviselőház, a választás meg van hirdetve, és mindenki tudja, hogy a választókerületekben, s a különböző, arra illetékes szerveknél már jelentős ideje folyik és előrehaladott stádiumban van, a jelölést előkészítő munka. A jelölés törvényes aktus, és végső döntéssé természetesen akkor válik, amikor a törvény előírása szerint azok a hivatalos aktusok, a jel öl őgy ülések megtörténnek, s a kiállított okmányok az előírt helyre befutnak. Akkor van meg a jelölés. De mégis, a jelölés előrehaladott stádiumban van. Szeretnék utalni arra, hogy vannak bizonyos elvek, amelyeket, ha elfogadunk, akkor vannak következményei, olyan következményei, ami már nem az egyes ember megítélésén múlik, s engedelmükkel egy-két ilyen elvet meg is neveznék, annál is inkább, mert az új választójogi törvény, az egyéni kerületre való áttérés, amit a tisztelt Országgyűlés maga határozott el és szavazott meg, önmagában, elvileg új helyzetet teremt, s mindenki tudta, amikor megszavazta, hogy ez azt is jelenti, hogy bizonyos értelemben növekszik a központi jelöltekkel szemben a helyi jelöltek szerepe és részaránya. Ez is egy elv, és nem egyik vagy másik emberen múlik. Egy másik ilyen elv, amit már jó ideje hangoztatunk, s a gyakorlatban succeszive és fokozatosan érvényesítgetünk is: ezzel is úgy vagyunk, mint a gazdasági reformmal, hogy az elemeit már sok éve elkezdtük gyakorolni, mégpedig azt, hogy szélesítsük a demokráciánkat olyan értelemben is, hogy vonjunk be minél több embert a közéleti tevékenységbe és növeljük az országos vezetők abszolút számát is. Ez is egy régi és helyes törekvésünk. A demokrácia szegénységi bizonyítványa volna, ha azzal a szükségszerű megoldással akarna tartósan élni, ami a felszabadulás kezdeti időszakában úgy kellett hogy legyen, hogy egyazon ember, nem tudom én, hat-nyolc-tíz vagy több területen vezetőként működjék. Mindenki tudja, hogy van egy ilyen törekvésünk, hogy ez is csökkenjen különböző okoknál fogva: hogy aki nyolc-tíz területen aktívan dolgozik, äz talán hat, vagy négy területen tovább tudjon majd dolgozni, s többet tudjon adni, viszont új, más erők is bekapcsolódhassanak ebbe az egész fejlődés szempontjából fontos társadalmi munkába. Vannak még egyéb elemek is, amiket talán ilyen kifejezetten nem hirdettünk, de közvetve, vagy körülírva itt is sokszor beszéltünk róluk. Azt mondottuk, hogy a szocialista törvényességnek megfelelően az országgyűlésnek, mint a legfőbb törvényhozó szervnek, amely a szuverén hatalmat hazánkban gyakorolja, növelni és erősíteni kell ellenőrző szerepét a végrehajtó szervekkel, a kormány, az államapparátus vezetőivel, operatív vezetőivel szemben. Van például olyan gondolat, amit majd megvizsgálunk, s talán a közeljövőben realizálunk, hogy az államapparátus legfőbb vezető posztjain dolgozó emberek — elsősorban a miniszterek, s valószínűleg a miniszterek első helyettesei is — még inkább olyan viszonyba kese«