Országgyűlési napló, 1963. II. kötet • 1965. április 3. - 1967. január 28.

Ülésnapok - 1963-29

2011 Az Országgyűlés 29. ülése 1967. január 27-én, pénteken 2012 a továbbiakban az illetményrendezést és alkalmaztatást a gazdaságok és a fiatal szakember megállapodására bízza. A kezdő szakember számára az első év a válságos, mert egy év alig elegendő arra, hogy a további alkalmaztatást, illetve besorolást közös megállapodás alapján rendezzék, különösen akkor, ha a fiatalt megszakítással, vagyis már az államvizsga előtt kihelyezik a termelő gazdaságba. Az 1963-ban kihelyezett 1400 fiatal szakember, közül, néhány szakot kiemelve, az alábbi százalékban maradtak a Földművelésügyi Minisztérium területén : a mezőgazdasági mérnökök közül 79 százalék, a kertészmérnökök közül 48 százalék s a felsőfokú technikusok közül 53 százalék. Amint a felmérésből kitűnik, a kihelyezett gyakornokok átlagban csak 60 százalékban maradtak a szakterületen. Ennél valamivel jobb a helyzet a szövetkezetekben, ahol 63 százalék maradt a termelőmunkában. A diplomát szerzett nők arányszámát figyelemmel kísérve, még rosszabb a helyzet. Ugyanis a termelőszövetkezeteinkbe kihelyezettek 26 százaléka, az állami gazdaságokba kihelyezettek 22 százaléka maradt a termelő munkában. önkéntelenül felvetődik a kérdés, mibe kerül egy agrárdiploma államunknak, fiatal agrárértelmiségünk tudása, szakismerete miért nem érvényesül nagyobb hatásfokkal a termelőüzemeinkben? Felmérések és hozzávetőleges számítások alapján egy agrárdiploma a szakok átlagában körülbelül 130 000 forintjába kerül államunknak. A felsőfokú technikusok, amennyiben kétéves oktatásban részesülnek, 55 000 forintba, a hároméves képzés mellett pedig 80 000 forintba. Tehát a végleges elhelyeződés alakulását figyelembe véve, megállapítható, hogy az egyetemet és főiskolát és felsőfokú technikumot végzettek mintegy 15—30 százaléka már az első öt évben szakmát cserél, egy része pedig munkát keresve járja az országot. Az 1967. évi állami költségvetésünk szerint a Földművelésügyi Minisztérium szakoktatásra 382 millió forintot, tanfolyamokra 71 millió forintot, ismeretterjesztésre pedig 38 millió forintot, tehát összesen 492 millió, csaknem félmilliárd forintot fordít. Ez a nagy arányú szellemi beruházás is indokolja, hogy a jövőben még több időt, türelmet, esetleg anyagi áldozatot kell vállalnunk, hogy kezdő szakembereink megszeressék a szakmát, és valóban jól helytálló szakemberekké váljanak. Még öt évvel ezelőtt az volt a fő kérdés, lesz-e elegendő szakember, ma pedig már a mennyiségi képzés helyett a minőségi képzésre kell törekednünk. Illetékes szervek — tehát a Földművelésügyi Minisztérium, a megyei tanácsok, a MEDOSZ, az Agrártudományi Egyesület, a Hazafias Népfront — véleménye szerint a Földművelésügyi Minisztérium szakoktatásában jelenleg nincs túlképzés, mert a mérnöki és technikusi munkaköröknek csupán 50 százaléka van gvakorlatilag is jólképzett szakemberekkel betöltve. Ezért látszólagos ellentmondás tapasztalható az agrárszakember-képzés és az igények, illetőleg a szükségletek között. Termelő üzemeink egy részének szakemberfogadási, tehát elhelyezési készsége ugyanis nincs összhangban a jelenlegi és a távlati tényleges, vagyis differenciált szakember-szükséglettel. Megállapítható például, hogy az állami gazdaságok mérnökellátottsága országosan is kielégítő, de az egyes gazdaságok között nagyok a különbségek. A technikusellá; tottság azonban még az állami gazdaságokban sem kielégítő. Az utóbbi évek szervezettebb szakemberkihelyezési akciójának eredményeként majdnem ; kétezer termelőszövetkezetben a gazdálkodás jelenlegi színvonalához mérten elegendő a szakember, többet nem is kívánnak fogadni. Az állami gazdaságok jelenleg csak saját szakemberutánpótlásukra igényelnek fiatal, kezdő szakembereket. A jövőben évenként előre láthatólag mintegy 250—300 fiatalra lesz az állami gazdaságoknak szükségük. Megállapíthatjuk, hogy jelenlegi agrárképzésünk mellett csakis szervezett kihelyezési akciókkal tudjuk biztosítani fiatal, szakembereink elhelyezését. Vizsgáljuk meg közelebbről azokat a körülményeket, amelyek kezdő szakembereinknek a szakmában való elhelyezkedését befolyásolják. Csak néhányat kívánnék felsorolni a MEDOSZ, a KISZ és a tanácsi mezőgazdasági szervek felmérése alapján. A kihelyezett szakembereknek csak kisebb hányada végez szakképzettségének megfelelő munkát. Sok helyen olyan feladatot bíznak rájuk, amelyet szakmunkások is elvégezhetnek. Legtöbbször adminisztrációs munkával terhelik le őket, ezzel hátráltatják szakmai fejlődésüket és kilátástalanná teszik számukra a szakképzettségüknek megfelelő besorolást. A munkaidő a beosztástól függően napi 10—12 óra. Ez az állattenyésztési szakmában szinte általános. Sok gazdaságban úgy vélik, az a jó szakember, aki látástól vakulásig dolgozik. Ilyen esetben a fiatalnak sem művelődésre, sem szórakozásra nem marad ideje, rabja lesz szakmájának és végül megunja s otthagyja, összehasonlításképpen gondoljunk csak az ipari s más értelmiségiekre, akik 8 óra munka után, tisztálkodva, átöltözve szórakozni mehetnek. Ellenvetésül felhozhatjuk, hogy az a fiatal, aki szereti szakmáját, mostoha körülmények között sem hagyja el. Ezek az úgynevezett megszállottak, akikből mindig kevesebb lesz. Letelepedésre, családalapításra lakás hiányában alig van lehetőség. Alig van olyan tsz vagy állami gazdaság, ahol ezt a kérdést legalább a minimális igényeknek megfelelően rendezték volna. Eddig ugyanis a termelés közvetlen megszervezése vette igénybe gazdaságaink erőforrásait. Gazdaságaink legtöbbjében nincs vagy alig van olyan egyszerűen berendezett helyiség, ahol a kihelyezett gyakornok szükség esetén pihenhet, alhatik vagy étkezhet is. Étkezési lehetőség, meleg étel szolgáltatás is csak elvétve akad. Fiatal szakembereink, ha távol vannak lakásuktól, zsebből étkeznek, egész héten át nem jutnak főtt ételhez. A gazdaságokban dolgozó szakembereink lakáshelyzetét az a körülmény is súlyosbítja, hogy a korábbi éyekben a gazdaság szolgálati laká; saiban lakó, idő közben az iparban elhelyezkedett dolgozók a gazdaság lakásaiban m_aradtak, 87 ORSZÁGGYŰLÉSI ÉRTESÍTŐ