Országgyűlési napló, 1963. II. kötet • 1965. április 3. - 1967. január 28.

Ülésnapok - 1963-19

1313 Az Országgyűlés 19. ülése 1965. november 12-én, pénteken 1314 megengedi a helyzet reális értékelését és a megfelelő következtetések levonását. Aligha kétséges, hogy mind a képzettség, mind a munkaerkölcs tekintetében fokozott igényességre, a minőségi követelmények kiemelésére kell törekednünk minden téren. Szeretnék világos lenni: elsőrendű népi-nemzeti érdek a közműveltség emelése, de ez nem félreértett kötelezettségen alapuló, olykor helytelen engedmények árán megszerzett és ezért nem ritkán bizonytalan értékű és tartalmú képesítést jelent. Ne követeljünk olyan képesítést valakitől, amely a munkájához nem tartozik szükségképpen hozzá. Az iskolán kívüli népművelés meglevő vagy még kifejleszthető formái sokkal inkább nyújthatják azt a műveltséget és ismeretet, amelyre valóban szükség van. Aki győzi, természetesen tanuljon, de ne kényszerből, hanem tudásvágyból. A művelődés ne a már kialakult és megfelelő kenyérkeresetet adó életpálya elhagyására ösztönözzön egy talmi képesítés kedvéért, hanem a szakma és a hivatás minél magasabb fokú és alaposabb elsajátítására. Az egyetemi oktatás tekintetében néhány rövid észrevételre szorítkoznék. A most érvényes felvételi rendszer bizonyosan jobb, méltányosabb és emberségesebb, mint bármelyik korábbi. További finomításának módjáról is esett szó. Tudnunk kell, hogy az alkalmasság abszolút biztos megítélését semmiféle módszer nem szavatolja, de a szubjektív elemet mindenesetre a legkisebbre kellene korlátozni. Tulajdonképpen helyes volna a mostaninál jóval több hallgatót felvenni, az alkalmasaknak látszókat mindenesetre, majd pedig egy éven át az alaptárgyakra oktatni őket, és akkor alapos, szigorú vizsgáztatással eldönteni, helyes volt-e valóban a felvétel vagy sem, és csak azokat tovább engedni, akik csakugyan alkalmasnak bizonyultak. A tanulmányi rend megfelelő alakításával az időveszteséget is el lehetne kerülni. Erre megfelelő és bevált példák is akadnak. Egy másik kérdés, amelyre röviden felhívnám a figyelmet, az idegen nyelvek egyetemi oktatása. Nem lehet megfelelő eredményt elérni a nyelvtanár-képzésben megfelelő anyanyelvű lektorok nélkül. Ezt a kérdést sürgősen rendezni kellene. Harmadikként azt a sokszor hangoztatott és elvileg érthető kívánalmat említem, hogy a felsőoktatásnak elméletben és gyakorlatban egyaránt képzett, kész szakembereket kell produkálnia. Az adott körülmények között ez a kívánalom nem reális. Az orvosképzésre vonatkozóan személyes tapasztalatból szólok, amikor arra hivatkozom, hogy reálisabb követelmény az egyetemi évek alatt jól megalapozott elméleti ismeretek nyújtása annyi gyakorlattal, amennyi az elmélet alkalmazásának lehetőségeit világosan feltárja és a tényleges gyakorlati készségeket az egyetemi félévek utáni időre hagyni. A valóság már most is és voltaképpen elég régóta ez. Mai adottságainkat a legjobb szándékú és odaadóan végrehajtott reformintézkedések sem változtatják meg alapvetően. A gyakorlat megszerzésére szolgáló lehetőség szervezetten ma is adva van, csupán tudomásul kellene venni és egy kicsit javítani rajta; sokat nem is kellene. Bizonyosan előbbre vinné az ügyet az igények és a tényleges lehetőségek elfogulatlan összehangolása. Végül néhány szót a túlterhelésről, amelyre oktatók és hallgatók egyaránt panaszkodnak, nem ok nélkül. Kétségtelen, hogy a tanrendek zsúfoltak, a hallgatóknak kevés a szabad idejük, nem érnek rá olvasni, könyvtárba, szemináriumba járni, gondolkodni. Az egyetemi tanulás egyre közeledik ahhoz, hogy átalakuljon memorazilássá, magolássá, vizsgákra való alkalmi, rohamszerű előkészületté, ahelyett, hogy aktív, teremtő, vagy legalábbis újrateremtő szellemi tevékenységgé válna. Talán ez a legnagyobb hibája felsőoktatásunknak, és ezen kellene gyökeresen segíteni. Ez volna a felsősoktatás valódi tartalmi reformja, és a tudományos képzés leghatékonyabb emelője. Tisztelt Országgyűlés! Bárhogy értékeljük is az oktatási reform helyzetét részleteiben, egészében örömmel, sőt büszkeséggel mondhatjuk, hogy oktatásügyünk óriásit fejlődött, és perspektívái — ahogy azokat ma reggel Cseterki elvtárs felvázolta —, lelkesítők és biztatók. Ma sem rossz a magyar közoktatás, és bízvást állja a versenyt nálunk nagyobb és gazdagabb országokéval is. Nyilván nem kell itt sem megállnunk. A szocialista közoktatásban olyan lehetőségek rejlenek, amelyek népünk tehetségét, tudását és munkaszeretetét, szóval minőségi értékeit felszínre tudják hozni az egész nép és az egész ország javára. A beszámolót elfogadom és a tisztelt országgyűlésnek elfogadásra ajánlom. (Taps.) ELNÖK: Tisztelt Országgyűlés! Javasolom, hogy tanácskozásunkát holnap, szombaton délelőtt 10 órai kezdettel folytassuk, és az ülés napirendjére tűzzük ki: 1. a művelődésügyi miniszter beszámolója feletti vita folytatását, 2. a Legfelsőbb Bíróság elnökének beszámolóját, 3. az interpellációkat. Elfogadja-e az országgyűlés a napirendi javaslatot? (Igen.) Köszönöm. Megállapítom, hogy az országgyűlés a napirendi javaslatot elfogadta. Az ülést bezárom. (18,38.) Hitelesítettek : Huber Lajos Galló Ernő Pala Kárölyné, Papp Lajos soros jegyzők. Dr. Pesta László Varga Gáborné 65.4842. Athenaeum Nyomda, Budapest (Felelős vezető: Soproni Béla igazgató)