Országgyűlési napló, 1963. I. kötet • 1963. március 21. - 1965. február 12.

Ülésnapok - 1963-2

109 Az Országgyűlés 2. ülése 1963. március 25-én, hétfőn ÜO Egyre emelkedik oktatásunk nívója. Nagyobbak az igények a pedagógusok felé, nagyobbak az igények a diákok felé és nagyobbak a szemléltető-oktató eszközök vonatkozásában is. Ennek ellenére, amilyen mértékben fejlődik oktatásunk szellemi színvonala, úgy nem tart lépést ezzel a szemléltető eszközök gyarapításának lehetősége, mert az erre a célra a költségvetésbe beállított keretek évről-évre változatlanok. Helyes volna, ha ebben a vonatkozásban is történnék egy lépés élőre. Javasolnám a Művelődésügyi Minisztériumnak, hogy ezzel az egy léepéssel egyszersmind oldják meg a politechnikai oktatásban részvevő pedagógusok védőruhájának kérdését is, mert ezzel is nagyon sokszor szembe találjuk magunkat. Felszólalásomban szeretnék a saját szakterületemről is egy-két kérdést felhozni, ami komoly megtakarításokat eredményezne népgazdasági vonatkozásban és sok olyan igény kielégítésére teremtené meg az alapot, amely a hozzászólások során felmerült. A költségvetésről szóló törvényjavaslat a felelősség kérdését erősen hangsúlyozza. A javaslat 9. §-ának 2. szakasza szóról-szófa ezt mondja: „A költségvetés végrehajtása során a legszigorúbb takarékosságnak kell érvényesülnie. A takarékosság érvényesítéséért a költségvetés végrehajtásában érdekelt valamennyi szerv dolgozói felelősek." Az indokolási részből pedig kitűnik, hogy az 1963. évi beruházási előirányzat 1,8 milliárddal nagyobb, mint a tavalyi. Nem mindegy, miként gazdálkodunk ezzel a hatalmas öszszeggel, különös gondot fordítva a beruházások biztosította új kapacitásokra, mert az üzembe helyezések késedelme jelentős kárt okoz a népgazdaságnak* egyfelől a be nem lépő kapacitással, másfelől pedig azzal, hogy a beruházásra fordított összegek a tervezett és a tényleges üzembehelyezés időpontja között gazdasási indok nélkül feleslegesen vannak lekötve, befagyasztva. Ha ilyen szempontból vizsgáljuk a dolgot, megállapíthatjuk, hogy az 1961-ben befejezett 254 beruházásból, amelyek 6,2 milliárd forint értéket reprezentálnak, mindössze száznak a belépése volt erre az időpontra tervezve, a többi 154 olyan beruházás, ahol 115 egy évet késett 2,6 milliárd értékben, 26 két évet késett 600 millió forint értékben, 22 pedig két évnél többet késett 1,4 milliárd forint értékben. Sajnos a késedelmesen üzembehelyezett beruházások között mindössze 35 volt olyan, amelynél a tervezett termelés forintértéke egyértelműen megállapítható és így összehasonlítás céljaira alkalmas. Ennél a 35 beruházásnál a késedelem idejére számított termeléskiesés értéke 1530 millió, másfelől a befagyott eszközök miatt előálló népgazdasági kár az eszközlekötés miatt kieső nemzeti jövedelemre vonatkoztatva 731 millió forint. Egyébként a feleslegesen lekötött eszközök értéke egyéves szintre átszámítva 3658 millió forintnak felel meg. Szembeállítva ezt a megvalósult beruházások teljes 6,9 milliárdos volumenével, a befagyott értékek összege igen magas. Ezek a számok a Tervhivatal, a szakminisztériumok és a beruházók részéről kényszerítően követelik az átfutási idő megrövidítését és a beruházások megvalósításának legmagasabb fokú gazdaságosságát. Nézzünk meg egy-két tényezőt, amely az eredményekbe erősen beleszól. Kezdeném a tervellátottsággal és a tervmódosítással. A beruházások ma is érvényben levő jóváhagyási rendszere 1958-ban került bevezetésre. Azóta a tervdokumentáció nélkül kezdett beruházások nagyobb számban csökkentek, mert amíg 1959-ben 58 beruházást kezdtek teljes dokumentációval, addig 1961-ben már 79-et. Részleges dokumentációval 34-et kezdtek meg 1959-ben, 1960-ban 15-öt. Dokumentáció nélkül kezdtek 1959-ben 8-at, 1961-ben 6-ot. Ha azonban alaposabban megnézzük a darabszámos megoszlások kedvező arányát, akkor meglátjuk, hogy a tervellátottság problémái főleg a nagyobb beruházásoknál jelentkeznek. Az 1961-ben üzembe helyezett beruházásoknál ez így néz ki: teljes dokumentációval épült 206 db, ami a beruházási előirányzat 59 százaléka. Részleges dokumentációval, illetve dokumentáció nélkül épült 56, az egész előirányzat 41 százaléka. A részleges, vagy dokumentáció nélkül indult beruházások tervellátottságának kérdése azt mutatja, hogy a teljes dokumentáció szolgáltatása nem a kezdés után pár hónappal történik meg, hanem általában a megvalósítás utolsó negyedében rendeződik. A dokumentációval való ellátottság kérdéséhez csatlakozik a módosítások problémája is. A programok utólagos, menet közben történt módosítása nem mutat csökkenést. A megvizsgált 262 beruházásból egy ízben módosult 104 db, két ízben módosult 33 és három ízben módosult 9 db. Tehát az összes beruházások 56 százaléka módosult egvszer, kétszer vagy háromszor.. A programok egyszeri vagy többszöri módosítása természetesen fékezően hat a tervszolgáltatásra, döntő módon azonban a késedelem, a tervezői kapacitásfeszültségre vezethető vissza. Nagyon sok hozzászóló felvetette a tervezői kapacitás bővítésének kérdését, mint alapvető tényezőt. Én gyakorlati tapasztalatok alapján állítom, hogy ebben az országban nincs senki, aki megnyugtatóan meg tudná mondani ma egy tervezőintézet kapacitását. Mert amíg a tervezőintézet kapacitását értékben állapítják meg, addig megnyugtató kép nem alakul ki. Beszéltünk a mérhökhiányról. De ha megnézzük ezt, én például két tervezőintézet vonatkozásában tudok csak nyilatkozni, az Iparterv és a KGMT4 vonatkozásában — az Iparterv tervezői kapacitásának tíz százalékát olyan célokra használják fel, amelyekből semmi sem kerül megvalósításra. Nyolcvanmillió az éves tervezői kapacitás, nem közömbös ebből a nyolcmillió tervezői kapacitás sorsa. A KGMT-inél valamivel előnyösebb a kép, de állítom, ott is 6—8 százalék körül mozog. Ez pedig egymagában az egyetemi oktatás megkönnyítése, a kapacitásbővítés biztosítása tekintetében annyit jelent, hogy ha ezeket az üresjáratokat, a meddő tervezéseket kiiktatjuk, 150 mérnöknek megfelelő kapacitást minden különösebb népgazdasági befektetés nélkül kaphatunk csupán ennél a két tervezőintézetnél. 7 ORSZÁGGYŰLÉSI ERTESlTO