Országgyűlési napló, 1963. I. kötet • 1963. március 21. - 1965. február 12.

Ülésnapok - 1963-2

105 Az Országgyűlés 2. ülése 1963. március 25~én, hétfőn 106 ki a villany. Csak a petróleumlámpák gyenge fénye világította meg a lakásokat és az szűrődött ki halványan az utcákra is. De értették a „sötét" jelzőt a lakosság elmaradottságára is. A felszabadulás előtt 42 községben nem volt iskola. A falvak zömében összevont osztályokban folyt a tanítás. A megyében összesen 555 pedagógus működött. Kilencvenöt községet az év nagy részében nem lehetett megközelíteni, az utak járhatatlansága miatt. A kulturálódás eszközei nem álltak rendelkezésre, mert például csak 7 faluban volt filmvetítés. A helyi ipart néhány jelentéktelen kisipari műhely mellett pár téglagyár, kis kapacitású sörgyár, két fűrészüzem, néhány malom, szeszfőzde képviselte. Az olajkutatás 1937-ben vette kezdetét. A felszabadulás után kopni kezdett a megyére akasztott „sötét" jelző. 1962 végén már csak 8 községben nem volt villany, ez év végére befejeződik a villamosítás. Minden községünkben van iskola és mozi. 2070 tanár és tanító neveli, tanítja gyermekeinket. A lakosság társadalmi segítségével egymás után épülnek a kultúrházak. Az új bekötő utak közelebb hozták egymáshoz és a városokhoz a községeket. A megye dolgozói közül sokan élnek az egyre bővülő kulturális lehetőségekkel. A folyó tanévben 1897-en általános, 2701-en pedig középiskolákban növelik műveltségüket és bővítik szakismereteiket. Jelentősen fejlődött az ipar. A megye székhelyén korszerű ruhagyár, tejüzem, kőolajipari és gépjavító üzem létesült. Nagykanizsán kibővítették és újra üzembe helyezték a régi sörgyárat. Gyárrá fejlesztették az olajipar javítóműhelyét, a felszabadulás előtti egykemencés üvegfúvót. Sokat fejlődtek a tanácsi hatáskörbe került helyi üzemek, de még inkább az olajipar, felhasználva a szovjet tapasztalatokat és gépeket. Ezek a változások az életszínvonal emelkedését eredményezték. Ennek egyik bizonyítéka az is, hogy Zala megye szorgalmas dolgozói csaknem 200 millió forint összegű takarékbetét felett rendelkeznek. Tisztelt Országgyűlés! Kedves Elvtársak! Kérem, ne vegyék zokon ezt a nagyon leszűkített összehasonlítást. Szeretek mindig párhuzamot vonni a múlt és a jelen között, emlékeztetve arra, honnan jutottunk el a máig. Amiket elmondtam, azok tények és tovább sorolhatnám őket. Az eredmények mellett azonban vannak nehézségeink is. Amikor pedig mi az előrehaladásnak örülünk, nem szoktuk elhallgatni a nehézségeket sem. Gondjaink közül most csak eggyel szeretnék foglalkozni, amely Zala megye vezetőinek most már sok nehéz órát okoz. Ez pedig a munkaerőhelyzet. Elmondtam megyénk iparának fejlődését. Meg kell azonban mondanom azt is, hogy ez — a Zalaegerszegen levő ruhagyárat kivéve — eddig főleg férfiak elhelyezkedésére adott lehetőséget. Közülük is mint ahogyan már az előbb beszéltem róla, sokan nem találnak munkát a megyénkben. A férfiak azonban — ha nem is szívesen mennek el dolgozni lakóhelyüktől, családjuktól távol —, ha a szükség úgy hozza, vállalnak munkát másutt is. Mi történjék azonban a dolgozni kívánó asszonyokkal, lányokkal? Megyeszerte, de különösen a két városban, s elsősorban Nagykanizsán nincs lehetőség arra, hogy a nők munkába állítását biztosíthassuk. A családos anyák nem mehetnek idegenbe dolgozni. Az sem lehet cél, hogy most szüleikkel együtt élő fiatal lányok munkát keresve kiszakadjanak a családból. Tudjuk, hogy a női munkaerőhelyzet nemcsak a mi megyénkben probléma, de nálunk, és főleg Nagykanizsán, ahol új üzem nem épült, csak bővítés volt, különös gondot jelent. A munkát keresők száma állandóan nő. A gépesítés, automatizálás munkaerőt szabadít fel. 73 millió forint költséggel épül például a nagykanizsai sörgyár maláta üzeme, amely csupán 25—30 embert foglalkoztat. Szerepet játszik a munkaerőfelesleg kialakulásában a mezőgazdaság gépesítése, és a mi megyénk esetében, amely sűrűn lakott, az a tény, hogy 3,5 katasztrális hold szántó jut egy mezőgazdasági dolgozóra. A családok szeretnének könnyebben, jobban élni — és ez természetes törekvés — az asszonyok tehát dolgozni kívánnak, élni akarnak a munkához való jogukkal. Minden esztendőben szaporodik a száma a munkát keresőknek azokkal, akik iskolai tanulmányaikat befejezték. Itt is a lányok kerülnek rosszabb helyzetbe. A meglevő ipari üzemek nem vesznek fel jelentős számmal új munkaerőt, mert a termelékenység emelkedése ezt feleslegessé teszi s ennek egyébként örülni kell. A város, de még a megye anyagi ereje sem elég ahhoz, hogy létrehozzon egy olyan üzemet, amely felszívja a munkaerő-felesleget. Az is lehet, hogy eddig nem tett meg mindent sem a város, sem a megye vezetősége annak érdekében, hogy e pár éves problémát megoldáshoz segítse. A párt és a kormány hozott jó határozatot, amelynek megvalósításával megoldódnék nemcsak Zala megye ilyen gondja, hanem a többi megyéé is, ahol küzdenek ilyennel. A határozat megvalósítása azonban lassan halad. Fock elvtárs mondta kongresszusi felszólalásában: „Nem vagyunk megelégedve a vidék iparosításának ütemével." Mi, a vidék sem vagyunk megelégedve. Biztos, hogy vannak a határozat végrehajtásának anyagi vonatkozású hátráltató okai. Ügy érezzük azonban, hogy nemcsak ez késlelteti a vidék részéről nagy örömmel fogadott intézkedést, hanem a gazdasági vezetők egyike-másika részéről megnyilvánuló meg nem értés is. Nagykanizsán nemzetközi vasútvonal és nemzetközi országút vonul át. A hozzánk települő üzem részére a város a teherpályaudvar környékén biztosít telephelyet. Oda iparvágányt lehet építeni. Fűtőanyagul földgázt tudunk adni. A választás nálunk is, mint mindenütt az országban, ünnepszámba ment és tükrözte azt a nagy bizalmat, amelyet a magyar nép döntő többsége tanúsít a párt politikája iránt, őszintén beszélgettünk választóinkkal, nem lepleztük nehézségeinket, ők nem várnak csodát tőlünk, de azt kérik, hogy legégetőbb bajainkra iparkodjunk orvoslást találni. Nagykanizsa 103 tanácstagi körzetében és a két képviselőjelölő gyűlésen, a későbbi kis- és nagygyűléseken, majd az alakuló tanácsülése-