Országgyűlési napló, 1963. I. kötet • 1963. március 21. - 1965. február 12.
Ülésnapok - 1963-15
3017 Az Országgyűlés 15. ülése 1965. február 11-én, csütörtökön. 1018 vénykönyvében, változtatni kellett, hogy ne egyforma elbírálás alá essék a jól dolgozó a rosszul dolgozóval, a fegyelmezett és munkahelyéhez hű a fegyelmezetlennel és a vándorlóval. Jelenleg a módosítások egyik fő része a szociális juttatások területére terjed ki. A Magyar Népköztársaság állama szociális juttatás tekintetében a világ első államai közé tartozik. Nálunk minden kifizetett 100 forint munkabérre a szociális ráfordítás 78 forintot tesz ki. A módosítással azon az igazságtalan helyzeten kellett változtatni, hogy függetlenül attól, ki mennyire vesz részt a termelésben, a juttatásokból egyformán részesül. A Munka Törvénykönyve e paragrafusai ellentétben álltak, a társadalmi igazsággal, ezért meg kellett változtatni. A szocialista elosztás elve kimondja, hogy a termelt javakból mindenki munkája szerint, érdeme szerint részesüljön, és ez vonatkozik a juttatásokra is, amelyeket a munkabéren felül kell kapni, de csak azoknak a dolgozóknak jár, akik megérdemlik. A magyar dolgozók döntő többségükben öntudatosak, fegyelmezettek, helyeslik a társadalom szocialista építését és munkájukkal támogatják is azt. Mindamellett hiba volna azt mondani, hogy ma már Magyarországon mindenki öntudatos és fegyelmezett. Nálunk is vannak olyanok, akik nem szeretnek dolgozni, hanyagok és a munkához való viszonyuk rossz. Sűrűn kaptunk olyan észrevételeket vállalati törzsgárda-tagoktól, igazgatóktól, műszakiaktól, szóval a társadalom széles rétegeitől, hogy a Munka Törvénykönyve nem teszi lehetővé egyes fegyelmezetlen dolgozókkal szemben — akik magatartásukkal a közösség érdekeit sértik — rendszabályok alkalmazását; s ezért e tekintetben is változtatni kellett. A törvényes munkaidő azért van, hogy ez alatt mindenki legjobb tudása szerint termelő tevékenységet folytasson és gyáraink nagy részében így is van. Fegyelmezett a munka, szóval a dolgok rendben mennek. Akadnak azért itt-ott más típusú üzemeink is, kedves elvtársak, ahova az ember, ha beteszi a lábát, rögtön szembeötlik a csellengés, ahol különböző árusításokkal, a sportesemények megtárgyalásával foglalkoznak nagyban. A hét elején lehetőleg csoportosan és a büfében megtárgyalják, hogy melyik csapat győzött, a hét végén pedig azt tárgyalják, hogy melyik fog győzni. Ahol az ilyen fegyelmezetlenség elburjánzik, természetesen nem lehet jó munkát várni. Különösen nem minőségi munkát, mert az ilyen és hasonló ügyekkel eltöltött időket a termelés rovására akarják behozni. Véleményem szerint e tekintetben is rendet kell teremteni ezekben az üzemekben és ez a vállalatvezetőségek kötelessége. Tisztelt Országgyűlés! Felszólalásomban három problémával foglalkoztam: a létszámgazdálkodással, a normarendezéssel és a Munka Törvénykönyvével. A pénzügyiminiszter elvtárssal egyetértek abban, hogy lehetőségeink jobb kihasználása érdekében jelentősen javítani kell munkánkat. Minden szerv munkájára gondolt ő is és gondolok én is. Én természetesen a magam területére, a munkaügyek területére, a Munkaügyi Minisztérium területére vonatkoztatom ezt a megállapítást. Nem többet kell dolgoznunk, hanem gondosabban, körültekintőbben és következetesebben. A beterjesztett költségvetést elfogadom és elfogadásra ajánlom. (Taps.) ELNÖK: Szólásra következik dr. Petri Gábor képviselőtársunk. DR. PETRI GÁBOR: Tisztelt Országgyűlés! Amint tegnap a pénzügyminiszteri expozéban hallottuk, az 1965-ös költségvetési évben a minőségre, a gazdaságosságra és a józan takarékosságra irányul fokozott figyelem. E törekvések szellemében szeretném a tisztelt Országgyűlés elé tárni az egészségügy néhány kérdését. Elsőben is arra utalnék, hogy az egészségügyi munkában is időszerű élesen felvetni a minőség kérdését, mert itt a minőség javítása egyértelmű a munka hatásfokának emelésével és egyúttal a ráfordítások gazdaságosságával. Köztudott tény, hogy a mezőgazdaság szocialista átalakulása a társadalombiztosításba bevont személyek számának jelentős növekedésével újabb nagy feladatot rótt az egészségügyre. tA magyar egészségügynek már e többletfeladat kijelölése előtt is megvoltak a maga részint Öröklött, részint szerzete fogyatkozásai, az új teendők ellátása tehát komoly erőfeszítést igényelt minden oldalról. Minthogy elsődlegesen mennyiségi többlet alakjában jelentkeztek az új követelmények, érthető, hogy az egészségügyi kormányzat is elsősorban mennyiségi jellegű fejlesztéssel igyekezett kielégíteni az új szükségleteket.» Az egészségügyi miniszter elvtárs volt szíves bizonyos adatokat rendelkezésemre bocsátani, és így ezekből a hivatalos adatokból próbálok néhány következtetésre jutni. örömmel állapíthatjuk meg, hogy 1957 és 1964 között az egészségügyi fejlesztés üteme gyors volt. Az ország 3421 orvosi körzetéből csupán 4,5 százalék nincs ez idő szerint betöltve, közel nyolc és félezer új kórházi ágy nyílt, 34 új rendelőintézetet, illetve szakrendelőt létesítettek, ebből 13-at új épületben. 235 000-rel emelkedett a kórházban ápoltak száma, 9000-rel nőtt a szakorvosi órák száma és 10 millióval a rendelőintézetekben végzett vizsgálatok száma. Ezek igen magas számok. Ha már most azt vizsgáljuk, hogy a feladatok növekedését milyen arányban követte nyomon az egyes szolgáltatások mennyiségi növekedése, akkor a következőket állapíthatjuk meg: mintegy hárommillió új biztosított személy a biztosítottak számát kereken 46 százalékkal növelte. 1957 és 1964 között 4,5 százalék híján sikerült betölteni a körzeti orvosi állásokat, beleértve a magyar falu ellátását is/ami óriási dolog, és a kiindulási értékhez képest 50 százalékkal sikerült emelni a szakrendelési órák számát — szóval valamivel még nagyobb mértékben, mint a biztosítottak számának 46 százalékos növekedése. Ugyanakkor érdekes módon a rendelőintézeti betegforgalom csak 15 százalékkal növekedett, ami feltehetően részint abból ered, hogy az új betegtömeg főleg a mezőgazdaságban fog-