Országgyűlési napló, 1963. I. kötet • 1963. március 21. - 1965. február 12.

Ülésnapok - 1963-15

1003 Az Országgyűlés 15. ülése 1965. február 11-én, csütörtökön. 1004 jét 1974 decemberében állapították meg, az országnak a hitleri rémuralom alól való felszabadulása 30. évfordulójára, Ausztriában is készül már a törvényjavaslat, amely szerint a háborús bűnök 1965 után sem évülnek el. Hasonló határozatot hozott az úgynevezett Európa-Tanács, hivatkozva az elmúlt év december 16-án érvénybe lépett francia törvényre, amely kimondja, hogy az emberiség ellen elkövetett bűntettek jellegüknél fogva elévülhetetlenek. Nem évülhetnek el ezek a bűnök, hiszen 20 év alatt még nagyon sok tömeggyilkos háborús bűnös nem is került bíróság elé, nem kapta meg megérdemelt büntetését. Hogy mennyien lehetnek ilyenek, arra vonatkozólag néhány adatot említenék meg. Robert W. Kempner, a háborús bűnösök nürnbergi perének amerikai helyettes főállamügyésze nemrég egy Nyugat-Berlinben tartott sajtóértekezleten mondotta a következőket: „Legalább 9000—10 000 embert kellett volna bíróság elé állítanunk a Német Szövetségi Köztársaságban súlyos háborús bűntettek elkövetése miatt, Nürnbergben azonban mindössze 199 főbűnös felett mondottak ítéletet. Közülük 40-et végeztek ki, a többit néhány kivétellel már 1950 táján szabadon is bocsátották. Engem — mondotta — nem a múlt érdekel, de éppen a jövő szempontjából nem lehet közömbös, hogy tömeggyilkosok szabadon szaladgálhatnak-e." Mintha erre az állításra válaszolna a nyugatnémet igazságügyminiszter nemrég nyilvánosságra került, példátlanul cinikus kijelentése, amely szerint „együtt kell élnünk a gyilkosokkal". Egy másik megdöbbentő számadat. A lengyel kormány név szerint és pontos adatokkal 12 00.0 háborús bűnös kiadatását kérte a nyugatnémet hatóságoktól annak a nemzetközi érvényű döntésnek az értelmében, hogy háborús bűnök elkövetőinek ott kell a bíróság elé állniuk, ahol bűneiket elkövették. Mondanom sem kell, hogy ezeket nem adták ki. Mi, magyarok sajnos nagyon közvetlenül vagyunk érdekelve ebben az elévülési kérdés- . ben. A Magyarországon elkövetett tömeggyilkosSágokért, a magyar állampolgárok százezreinek elpusztításáért felelős német hitlerista gyilkosok közül is a legtöbben elkerülték a bűnhődést. Gsak néhány nappal ezelőtt mentett fel és helyezett szabadlábra a nyugatnémet bíróság közülük két fő felelőst. Hány ember haláláért felelősek ezek a háborús bűnösök, akiknek bűneit" ez az elnevezés sem fejezi ki tökéletesen, hiszen a háború alkalmát felhasználva az emberiség ellen követtek el különösen gonosz bűnöket. Népek totális elpusztításáért, milliók haláláért felelősek. Nem lehet összeszámolni, lehetetlen kiszámolni, hogy hány millió volt az áldozat. Nemcsak a haláltáborok áldozatai sorakoznak erre a tragikus népszámlálásra, nemcsak a háborús cse-. lekmények, csaták, bombázások katonai és polgári halottai, hanem nőtt a számuk még jóval a második világháború befejezése után is. Ide kell számítani — hogy csak egyetlen példát említsek — azt a több tízezer magyar fiatalt, akiket leventesorban hurcoltak el hazájukból és akiknek egy része kalandos vergődések után, mint idegenlégionista zsoldos került az indokínai háborúba. Közülük — egy Ausztráliában megjelent disszidens magyar újság közlése szerint — 18 000-en haltak meg az ottani csatatereken. Lehet-e olyan büntetés, amely arányban áll ezekkel a bűnökkel? Nincs ilyen. De nem is a megtorlást, nem a bosszút, az elégtételt keresik azok, akik most politikai álláspont és világnézeti különbség nélkül világszerte kiállnak a követelés mellett, hogy a háborús bűnök nem évülhetnek el. Ez a követelés, csak más szavakkal fejezi ki az emberiség egységes vágyát: soha többé háborút! Soha többé ilyen bűnöket, amelyeket békés életünk erkölcseivel mérni sem lehet! Magyarországon megszületett már a törvényerejű rendelet, hogy nálunk nem évülnek el ezek a bűncselekmények. Ezzel a két kérdéssel Országgyűlésünknek előreláthatóan még a mostani ülésszakon lesz alkalma foglalkozni. Előttünk van a Vietnami Demokratikus Köztársaság kormányának és a Német Demokratikus Köztársaság Népi Kamarájának üzenete és felhívása, amelyet az elnökség a külügyi bizottság elé utalt megtárgyalásra és javaslattételre. Én már most javaslom, hogy a külügyi bizottság terjesszen az Országgyűlés elé olyan javaslatot, amely kifejezi az egész magyar nép tiltakozását és szolidaritását. Mint a külügyi bizottság tagja, a bízottságban is ezt az álláspontot fogom képviselni. A megdöbbentő és nyugtalanító nemzetközi, jelenségek mellett beszélhetek rövid felszólalásomban egy olyan eseményről is, amely Országgyűlésünk nemzetközi kapcsolatai terén a legutóbbi ülésszak óta történt, és amelyről csak a legőszintébb öröm hangján emlékezhetünk meg. A Ghánai Köztársaság, a Guineai Köztársaság és a Mali Köztársaság nemzetgyűléseinek meghívására hattagú magyar parlamenti küldöttség tett látogatást decemberben Nyugat-Afrika három országában. Ez volt az első magyar parlamenti küldöttség a világnak ezen a részén. Ezzel lehetőség nyílt arra, hogy megteremtsük a közvetlen kapcsolatot e baráti afrikai országok s parla^ mentjeivel, képviselőivel. Delegációnk az ottani politikai élet vezetőivel, képviselőivel folytatott őszinte . beszélgetések és látogatások gazdag programja keretében megismerhette mindhárom országban a társadalmi, gazdasági és kulturálisfejlődés kiemelkedő eredményeit. Nagy megtiszteltetésnek tekintjük, hogy küldöttségünket mindhárom országban fogadta az országok államfője, Nkrumah, Sekou Touré, Modibo Keit» elnök. Delegációnk tagjai az öröm, a tisztelet és a lelkes elragadtatás hangján számolnak be a három országban tett látogatásról. Igen gyümölcsöző eszmecserék során alkalmuk volt megismerni ezen országok dolgozóit, áldozatos nagyszerű munkájának eredményeit, épülő erőműveket, kikötőket, tudományos kutatóintézeteket, új egyetemeket, gyárakat, modern stadiont, a mezőgazdaság, az egészségügy továbbfejlesztését szolgáló modern intézményeket. A küldöttség tapasztalatai, személyes élményei csak megerősítették azt a bizonyosságun-