Országgyűlési napló, 1963. I. kötet • 1963. március 21. - 1965. február 12.

Ülésnapok - 1963-2

81 Az Országgyűlés 2. ülése 1963. március 25-én, hétfőn 82 mányzat iránt, a költségvetést tehát elfogadják bizalomból. Ebben a Házban gyakran hangzott el azelőtt is, hogy „bizalommal vagyok a kormány iránt, a költségvetést elfogadom". De kérdem én, volt-e valamikor, ezelőtt, régen a kormány mögött bizalom — túl az egyes képviselőkön — a széles néprétegekben, az egyszerű dolgozó tömegekben? Most viszont van. És amikor most ebben az Országgyűlésben a költségvetést tárgyaljuk, elhangzott, hogy több minden új van most. A fejlődés új szakaszához érkeztünk, a választások után ez az első Országgyűlés, a naptári évben is ez az első Országgyűlés, de új maga a bizalom is. Űj azért, mert ilyesmi eddig Magyarországon még sohasem volt. Nem volt még kormány, amellyel kapcsolatban azt lehetett volna mondani, hogy széles néptömegek bizalma áll mögötte, eltekintve egy egészen kicsiny rétegtől. Érdemes ezzel külön foglalkozni, még azért is, mert ez a tömegbizalom, amelynek kétségtelen jeleit mindnyájan ismerjük — később még rá is akarok térni — olyan időszakban jelentkezik, amikor, amint Kádár János elvtárs mondotta itt, leraktuk a szocializmus alapjait és útben vagyunk a szocialista társadalom teljes felépítése felé. Ezelőtt hányszor hallottuk bizonygatni, hogy a szocializmus építése mellett Magyarországon nem lehet tömegbizalom! Nem lehet — mondották —, mert a múlt hagyományai, a Horthyrendszer iskolai nevelése, az akkori sajtó, film és propaganda megakadályozza. Nem lehet, mert szemben áll a vallásos és a nacionalista érzésekkel. Volt olyan magyarázat, hogy valaki csak azért nem áll a szocialista eszme mögé, mert jó magyar és az is akar maradni. Mégis mit mutatott a valóság, tisztelt Országgyűlés? A különböző visszahúzó hagyományok ellenére kialakult itt egy tömegbizalom, és érdemes elgondolkozni azon, miért most alakult ki, mikor azelőtt sohasem volt. Nem volt, mert nem is lehetett. Nem volt a Horthy-rendszer alatt, mert akkor maga a nép a politikai életből egyszerűen ki volt rekesztve. A nyíltszavazásos rendszer, a szűkre szabott választójog, a történelmi osztályok vezető szerepe és sok minden más tette ezt lehetetlenné. A felszabadulás után, amikor elindultunk a koalíció útján, megint csak nem lehetett tömegbizalom, mert a koalíciónak nem is volt eszmei egysége. A koalíció konkrét részfeladatok megoldására korlátozódott csupán, s ezen belül mondhatta mindenki azt, ami a legjobban ízlett neki. Volt, aki a polgári demokráciában hitt. Volt még olyan is, aki parlamenti demokráciára gondolt, volt aki gondolta, ebből úgy sem lesz semmi, ez semmiképpen nem volt tömegbizalom kialakítására alkalmas időszak. Amikor a többpártrendszer megszűnt, amikor a szocializmus építése állami kormányzati program lett, megint nem tudott kialakulni a politikai bizalom, mert ezt az akkori pártvezetés, az akkori kormány nem is kereste. A politika eszköze akkor inkább az erős kéz, a megfélemlítés volt, ami nem hozhatott politikai bizalmat a nagy tömegekben. Amikor jött Nagy Imre a maga jobboldali elgondolásával, abban megint nem volt eszme, ami mögött politikai bizalom alakulhatott volna ki, mert az főleg a tagadásából állott a Rákosi Mátyás-rendszernek. Az ellenforradalom eszméi még nagyobb zavart teremtettek. És mégis, az ellenforradalom után, amikor a forradalmi munkás-paraszt kormány elindult, akkor kezdődött el a bizalom útja Magyarországon — és éppen a szocializmus építése mellett. Ez egy olyan érdekes körülmény, ami a mi népünk történelmében — az az érzésem, hogy nagyon megbecsülésre méltó. Mert miért akkor alakult ki? Itt ebben a Házban az 1957-es parlamenti ülésen Kádár János, akkori párt- és kormányvezető először vetette azt fel, hogy a néptömegek bizalmára támaszkodva építjük a szocializmust, a szocializmusból elvileg semmit nem engedve, és utunk, célunk a néptömegek bizalmának megszerzése. Ahhoz, hogy egy kormány mögött bizalom alakuljon ki, első feltétel, hogy az a kormány keresse is a bizalmat, igényelje is a bizalmat, s mert ez az igény megvolt, a bizalom meg is lett. És még érdekes, hogy a tömegbizalom nem is a forradalmi munkás-paraszt kormány kétségtelenül jó intézkedéseinek következményeképpen alakult csak ki. Amikor a Hazafias Népfront szervezésével elindultunk, az első időszak meglepetésszerű nagy sikerei után beszélgettünk róla, hogy minek köszönhető ez a nagy eredmény. Vagy fordítva, minek köszönhető az a bizalom, amely mindinkább kialakul. Volt, aki úgy vetette fel, hogy a népfront jó munkája a bizalom növekedése. Ebben volt igazság. De abban is volt, aki úgy vetette fel, hogy a népfront ugrásszerű növekedése alapja a kétségtelen keletkezett tömegbizalom, amely már akkor is megvolt. És tisztelt Országgyűlés! Ha visszagondolunk arra az időre, az ellenforradalom után, amikor a forradalmi munkás-paraszt kormány a maga útján elindult, hogy milyen nehéz út volt az akkor: baloldalról egy szakadék mellett a személyi kultusz, a baloldali dogmatizmus szektás rossz hagyatéka, jobboldalról egy másik szakadék mellett a Nagy Imre-féle revizionista árulás szakadéka. Ezen a keskeny úton mégis előrehaladtunk, a szocializmus alapjait leraktuk és egyidőben a politikai alapjait is leraktuk a szocialista társadalomnak, a tömegbizalmat is megszereztük. És ez kétségtelenül nagy eredmény. A belső fejlődésünk politikailag, gazdaságilag szilárd alapokon nyugszik. Külpolitikailag is, mondotta Kádár János miniszterelnök pár nappal ezelőtt — megnyugtató a helyzet, az októberihez képest valamit enyhültek a külpolitikai viszonyok, de még mindig vannak kívánnivalók. A mi belpolitikánk alapja lehet egy jó külpolitikának, mert azt régen hallottam én, hogy a jó külpolitikának a jó belpolitika az alapja, de lehet, hogy fordítva is így van. De megint egy érdekes helyzet van itt nálunk magyaroknál. Ha visszagondolunk rá, Hunyadi Mátyás óta önálló magyar külpolitika nem volt, mert hol Bécsből irányították, hol Sztambulból, hol mind a kettőből egyszerre. Amikor az Osztrák—Magyar Monarchia után Magyarország — az első világháború után — önálló is lett — megint csak nem tudott egy népre támaszkodó külpolitika kialakulni, mert hiszen tudjuk, hogy Horthy Miklós