Országgyűlési napló, 1963. I. kötet • 1963. március 21. - 1965. február 12.

Ülésnapok - 1963-13

899 Az Országgyűlés 13. ülése 1964. november 20-án, pénteken 900 zéssel kell számolnunk, amelyet talán nem min­dig maguknak ezeknek az országoknak a tudósai érnek majd el, hanem olyanok, akik őszintén és hátsó gondolatok nélkül működnek velük együtt ebben a fejlődésben, de mégis az egész emberi­ség tudását gyarapítják. Olyan problémákat fog­nak ugyanis fejlődésük során megoldani, ame­lyek nemcsak az ő szempontjukból, hanem az ; egész világ szempontjából is nagyon fontosak, nagyon lényegesek. A külügyminiszter elvtárs részletesen szólt arról, hogy az az érintkezés, amely ezekkel a : népekkel folyik, egyre nagyobb mértékben bő-.; vül és szélesedik, és hogy mi erőinkhez mérten részt veszünk ezen országok gazdasági fejlődé­sének és kulturális haladásának elősegítésében, • ami — úgy gondolom — szocialista és humanista kötelességünk is. E gondolatok jegyében a külügyminiszter elvtárs beszámolóját elfogadom. (Taps.) ELNÖK: Vendel Zol.tánné képviselőtársun­kat illeti a szó. VENDEL ZOLTÁNNÉ: Tisztelt Országgyű­: lés ! Nagy érdeklődéssel hallgattam Péter János külügyminiszter elvtárs külpolitikai tájékoztató­ját, amely világos és hű képet ad külpolitikai kapcsolatainkról, nemzetközi helyzetünk erősö­déséről, a szomszédos népi demokratikus és né­hány főbb kapitalista államhoz való viszonyunk­ról, és állást foglal számunkra jelentős külpoli­tikai kérdésekben. Igen fontos külpolitikai események zajlá­sában élünk, és az események dialektikus ösz­szefüggése szükségessé teszi népünk helyes poli­tikai tisztánlátásának biztosítását. Külpolitikánk alakulása kihat mindennapi munkánk változá­sára, bevonul családi életünkbe, velünk eszik az asztalnál, velünk alszik és ébred annak gondja. Ma már nemcsak közéleti személyek és politi­kusok foglalkoznak politikával, a külpolitikai események alakulásával, hanem a munkások, a parasztok, az egyszerű emberek tömegei is, és mint pedagógus állíthatom, hogy az általános iskolák tanulói is, ahogyan szüleiktől, nevelőik­től, a rádióban, a televízióban hallják és az új­ságból olvassák. És ma már ez a mi hazánkban természetes jelenség. Érzékenyen reagálnak dolgozóink a külpolitika minden rezdülésére, szabad orszá­gunk szabad légkörében, szabadon nyilatkoznak. Kérdést kérdésre halmoznak. Akárhogy is ele­mezzük ezeket a kérdéseket, mindegyikből egy aggodalom csendül ki: lesz-e háború. Minden vá­gyuk annak teljesülése, hogy ne legyen háború. És ennek az óhajuknak a teljesülését elsősorban a Szovjetuniótól és a szocialista tábor közössé­gétől várjuk, mert ez az az erő, amely képes megállítani a háború tébolyát. Érthető népünk élénk szembenállása minden háborús veszéllyel, hiszen egész történelmünket pusztító háborúk kísérték, amelyek eddig népünknek semmi jót nem hoztak. Ezelőtt 141 évvel Kölcsey, a Him-; nász költője nemzeti szenvedésünket megelé gelve, népünk jobb jövőjéért sóhajtva úgy érezte, hogy ,.megbűnhődte már e nép a múltat, jöven­dőt". Pedig azóta több pusztító háború dúlt or­szágunkban, mérhetetlen anyagi kárt, szenve­dést zúdítva népünkre. Érthető, hogy ezek em­léke milyen nyomokat hagyott emlékezetünkben. Éppen ezért népünk meglepődve és szoron­gó érzésekkel fogadta a Szovjetunióban bekö­vetkezett személyi változások hírét, amelyeknek megnyugtató megokolása napokat késett. Ezek a napok a találgatások és a várakozás napjai voltak. Dolgozóink velem együtt, féltették eddig elért eredményeinket, fokozatosan javuló élet­színvonalunkat, a kialakult szabad, demokrati­kus légkört és a megszilárdult törvényességünk mindenkinek kedvező rendjét, különösen a bé­két. Azóta világosan látjuk a Szovjetunió Kom­munista Pártja Központi Bizottsága döntésének indokait, ami a Szovjetunió belső ügye. Meg­nyugtató nyilatkozatok hangzottak el Kádár elv­társ, Brezsnyev elvtárs és több felelős vezető szájából, hogy sem a Szovjetunió, sem hazánk politikai irányvonala nem változik, továbbra is a lenini útvonalon haladunk a szocializmus, il­letve a kommunista társadalom felépítéséért. Elmondhatom a magam és választóim ne­vében, hogy Kádár elvtársnak Varsóból haza­érkezése után a Nyugati-pályaudvaron tett nyi­latkozata nagyon jó hatású, és megnyugtató volt mindannyiunk számáraimért ezzel megerősítette, hogy mi tovább haladunk a megkezdett úton, amely az emberség, az igazság, a becsületesség kipróbált útja, s ezt a mi népünk nagyon tisz­teli és elfogadja. A magyar nép ezekben a napokban spontán népszavazással helyeslőleg igent mondott a párt és a kormány eddigi politikájára, a szocializ­musra, tehát a mindenki számára biztosított jó­létre, a békére és a szabadságra. De igent mon­dott a lenini békés egymás mellett élés politiká­jára is, amely külpolitikai irányvonalunk alap­elve. Igent mondott népünk az erő politikája he­lyett a békés gazdasági versenyre. Tudja a mi népünk, hogy csakis ez az út vezet el bennün­ket a gazdasági felemelkedéshez, a szocialista társadalmi rend megvalósításához. Helyeseljük a szoros, baráti és gazdasági kapcsolatot a Szovjetunióval és a szocialista tá­borral. Létszükségletünknek tartjuk a KGST ke­retében kibontakozó nemzetközi munkamegosz­tás egyre határozottabban kialakuló rendszerét és az egész szocialista tábor egységére irányuló közös erőfeszítéseket. Csak üdvözölni tudjuk azt a jugoszláv kor­mánynyilatkozatot, amely közli, hogy bizonyos mértékig részt kíván venni a szocialista nemzet­közi összefogás, a KGST munkájában. Ugyancsak nagy érdeklődés kísérte az ame­.rikai elnökválasztás alakulását, Johnson és Gold­water párharcát, mert népünk ezt is sorsunk alakulásával, a hidegháborús hangulat erősö­désével, vagy enyhülésével hozta összefüggésbe. Helyeseljük kormányunk külpolitikai irányvo­nalát, amelynek programjában szerepel az álta­lános és teljes leszerelés, a gyarmati rendszer maradványainak teljes és végleges felszámolása, továbbá a német békeszerződés megkötése mind­két német állammal. Szükségesnek tartjuk az egészséges gazda­sági és kereskedelmi kapcsolatok kiépítését, va-

Next

/
Thumbnails
Contents