Országgyűlési napló, 1963. I. kötet • 1963. március 21. - 1965. február 12.

Ülésnapok - 1963-11

733 Az Országgyűlés 11. ülése 1964. június 26-án, pénteken 734 esetért felelős személy megállapítását elmulasztják. A Lenin Kohászati Műveknél egy félévben történt 859 baleset közül 133 esetben nincs megállapítva a felelős személy. Az Országos Gumiipari Vállalatnál a felelősség megállapítása teljesen formálisan történik, a balesetek okát ugyanis 90 százalékban figyelmetlenségben vagy véletlenben jelölik meg. A munkavédelmi intézkedések hiányosságainak felszámolásához előreláthatólag nagy segítséget fog nyújtani az ez év április hó első napján hatályba lépett 1963. évi 34-es számú törvényerejű rendelet, amely sok tekintetben egységesen és világosan szabályozza a dolgozó egészsége és testi épségének védelmével kapcsolatos kérdéseket. . Fokozottabban kellene ellenőrizni, hogy a vállalatok és intézmények a gazdasági lehetőségeink által meghatározott kereteken belül a legkorszerűbb munkavédelmi beruházások megvalósításáról tervszerűen gondoskodnak-e. Célszerű lenne továbbá annak megvizsgálása,' hogy egyes prémium-feltételek és az üzemi balesetek eltitkolása között nincs-e összefüggés? Tisztelt Országgyűlés! A polgári jogalkalmazás jogpolitikai elvei szerint a szocializmus alapjainak lerakása lehetővé és egyben szükségessé teszi fokozott követelmények támasztását egyrészt az állampolgárokkal, másrészt az állami szervekkel, szövetkezetekkel szemben, kötelezettségeik teljesítésében. A fokozott követelmények támasztásának elsősorban a társadalmi tulajdon megkárosítói elleni hatékony fellépésben kell megnyilvánulnia. À társadalmi tulajdont kezelő szerveknek és dolgozóknak nemcsak joga, de kötelessége is, hogy a társadalmi tulajdonban bekövetkezett károsodás esetén az igényeiket maradéktalanul érvényesítsék. Ezen a téren van fejlődés, ami elsősorban dolgozó népünk tudatának előrehaladását bizonyítja. A fokozott követelmények támasztása az állami és munkafegyelem, valamint a tervfegyelem megsértőinek erélyes felelősségre vonását is megköveteli. Igen fontos feladat volt, és marad a termelőszövetkezetek megerősítése, ami csak akként érhető el, ha ezektől is megköveteljük szerződéses kötelezettségeik maradéktalan teljesítését, hiszen nem utolsósorban a szerződéses kötelezettségek teljesítésén múlik a iiem mezőgazdasági lakosságnak élelmiszerekkel, az iparnak mezőgazdasági nyersanyagokkal való ellátása, exportterveink teljesítése. A fokozott követelményeknek természetesen a dolgozók munkaviszonyából, szövetkezeti tagságából eredő jogainak, de egyéb személyi és vagyoni jogainak védelmében is meg kell nyilvánulnia. A jogpolitikai elvek rámutattak arra is, hogy a jogalkalmazásban nagy figyelmet kell fordítani a társadalmi és egyéni érdekek összhangjának biztosítására. Az egyéni és társadalmi érdekek összhangjának biztosítása érdekében minden törvényes eszközzel el kell érni az állami gazdálkodó szervek és szövetkezetek jogos igényeinek érvényesítését és az állampolgárokat is támogatni kell törvényes jogaik érvényesítésében. Ezzel szemben meg kell akadályozni az össznépgazdasági érdekkel szemben álló vállalati, vagy szövetkezeti érdekek érvényesülését és meg kell tagadni a segítséget az állampolgárok részéről támasztott megalapozatlan, vagy nyerészkedési és egyéb jogellenes célokat szolgáló igényekérvényesítésétől. A jogpolitikai elvek e két fő iránymutatásának egymással összefüggésben és kölcsönhatásban kell érvényesülnie. Sajnos ezen a téren még távolról sincs minden rendben. Ma is gyakran előfordul, hogy például valamely kiváló, valóban jelentős, esetleg többmilliós népgazdasági eredménnyel járó újítás esetén az illetékesek megrettennek attól, hogy a törvény szerint járó magas — de az újítás által elért haszonnak mégis csak elenyésző töredékét képező összegű — újítási díjat kifizessék, és ezért mondvacsinált érvekkel vitatni kezdik az újítási díjhoz való jogosultságot. Ugyanakkor az ellenkező véglettel is találkozunk: újításnak nem is tekinthető egyszerű ötleteket többezer forinttal díjaznak. Előfordult például, hogy az Északdunántúli Áramszolgáltató vállalat felügyelője „újítási javaslatot" nyújtott be a Győri Szeszgyárhoz, amelynek az volt a lényege, hogy a hagyományos világítás helyett szereljenek fel higanygőz-lámpákat, mert ezek energiamegtakarítás mellett nagyobb fényt adnak. Az „újító" bejelentette, hogy e korszakalkotó újítás megvalósításában a szeszgyár főmechanikusa közreműködőként vesz részt. Ezért az „újításért" közel 30 000 forintot vettek fel. Az elmúlt év, de különösen a legutóbbi vizsgálataink tapasztalatai alapján jelenthetem, hogy az ügyészi és bírói szerveink — a még meglevő hibák ellenére — jelentős előrehaladást tettek a jogpolitikai elvek gyakorlati megvalósítása terén, ugyanakkor a többi polgári jogalkalmazó szerv a szükséges intézkedéseket kevésbé tette meg. Ez komoly veszélyeket rejt magában, elsősorban azt, hogy egyrészt a bírói és ügyészi, másrészt az egyéb szervek gyakorlata eltávolodik egymástól. A társadalmi tulajdon fokozott védelmének biztosítása érdekében az ügyészségek rendszeresen nyilvántartották azokat az ügyeket, amikor a társadalmi tulajdon sérelmére bűntettet követtek el és szorgalmazták, hogy a társadalmi tulajdont kezelő szervek a felmerült károk megtérítése iránti igényeiket a bíróságok előtt érvényesítsék, sőt szükség esetén maguk az ügyészek indítottak pert a kár megtérítése érdekében. Persze a társadalmi tulajdon szempontjából nemcsak az a lényeges, hogy a bíróságok milyen összegű kártérítést ítélnek meg, hanem elsősorban az, hogy a megítélt kártérítési összegekből a valóságban mennyi térül meg, illetőleg a megtérülés elmaradása milyen okokra vezethető vissza. Felmérésünk szerint a kötelezettek a megítélt összegnek csupán 35 százalékát fizették meg végrehajtási intézkedés nélkül, annak 37 százalékára pedig a jogosult szervek végrehajtást kértek, míg a jogosultak a kártérítési összeg 5 szá-' zaléka erejéig indokoltan, 11 százaléka tekintetében pedig indokolatlanul mellőzték a végrehajtást. A társadalmi tulajdonban okozott károk valóságos megtérülésének ilyen kedvezőtlen alakulása — egyebek között — arra vezethető viszsza, hogy a jogosult vállalatok egy része a végrehajtást a teljesítési határidő letelte után késedelmesen, hónapok, esetleg évek múlva kérik, mások a megítélt követeléseket nem tartják V