Országgyűlési napló, 1963. I. kötet • 1963. március 21. - 1965. február 12.
Ülésnapok - 1963-2
43 Az Országgyűlés 2. ülése 1963. március 25-én, hétfőn 44 rendszeresen foglalkoznak, s megállapítható, hogy lépésről lépésre jutunk is közelebb a kívánatos megoldásokhoz. Ezek azonban nagyrészt bonyolult, sok és tartós erőfeszítést igénylő problémák, tehát ha érthető is a türelmetlenség, az előrehaladás csak fokozatosan lehetséges. Az erre vonatkozó bizottsági vitákat azzal lehet jellemezni, hogy a legtürelmetlenebb felszólalók is egyetértő álláspontra jutottak, amikor az illetékes gazdasági vezető, vagy specialista szakember tájékoztatást adott a szóban forgó probléma megoldása érdekében folyó munkálatokról és az is érzékelhetővé vált, hogy legnagyobbrészt az illetékesek is hasonlóan türelmetlenek. Azt hiszem, hogy gazdasági, társadalmi, sőt politikai fejlődésünknek igen lényeges újabb tényezőjét ismerhetjük fel e jelenségben. Arról van ugyanis szó, hogy az előrehaladást nemcsak az elért eredmények mutatják, hanem a felismert problémák és feladatok is, különösen pedig az a hozzáállás, ahogyan ezek reális megoldását keressük. Hozzátehetjük, hogy a költségvetés bizottsági tárgyalása igazolta azt a törekvést, ami a bizottságok megalakítása során érvényesült, hogy tudniillik kisebb létszámúak legyenek a bizottságok, viszont nagyobb arányban legyenek bennük az illető szakterület specialistái. Tisztelt Országgyűlés! Külön kell szólnom a költségvetés mezőgazdasági előirányzatairól, nemcsak azért, mert ez a mesterségem, hanem főképpen azért is, mert ezen a téren új helyzetet és bizonyos vonatkozásban új problémákat kell felismerni. A költségvetés számai szembeötlően mutatják, hogy a mezőgazdaság részesedése a költségvetési előirányzatokban és a beruházási keretekben jelentősen növekedett a múlt évekhez képest. Ezt a mezőgazdasági bizottság egyértelműen örvendetes fejlődésként állapította meg, az efölötti megelégedés azonban nyomban ebből fakadó problémák forrásává is vált. A korábbi években a mezőgazdaság részéről mindig az volt a fő gondunk, hogy jusson több anyagi eszköz a mezőgazdasági termelés részére. Egyes igények tekintetében ez ma sem szűnt meg — műtrágya, vagy egyes gépek tekintetében —, de most már olyan mértékű anyagi, műszaki forrásokkal rendelkezik a mezőgazdaság, hogy előtérbe kerül az a kérdés, vajon hogyan lehet ezeket a leggazdaságosabban, a leghatékonyabban felhasználni. Egyszerűbben szólva, a szegény ember gondjait kezdik felváltani, vagy pontosabban szólva szaporítani a gyarapodó gazda gondjai; mit, mire fordítsunk, hogy többet és gazdaságosabban termelhessünk. A terv- és költségvetési bizottságban szóba került, hogy a költségvetési indokolás a mezőgazdaságra vonatkozó további célok meghatározásánál nem elég élesen utal rá erre a körülményre, így szól ugyanis az indokolás 24. oldalán mintegy az összefoglaló tétele a mezőgazdaságról: „A mezőgazdaság előtt álló legfőbb feladat a termelés nagyarányú fellendítése. Ennek legfőbb feltételét a fejlett agrotechnikai eljárások alkalmazása, a gépesítés, a gazdálkodás belterjességének a fokozása képezi. A tervben foglalt célkitűzések megvalósításának jelentős tartaléka a gazdaságilag meg nem erősödött termelőszövetkezetek megszilárdítása, árutermelésük bővítése." A bizottsági vitában ezzel kapcsolatban félreérthetetlenül kifejezésre jutott; hogy ennek a célkitűzésnek a másik oldaláról is mind komolyabban kell beszélni, mint ahogy az ipari termelést illetően már ezek vannak előtérben, értve ezen a gazdaságosság, a hatékonyság emelését, a termelékenység növelését, az önköltség csökkentését stb. Ez tehát a mezőgazdaságban mindinkább előtérbe kerülő új feladatként jelentkezik, mégpedig egyaránt az országos, a megyei vagy a területi termelésirányításban, a gazdaságok vezetésében, s nem utolsósorban a tudományos kutatásokban is. Eddig ugyanis a termelésnek ezek a ráfordítás és hozam arányával összefüggő kérdései meglehetősen háttérbe szorultak, egyébként érthetően. Olyan viszonyok között azonban, amikor a termelés növeléséhez növekvő, szaporodó erőforrások állanak rendelkezésre, akkor természetesen a hatékonyság, a gazdaságosság kérdései, ezek tudományos feldolgozása és a gyakorlatban való alkalmazása is, egyaránt nagy súllyal előtérbe kerülnek. Két nagyon világos példával, engedje meg a tisztelt Országgyűlés, hogy erre röviden rávilágítsak. Egyaránt lényegbe vágók ezek a gazdaságossági, hatékonysági mérlegelések abban az esetben is, ha egy erőforrással viszonylagosan bőven rendelkezünk, s akkor is, ha ellenkezőleg, szűken áll rendelkezésre. Mostani költségvetésünk és idei népgazdasági tervünk tükrében két nagyon kézenfekvő példa van erre. Az öntözési beruházások például viszonylag bőségesek. Viszonylagosnak értem azt, hogy az egyéb feltételekhez mérten bőségesek. Itt tehát az a mérlegelendő, hogy hol és hogyan alkalmazhatók legjobban úgy. az öntözési beruházások, hogy az egyéb feltételek megléte is biztosítva legyen, tehát a termelés növekedése a kívánt vagy legalábbis kellő mértékben bekövetkezzék. E tekintetben nem kis problémákról van szó, például arról is, hogy a költségvetés indokolásában szereplő Öntözési módok aránya a tapasztalatok szerint nagyon gondos további mérlegelést kíván, s lehet, hogy az arányokban — a tapasztalatok és a kísérleti eredmények alapján — változtatásra lesz szükség. A másik példa a műtrágya, amelyből viszonylagosan — a többi feltételhez mérten — szűkösen vagyunk. Itt is, illetőleg éppen itt van különös jelentősége annak, hogy hova mennyit fordítsunk, mert ugyanannak a műtrágya-adagnak a hasznosulása lényegesen különbözik egyes kultúrák tekintetében is, de különböző más feltételektől függően is. így például a búza vagy a rét műtrágyázása messzemenően a leghatékonyabb. Itt lehet a legbiztosabban számítani megfelelően növekedő hozamra. Ezzel szemben például a kukoricánál már kevésbé. Mindezek a kérdések növekvő súllyal jelentkeznek, annak arányában, ahogy költségvetésünk a mezőgazdaság számára — örvendetesen — nagyobb anyagi erőforrásokat nyit meg. Ügy ítélem, hogy a gyenge termelőszövetkezetek megerősítése mellett ez a másik legfőbb forrása mezőgazdaságunk fejlesztésének.