Országgyűlési napló, 1963. I. kötet • 1963. március 21. - 1965. február 12.

Ülésnapok - 1963-8

521 Az Országgyűlés 8. ülése 1964. január 31-én, pénteken 522 helyet kap; annál is inkább, mert nem minden helyen lehet biztosítani jó lehetőségeket meg­felelő szakemberek alkalmazására, a bázisüzem kijelölésére és gyakran egy osztály is elegendő lenne a szakirányú képzés megvalósítására. Az öt plusz egyes oktatás, ha megfelelő irányítást kapnak benne a tanulók, s a csoportok össze­állítása az igényeknek megfelelően történik, szintén biztat olyan eredménnyel, hogy a vég­zettek kellő arányban választják azt az élet­pályát, amelynek alapelemeire a politechnikai órákon tanították őket. Az orosházi Táncsics Mi­hály Gimnázium 1963-ban végzett traktorszerelő és vezetőképző osztályának 56 százaléka ment olyan pályára, amelyhez az indítékot a politech­nikai oktatás adta. Olyan eredmény ez, amelyet szívesen elfogadna több szaktechnikumunk is. Tisztelt Országgyűlés! Öriási gondokkal kell megbirkóznunk, a hiányok és kötelességek, az igények és a konkrét feladatok önmagukért be­szélnek. Azt igazolják, hogy a szocializmus tel­jes felépítéséért folyó forradalmi harcnak mind fontosabb színterévé válnak az iskolák. Azzá teszi dolgozó népünk tanulási kedve, az a sok­ezres tömeg, amely fel kívánja vértezni magát kellő ismerettel az élet egyes területein meg­vívandó elvi és szakmai harcra. Tudom, gondo­lataim nem újak államunk és közoktatásügyünk vezetői előtt. Felszólalásom abból a felelősség­tudatból fakadt, amelyet népünk eredménye­sebb tudatformálásával, szellemi gazdagodásá­val, nem- utolsósorban helyes iskolapolitikánk további sikeres realizálásával szemben érzek. Javaslom, hogy az elkövetkezendő évek be­ruházásainak tervezésekor, éppen a megnyilvá­nuló, ugrásszerűen növekedő társadalmi igény zökkenőmentes kielégítése érdekében számoljon a költségvetést előkészítő bizottság a beruházá­soknak a jelenleginél magasabb arányú részese­désével. Az 1964. évi költsévetést elfogadom és az Országgyűlésnek elfogadásra ajánlom. (Taps.) ELNÖK: dr. Dési Frigyes képviselőtársun­kat illeti a szó. DR. DÉSI FRIGYES: Tisztelt Országgyűlés! Kedves elvtársak! Néhány javaslatot vetnék fel, első helyen azt, amelyet másoktól, sőt az elmúlt héten a televízióban is hallva, némiképpen más formában — körülbelül így fogalmazhatnék meg: Nem lenne-e lehetséges a költségvetési ja­vaslatot olyan formában előterjeszteni, hogy egy-két száz, esetleg néhány — mondjuk így — - szabadon hagyott millió hovafordításáról csak a parlamenti bizottságokban felmerülő javaslatok értékelése után döntenénk a plenáris ülésen. Vajon miért van szükség erre? Nyilván azért — sa tapasztálat ezt mutatja —, mert a viták során, a költségvetés összeállításakor előre nem látott, de most mégis méltánylandó igények merülnek fel, s azoknak azonnali kielégítésére szükség lenne. E pénzügyi kereten belül bizo­nyára megtalálnánk a megoldást. Mindamellett esetleg mód nyílna még annak eldöntésére is, hogy a költségvetésben már szereplő tételek kö­zül melyeknek növelése lenne esetleg ésszerű, főként akkor, ha a viták során felbukkanó és valóban reális igények pénzügyi lefedése után még nem merítettük volna ki a már említett pénzügyi kereteket. Az állami költségvetés végösszegének körül­belül egy-két tized, esetleg néhány tized száza­lékáról van szó, tehát a nagyságrendjét tekintve olyan összegről, amelynek ilyen című felhaszná­lása semmiképpen nem bontaná meg állami költségvetésünknek ez évben is helyes arányait és egyensúlyát, sőt inkább finomítaná, csiszolná azt. S még egy érvet: törekszünk arra — ami egyébként kötelességünk —, hogy választóink bizalmát szilárdítva érleljük képviselői munkán­kat tartalmasabbá, konkrétabbá, hogy erősítsük parlamentünk demokratizmusát, lüktetőbb vi­tákra serkentve annak légkörét. Azt hiszem, ha az előzőkben vázolt feltételt megteremtjük, az állami költségvetést tárgyaló ülésszak idején bizottságokban és plenáris ülé­sen okvetlenül elevenebb lesz az eszmecsere, ha­tékonyabb és konkrétabb a képviselők munkája és ami a legfontosabb, az ilyen módon vitatott és elfogadott költségvetés semmiképpen sem lesz rosszabb a múltbelieknél. Következő javaslatom a költségvetési szerv­nek nyújtotta szolgáltatásokkal kapcsolatos. Gyakran tapasztalható az a jelenség, hogy a szolgáltatások gazdasági hasznát nem mérjük fel kellőképpen, s ennek következtében a tényleges költségeket nem ott számoljuk el, ahol azok a valóságban mutatkoznak. A sok közül csak egy gyakorlati példát mutatnék be a magam szak­területéről, hogy érzékeltessem e probléma gya­korlati vonatkozásait. Költségvetésünknek jelentős része — majd­nem egynegyede — a repülés-meteorológia biz­tosítását szolgálja. Időjárást jelentő állomás­hálózatot kell fenntartanunk, amelynek műkö­dése műszerek beszerzését, észlelők munkába­állítását, a jelentést közvetítő géptávíró vonalak használatát stb. igényli. E tények ellenére az Országos Meteorológiai Intézet a Közlekedés- és Postaügyi Minisztériumnak bérleti díjat fizet, még azokért a géptávíró vonalakért is, amelye­ken egyedül és kizárólag a légi közlekedést biz­tosító idő járás jelentések futnak. Természetesen nem az ellen van kifogásunk, hogy a repülést érintő meteorológiai feladatok végrehajtásával járó kiadások az Országos Meteorológiai Intézet költségvetésében szerepelnek, azoknak valóban ott a helyük. De vajon helyes képet kapunk-e a Közlekedés- és Postaügyi Minisztériumot, vagy éppen a MALÉV-et terhelő valóságos kiadások­ról, ha a meteorológiai költségvetésben szereplő tételeket nem vesszük figyelembe az imént em­lített intézmények valóságos kiadásainak meg­állapításakor. Tovább szaporíthatnám a példákat és azt hi­szem, valamennyi költségvetési szerv vezetőjé­nek bőven lenne ehhez még hozzátenni valója. Félreértés ne essék, nem az Országos Meteoroló­giai Intézet és a Légügyi Főigazgatóság nézet­eltéréses gondjának kiteregetéséről van itt szó, kapcsolataink ugyanis mindenkor kifogástala­nok voltak, hanem olyan általánosítható problé­máról, amely elsősorban a vállalatok, üzemek és költségvetési szervek, de költségvetési szervek

Next

/
Thumbnails
Contents