Országgyűlési napló, 1963. I. kötet • 1963. március 21. - 1965. február 12.

Ülésnapok - 1963-7

433 Az Országgyűlés 7. ülése 1964. január 30-án, csütörtökön 434 nünk, hogy a mainál jobb, kielégítőbb helyzetet teremtsünk. A bizottságokban felvetett kérdések közül a fontosabbakról tájékoztatni kívánom az Országgyűlést. Teszem ezt azért, mert a felszólaló képviselőket általában az a meggyőződés vezette, hogy haladásunkhoz elengedhetetlenül szükséges, hogy egész társadalmi és gazdasági tevékenységünket állandóan figyelemmel kísérjük, elemezzük, az elkövetett tévedéseket vagy hibákat minél gyorsabban és minél alaposabban feltárjuk és kiküszöböljük. A kormány «által kitűzött takarékossági feladatokat is csak akkor tudjuk sikerrel teljesíteni, ha dolgozóink széles körei is megértik azok fontosságát, és tudatosan részt vállalnak megvalósításukban. A kormány által előirányzott takarékossági intézkedések egy része az eredetileg tervezett létszámfelfutás bizonyos csökkentésére irányul. A pénzügyminiszter említette beszédében, hogy a növekedés megfelelően nem 112 000, hanem 96 000 főt fog kitenni. Itt nem is csak a pénzzel, hanem egyúttal a munkaerővel való takarékos gazdálkodásról van szó. Az elmúlt évben népgazdaságunk több fontos területén ismételten zavarta, akadályozta céljaink elérését, hogy nem volt elegendő munkaerő, legalábbis nem megfelelő munkaerő. Ezt a kérdést bizottságainkban több szempontból is sokoldalúan szóvá tették. Az egyik ilyen szempont a vidéki ipartelepítés volt. Többször szóbakerült már az Országgyűlés ülésein, hogy hazánk egyes vidékei még ma is túlnyomóan mezőgazdasági jellegűek, hogy ezeken a területeken a lakosság egy része nem talál megfelelő foglalkozást és sokszor az ország távoleső részébe jár dolgozni. Ez a helyzet — a kormány minden erőfeszítése ellenére — csak viszonylag lassan változik. Ez részben elég mélyen fekvő okokra vezethető vissza, ezért nem is orvosolható könnyen. Mégis van fontossága annak az egyes bizottságokban elhangzott megállapításnak, hogy most a különböző területeken jelentkező munkaerőhiány is egyik emeltyűje lehet a magyar vidék iparosításának. Egyes alföldi megyékben ugyanis, például Békésben, de • Szabolcsban, Tolnában, Somogyban is a munkaerőellátás többféle iparágban biztosítható volna. Egyes bizottságokban szó esett azokról a nagy tartalékokról, amelyeket a munkaerőellátás, és különösen a férfi munkaerőellátás szempontjából a legtöbb iparágban a belső szállítás, az anyagmozgatás,- ki- és berakodás gépesítése jelent. Szó esett arról is, hogy az építőipari munkaerőhiány egyik leghatásosabb ellenszere az építőipar további gépesítése, de arról is, hogy ennek akadálya a rossz gépalkatrész-ellátás, illetve az alkatrészhiány. Utaltak a felszólalók azokra a tartalékokra is, amelyek a nők munkábaállítása terén még fennállnak, és nem kis nyomatékkal a munkafegyelem megszilárdítására. Szóvá tették azt is, hogy ideje volna már megvalósítani azt az évek óta ismételten felvetett, de valami miatt, valahol mindig elakadó javaslatot, hogy a villamosokat, autóbuszokat, trolibuszokat közlekedtessék kalauz nélkül, amint ez a Szovjetunióban ma már általános. De az a tartalék, amelynek mozgósítására napjainkban a legnagyobb súlyt kell helyeznünk és amelyről a pénzügyminiszter előterjesztésében is többször esett szó, üzemeink jobb megszervezése. Hallottunk olyan esetekről, amikor egyes üzemekben minden beruházás nélkül, vagy igen csekély beruházással a szervezés és vezetés magasabb színvonala emelésével lényeges fejlődést értek el. Ez persze ráirányítja a figyelmet arra is, mennyire fontos minden területen a vezetők gondos kiválasztása. De ugyanakkor, amikor elismeréssel és megbecsüléssel kell fordulnunk a tehetséges és rátermett vezetők felé, és mindent meg kell tennünk, hogy vezető állásba lehetőleg csak tehetséges és rátermett emberek kerüljenek, nem szabad elfeledkeznünk arról, hogy a vezetést és szervezést tanítani és tanulni is lehet és kell. A vezetés ugyanis nemcsak tehetséget és rátermettséget, tapasztalatot és bölcs megfontolást követelő döntésekből, hanem igen nagy részben gyakran ismétlődő, azonos típusú feladatok alapjában véve sematikus elintézéséből is áll. Továbbá hozzátartozik a vezetéshez annak ellenőrzése, hogy a kiadott utasításokat végrehajtották-e, a kitűzött határidőket megtartották-e. Van tehát a vezetésnek sok olyan aktusa, amely annyira mechanikus, hogy gépesíthető, vagy gép híján egyszerű szervezeti intézkedésekkel levehető a vezető válláról.' Ez egyrészt megkönnyíti a vezető munkáját, másrészt időt szabadít fel, tehát lehetőséget teremt számára ahhoz, hogy feladatát, munkáját és annak távlatait átgondolja, és így valóban bölcs döntéseket hozzon. Tanítsunk hát mi is a vezetés tudományára és foglalkozzunk többet az üzemszervezés tudományával, illetve ennek az üzemekben való konkrét alkalmazásával ! Nagy számban kerültek szóba a bizottságok ülésein mezőgazdasági kérdések. Beható és országos szempontból is figyelmet érdemlő vita folyt a háztáji gazdaságok jelénéről és jövőjéről. Egyes termelőszövetkezeti vezetőink a közös gazdaság féltésétől, annak minél gyorsabb fejlesztése vágyától vezetve szívesen nyúlnának a háztájit korlátozó intézkedésekhez. Ha azonban figyelembe vesszük, hogy a háztáji gazdaságoknak milyen nagy szerepük van egyrészt a mezőgazdaság árutermelésében, másrészt termelőszövetkezeti parasztságunk természetben való ellátásában, akkor nyilvánvalóvá válik. hogy itt a legnagyobb óvatossággal kell eljárnunk. Egyelőre arra kell ügyelnünk, nehogy állati termékekből termelőszövetkezeti parasztságunk saját termelésből való ellátása nagyobb mértékben csökkenjen és ezzel párhuzamosan az állami készletekkel szemben támasztott igény nagyobb mértékben nőjön, mint amilyen mértékben a termelőszövetkezeti árutermelés fejlődik. Ezért az a vélemény alakult ki, hogy a háztáji és egyéb egyéni állatállomány csökkentését legalábbis mindenképpen lassítani kell. Emellett természetesen egy percre sem szabad megfeledkezni a nagyüzemi állatállomány fejlesztésének fontosságáról, és lehetőségeinkhez képest mindent meg kell tenni annak gyorsítására.