Országgyűlési napló, 1963. I. kötet • 1963. március 21. - 1965. február 12.
Ülésnapok - 1963-4
287 Az Országgyűlés 4. ülése 1963. október 24-én, Csütörtökön 288 menet nehézségében. Ezek az elvtársak egyelőre még nem szilárd meggyőződésű szocialista emberek. De közöttük ott van a helye mindenkinek, aki segíteni akar a dolgozó parasztság helyzetén. A termelőszövetkezetben mindig több emberre lesz szükség a következőkben is. Több gép jelenik meg a közös gazdaságok földjein, s többet is akarunk produkálni, mint ez idáig. Ehhez azonban sokkal nyugodtabban, türelmesebben kell foglalkozni és bánni ezekkel az emberekkel, s feltétlenül el kell érnünk azt, hogy megszeressék az egyéni gazdálkodásuk idején általuk is megbecsült munkát. Viszont a termelőszövetkezet öregjeiről való gondoskodást jó lenne megvizsgálni, hogy egy lépéssel hogyan haladhatnánk előre, amikor erre lehetőség lesz. Ugyanis termelőszövetkezeti öregjeink köszönettel veszik a párt és a kormány gondoskodását, különösen azok, akiknek nem volt alkalmuk és módjuk másutt, mint a tsz-ben és egyéni gazdaságban, tehát odahaza dolgozni. 70 éven felül azt a 260 forintot és a tsz-ben persze kapnak háztájit is ezek az emberek. Aki másodmagával van erre a pénzre és az egy hold háztájira, amit mi nagyon sokszor tévesen és rosszul értékelünk, még statisztikai téren is, ezt felelősségem tudatában merem kijelenteni, bizony sok nagyon nehéz helyzetbe kerül, ezek közül az idős emberek közül. Annak az asszonynak, vagy bácsikának a család mellett nagyon jól jön, de akinek nincs senkije, az nagyon rossz viszonyok között él még a községekben. És a háztájinál meg kell jegyezni, úgy szeretnek számolni — és ez nemcsak a mi hibánk, mindnyájunk hibája ez —, hogy vesznek 30 mázsa kukoricát, az 5000 forint, meghizlalnak két hízót, az is 5000, az 10 000, eladnak egy bikát az 7000, az már 17 000, s eszükbe se jut, hogy a hízó megette a kukoricát, vagy a bikának venni kellett takarmányt és munkát kellett beleadni. Ez nem jut eszükbe. Vannak még problémáink a tsz elöregedett és kiöregedett tagjainál, mert ezek a gondok mindig nehezebbek, s ez nagyon ellentétes viszonyokat szül néha a faluban. Elvtársak, ugyanis arról van szó, hogy a tsz-ben együtt dolgozó parasztok 65. évük betöltése idején elmennek nyugdíjba. Ezek az emberek nyugdíjba menetelükig bizonyos időt kell hogy letöltsenek. Ez eddig helyes és jó. Viszont, akik 1950-ben bizonyos kényszer hatására, az erősebb parasztok elkerültek az ipar területére, nem tudom, hogy portásnak, vagy udvarsepregetőnek, vagy minek — hazajönnek és kapnak 700 forintot. És ezek az emberek, akikre támaszkodtunk vitatkoznak együtt a szocializmus építéséről. Nagyon nehéz helyzet ez és meg kellene vizsgálni, hogy mit lehetne a jövőben, majd ha alkalom lesz, segíteni ezen a területen, mit tud adni a tsz, mit *a tag,-és mit tudna segíteni az állam a jövőben, ha erre sor kerül és erőnk ezt lehetővé teszi. Elvtársak! A szakembereknél is ugyanez a helyzet. Akik a szövetkezetbe a földművelésügyi miniszter rendelete szerint kikerülnek állami támogatással, rendes SZTK- és nyugdíjjárulékot kapnak, akik tagként lépnek be, azoknak nem jár semmi. 30 napig nem kapnak semmit, ha betegek lesznek, s ez vonatkozik a tsz többi tagjaira is, és 30 nap után is, ha jól megy, esetleg a munkaegység 40 százalékát kapják naponta. Ez a két ember együtt nagyon furcsán les egymásra. Ezt jó lenne közelebb hozni egymáshoz. Körülbelül ezeket szerettem volna elmondani. Köszönöm a meghallgatást. (Taps.) ELNÖK: Tisztelt Országgyűlés! Az idő előrehaladottságára való tekintettel javaslatot teszek legközelebbi ülésünk idejére és napirendjére. Javaslom, hogy az országgyűlés legközelebbi ülését holnap, október 25-én, pénteken délelőtt 10 órai kezdettel tartsa, s annak napirendjére tűzze ki a Minisztertanács^beszámolója feletti vita folytatását és a Legfelsőbb Bíróság elnökének beszámolóját. Elfogadja az országgyűlés a napirendi javaslatot? (Igen.) Megállapítom, hogy az országgyűlés a napirendi javaslatot elfogadta. Az ülést bezárom. (19,15) Hitelesítették: Dr. Pesta László, Huber Lajos, Pala Károlyné, Varga Gáborné, Papp Lajos soros jegyzők 634924. Athenaeum Nyomda, Budapest. (Felelős vezető: Soproni Béla igazgató)