Országgyűlési napló, 1963. I. kötet • 1963. március 21. - 1965. február 12.

Ülésnapok - 1963-4

243 Az Országgyűlés 4. ülése 1963. október 24-én, csütörtökön 244 a bizonyos húszéves tervtanulmányt készítettük, aggodalommal és szomorúan konstatáltuk, hogy mindezek ellenére még 1970-ben is komoly gond­jaink lesznek a fekvőbeteg ellátással Somogy me­gyében. Nem kisebb a gondunk a rendelőintéze­tek járóbeteg ellátásának ugyancsak szűk kapa­citása miatt, a mentőállomások személyzeti férő­helyeinek, a mentőállomások gépkocsi férőhelyei­nek kérdésében, a KÖJÁL elhelyezésének prob­lémájában és utoljára, de nem utolsó sorban a bölcsőde kérdésében, aminek fontosságát képvi­selőtársaink jól ismerik. Megyénkben az elöregedési tendencia nagyon komolyan felveti a szociális gondozottak férő­hely hiányának kérdését, annak ellenére, hogy megyénkben úgynevezett területi-társadalmi szociális gondozás módszereivel kísérletezünk, s reméljük, hogy ez be fog válni. Azonban szociá­lis intézmények nélkül ezt a kérdést egészében megoldani nem tudjuk. összefoglalva ezt a kérdést, azt hiszem, nyu­godtan elmondhatom, nem jogtalan az a kéré­sünk, hogy amikor Somogy megye egészségügyi téren — a nagyon előrehaladott országos szint­hez viszonyítva — még mindig elmaradt állapot­ban van, az ország kollektívájának, az ország összefogásának segítségét hívjuk. Ide tartozik — tisztelt Országgyűlés — szo­rosan az a kérdés, hogy a tervezett beruházások megvalósítása elé makacs gátat szab megyénk építőiparának nagyon szűk kapacitása, örömmel hallottam Csongrád megyei képviselőtársam be­számolójából, felszólalásából, hogy náluk az épí­tőipar kapacitása örvendetesen fokozódott. Bár nálunk is így lenne Somogy megyében. Nálunk sajnos nem így y an. Megyénkben mindössze csak a Megyei Építőipari Vállalat és az úgynevezett Tatarozó Vállalat áll rendelkezésre. A szűk ka­pacitást bizonyítja elvtársak, hogy az 1964-es évre megyénkben 560 millió forint beruházás megvalósításával számolunk és mindössze 360 millióra tudják a munkát vállalni. Megértheti a tisztelt Országgyűlés, hogy vállalat hiányában ez a lefedezetlen 200 millió forint terv megvaló­sítása, a beruházás perfektuálása miként fog megvalósulni — nekünk nagyon komoly gon­dunk. Persze jemiatt beruházásaink nehezen, aka­dozva valósulnak meg. Itt nemcsak egészség­ügyi beruházásokra gondolok, hanem kommuná­lis, kulturális, mezőgazdasági, ipari beruházá­sokra. A mezőgazdaságra jellemző az, hogy me­gyénk tsz beruházási irodája sokszor igen ko­moly gondokkal küzd. Márpedig szintén nem kell mondani a képviselőtársak előtt, mennyire fon­tos, hogy a tsz-ek nagyüzemi gazdálkodásához, megfelelő nagyüzemi működéséhez a szükséges beruházásokat biztosítsuk. Mi úgy gondoljuk, tisztelt Országgyűlés, hogy ha a kormány jóváhagyásával az Építés­ügyi Minisztérium egy állami építőipari vállala­tot tudna megyénk részére biztosítani, akkor ezek a nagyon súlyos gondok magától értetődően csökkennének. Ezért ezt a kérést terjesztjük a kormány, illetőleg az Építésügyi Minisztérium elé. Annak ellenére terjesztjük elő, hogy jól tud­juk, az építőipar kapacitásának kérdése, mint Trautmann elvtárs beszámolójából hallottuk, országos Tiérdés, országos probléma, de terveink maradéktalan megvalósítása céljából ennek a kérdésnek az országgyűlés színe elé hozása úgy gondolom feltétlenül, ismételten szükséges. Itt kell rátérnem az építőipar munkája mi­nőségének nemegyszer súlyosan kifogásolható je­lenségeire. Rendkívüli öröm számomra, hogy felszóla­lásom Trautmann elvtárs felszólalása után ke­rült sorra, mert így hivatkozhatom arra a sok pozitívumra, amit a miniszter elvtárs az építő­ipari munka minőségének javítása terén előre­haladásként említett, vagy amivel kapcsolatban legalább bejelentette, hogy be fog következni. Egy tény: mindannyian látjuk és tudjuk, hogy sokat és szépet építünk. De az elvtársak is jól tudják, hogy a lakosság — és ezt a sajtó és a rádió szinte állandóan napirenden levő rovatai is bizonyítják — nem tud megértést tanúsítani az építőipar sok lazasága, minőségi hiányossága iránt. Ezek hol a lakóépületek, hol az ipari, hol a mezőgazdasági, vagy bármilyen más beruházá­sok építése kapcsán mutatkoznak meg. A hiba természetesen nem mondható tipikusnak, ezt ma­gam is elismerem, ezzel egyet lehet érteni. De semmiképpen sem olyan elenyészően csekély a számuk, hogy az országgyűlés e minőségi hibák mellett szó nélkül mehessen el. A tervezés és az ellenőrzés színvonalának ja­vításával — amint Trautmann miniszter elvtárs is mondotta — bizonyára segíteni tudnánk a mi­nőségi színvonal terén is. A tervezés, de főként a kivitelezés lazaságáért felelős egyéneket pedig alaposan kellene felelősségre vonni. Véleményem szerint a népi ellenőrzési bizottságok ezen a vo­nalon nagyon jó és eredményes munkát tudná­nak kifejteni. A helyzet ugyanis az, hogy az épí­tőipar minőségi munkájának hibái miatt felelő­sök megtalálása egyelőre nagyon meddő feladat. Felmerül a gondolat, hogy amikor a bányászat mennyiségi és minőségi termelése terén bérkor­rekciókkal el tudtuk érni, hogy ott nagyobb gon­dunk és okunk a beavatkozásra már nincs, vajon nem lehetne-e bizonyos bér javításokkal az építő­ipar munkájának minőségét is megjavítani. Ez­zel a kérdéssel — azt hiszem — érdemes foglal­kozni, érdemes ezt fontolóra venni, még ha mind­annyian tudatában vagyunk is annak, hogy az ilyen irányú változtatások egyéb gazdasági kiha­tásokkal is járnak. Tisztelt Országgyűlés! Szorosan ezzel a kér­déssel függ össze a közületi kezelésben levő lakó­házakat karbantartó és ezeket kezelő „ingatlan­kezelő" vállalatok és a házkezelési igazgatóságok ügye. A FIK, a PIK és a KIK — de sorolhatnám még tovább a nevüket — egyaránt tanácsi irá­nyítás alatt álló vállalatok. De bármilyen szintű szervek irányítják is őket, kétségtelen, hogy e vállalatok kezére a nemzeti vagyon jelentős ré­szének gondozása van rábízva. Ezenkívül a la­kosság elégedettsége, vagy elégedetlensége a „há­zigazda" irányában bizonyos vonatkozásokban e vállalatok jó, vagy hanyag munkájától függ. Saj­nos, az a tapasztalat — tisztelet a kevés kivétel­nek —, hogy az ingatlankezelő vállalatok mun­kája — enyhén szólva — megreked a szükségle­tek felmérésénél, sőt mi több: a felelőtlen ígér­getéseknél. Ez a jelenség pedig a gondjaikra bí-

Next

/
Thumbnails
Contents