Országgyűlési napló, 1963. I. kötet • 1963. március 21. - 1965. február 12.

Ülésnapok - 1963-4

223 Az Országgyűlés 4. ülése 1963. október 24-én, csütörtökön 224 gunk, hazánk ebből a munkából kiveszi részét. Amilyen megrendülést okozott a világ haladó embereinek számára az ellenforradalom, most olyan komoly tanítássá, beszédes példává vált szorgalmas népünk munkája, amelyről a Minisztertanács működéséről szóló jelentés hű képet adott. Hiszem, hogy ilyen beszédes tanítássá válik a béke biztosítása felé vezető úton megtett első eredményes lépés, a moszkvai atomcsendegyezmény magyarországi fogadtatása is. Isten áldja, segítse meg a béke táborát, a jóakaratú embert! Még hosszú út áll előtte, de reménységgel teljes út: a jövő, a béke emberéé. (Taps.) ELNÖK: ezólásrá következik Balogh László képviselőtársunk, őt illeti a szó. BALOGH LÁSZLÓ: Tisztelt Országgyűlés! Kedves Elvtársak! Engedjék meg, hogy mint ipari dolgozó, Csongrád megye iparának néhány problémájával foglalkozzam. Csongrád megyében a megyei ipar tervteljesítése az első félév folyamán kisebb hibáktól eltekintve általában jónak mutatkozott. Hiányosság azonban még megyénkben is található; az önköltségi mutatók nem megfelelő teljesítésében, mivel ezek gyengébbek a tervezettnél. Bár a félév befejezése óta némi javulás tapasztalható ezen a téren, ez még mindig nem kielégítő. Mind a gazdasági vezetőknek, mind az irányító szerveknek arra kell törekedniük az elkövetkező időben, hogy a tervek teljesítése mellett a fő súlyt a gazdaságosabb termelés megvalósítására fordítsák. A tervek teljesítésének vizsgálatakor gyakran felmerül bennünk az a gondolat, hogy megyénk a tervek teljesítése mellett még nagyobb mértékben tudna népgazdaságunk számára export árut termelni, ha nagyobb segítséget, támogatást kapna egyes országos szervektől. Erre szeretnék egy-két példát elmondani. A Hódmezővásárhelyi Ma jolikagyár, amely tanácsi vállalat, ez évben hatmillió forint értékű export árut állít elő. Ugyanakkor meg tudná export áruban a dupláját is termelni, ha mind a Könyr nyűipari Minisztérium, mind az Országos Tervhivatal alapos vizsgálat alá venné ennek az üzemnek a fejlesztési lehetőségét. E vállalat termeivényeinek egy részét az ÄRTEX Külkereskedelmi Vállalat exportálja. A külkereskedelmi vállalat évek óta a jelenlegi export termelési érték dupláját igényelné exportálás céljára, de ezt az igényt a vállalat jelenlegi felszerelésével nem tudja kielégíteni. Az exportigény kielégítése érdekében mind a vállalat, mind a megyei tanács tervbe vette a Majolikagyár rekonstrukciós bővítését, de ez ideig ez csak terv maradt, a megvalósítása késik. Pedig érdemes lenne ezzel a kérdéssel behatóbban foglalkozni, annál is inkább, mert az alapanyag adva van, nem kell külföldről behozni. Ugyanakkor a rekonstrukciós terv megvalósításával a jelenlegi pár ezer négyzetméteres falburkolólap gyártást lényegesen bővíteni is lehetne, mivel ebből évente 100 000 négyzetméter lenne az Építésügyi Minisztérium igénye. A másik terület pedig, amelyről szólni szeretnék, a Tisza Bútoripari Vállalat csongrádi központi gyáregységének rekonstruciós terve. Ez a kérdés már 1956-ban felvetődött, azóta is húzódik és még ma sincs véglegesen megoldva. Az állami bútoriparnak évente mintegy 100 000 garnitúrát kellene gyártani, amelyet teljes egészében a Tisza Bútoripari Vállalatnak lenne feladata legyártani, de a jelenlegi kapacitása — a vállalati export-kötelezettségük mellett — körülbelül 40 000 garnitúra. A jelenlegi állapot pedig a túlzsúfoltság mellett eléggé balesetveszélyes is. 1958 decemberében újra felvetődött a rekonstrukció kérdése és a program is elkészült. Az összeg a tárgyalások folyamán nem bizonyult elégségesnek és emiatt két évre elhalasztották a megvalósítását. 1960 júniusában új programtárgyalást tűztek ki és el is fogadták a programba állított összeget. Azonban a Könnyűipari Minisztérium iparfejlesztési főosztálya 1961-ben leállította a termelést és 1964-re irányozta elő. 1962-ben megtörtént a bútorgyárak beruházásainak felülvizsgálata és olyan döntés született, hogy az 1964. évi kezdési időt előbbre kell hozni. A beruházás előrehozásának elhatározása ellenére napjainkig sem történt a rekonstrukciós terv megvalósításával kapcsolatban lényeges intézkedés. Az export-igény állandóan növekszik, mert az 1963. évi 20 000 darabos igényen kívül 1964. évre már 36 000 darab igénybejelentés van. A nyugati államokkal való kereskedelmi kapcsolatok kiépítése pedig lehetővé tenné, hogy ennél is nagyobb igénnyel számoljunk .az elkövetkező években. Ügy gondolom, érdemes lenne ezzel a kérdéssel alaposabban foglalkoznia a Könnyűipari Minisztériumnak, s a már felvetődött tanulmány alapján végrehajtandó új gyár létesítésével és a régi gyár együttes rekonstrukciójával megoldani ezt a problémát. Ebben az esetben — a most folyamatban levő szolnoki rekonstrukciót is tekintetbe véve — a teljes konyhabútor szükségletet fedezni lehetne az állami bútoripar útján, s az export-lehetőségek is a kétszeresére emelkedhetnének. Jól tudjuk, hogy a beruházások tervezésénél alaposan meg kell nézni, mire fordítsuk az öszszegeket. De akkor, amikor a belső szükséglet kielégítésével egyidejűleg a magasabb exportigények teljesítése is biztosítható, helyes lenne, ha a Könnyűipari Minisztérium végleges döntést hozna a kérdésben. Ami az építőipar kérdését illeti, annak kapacitása a mi megyénkben is évről évre nő, de hiányzik a megfelelő gépesítés és hiba van még a munka szervezésénél is. Gyakran felmerül bennünk az a gondolat, hogy a jelenlegi hagyományos építkezéssel nem fogjuk tudni ellátni az elkövetkezendő évek gyorsabb ütemű építkezéseit. Javasolom, az Építésügyi Minisztérium már most gondoskodjék arról, hogy ne 1968-ban, hanem jóvalkorábban hozzon létre Szegeden vagy Csongrád megyében, esetleg más területen egy épületelem-gyárát, ahol arra a feltételek a legkedvezőbbek. Ezzel nagymértékben biztosítani lehetne a nagyobb mérvű építkezések lehetőségét; meg tudnánk gyorsítani az építkezések üte-