Országgyűlési napló, 1958. I. kötet • 1958. november 26. - 1962. november 5.

Ülésnapok - 1958-4

195 Az Országgyűlés 4. ülése 1959. február 20-án, pénteken 196 ahol havonta kétezer az egész lakosság megfor- | dul, akkor a kultúrautó 15 !kultúrotthont helyettesít. Egy kultúrautó 80 000—90 000 forint, 15 kultúrotthon, kultúrház felépítése, felszerelése 10—15 millió forintba kerül. Ez tehát igen hasznos (befektetés. Egy kultúrautónk van most mindössze Csongrádban. De úgy hallom, Békés, Pest és Borsod megyében is nagyon nagyok az igények, a megyék saját forrásukból is hajlandók lennének hozzájárulni ehhez a befektetéshez, örömmel hallottam Kossá elvtárstól a szünetben, hogy van olyan kis furgon elegendő, és szívesen bocsát is rendelkezésünkre Kossá elvtárs. Csak arra kell vigyázni, nehogy a húsipari, meg az édesipari vállalatok sajátítsák ki ezeket a „mozgó kultúrotthonokat". Már meg

T bocsássa Kovács Imre elvtárs. A kultúrautón személyi kiadás nagyon kevés van. Ül rajta egy sofőr, aki mozigépész, technikus, mindenes egy személyben. Van azután rajta egy politikai munkatárs, aki egy személyben előadó, könyvtáros és minden, ami kell. Mennyivel szebb az ilyen ember élete, mennyivel szebb a munkája, mint azoké volt, akik annak idején rossz utakon, rossz szekereken, éhezve, ázva, fázva vitték a világosságot szerte az országba! S meg kell mondani, a munka semmit sem vesztett romantikájából azért, mert most nem szekereken, hanem autókon közlekednek. Bizony, ha nem négygyermekes családapa lennék, hanem fiatal író, szebb foglalkozást el sem tudnók képzelni. Hallom, Aczél elvtárs is azt mondja, ha visszavonul a közpályától, ő is ilyen kultúrauitóra kéri magát... (Derültség.) Helyben vagyunk már, az íróknál, a fiatal íróknál tartunk, akik elmehetnének ilyen kultúrautókon országjárásra. Szó volt itt irodalmunk eredményeiről, s meg kell mondatnunk, hogy ezek az eredmények valóban nem lebecsülhetők. Az 1958-as könyvhét például rekordot hozott, 50 százalékkal magasabb anyagi eredménnyel zárult, mint az azelőtt tartott legjobb eredményű könyvhét. Nagy dolog ez! Sok fiatal író, művész jelentkezett, s nagy dolog iaz is, hogy ezek József Attilától indulnak el, és a prózaírók is általában jól, becsületes szándékkal foglalkoznak mai életünk problémáival. Vannak tehát eredményeink és ez nagyon fontos, mert az irodalom, hogy úgy mondjam: bázisművészet. Az irodalom az alapja a filmnek, a színháznak, a rádiózásnak, a televíziónak — kicsit az irodalom után igazodik az egész szellemi élet és a közvélemény. Kedves barátaim, ahogy körülnézek ebben a teremben, azt látom, hogy hat író van itt. Néhányan közülük ugyan nincsenek jelen, de a képviselők között hat olyan van, aki hivatásszerűen ír. Nem akarok még másokat is leleplezni — a 'bársonyszékben ülők között is — akik szintén tulajdonképpen írók lehetnének. Szóval ebben a teremben hat hivatásos író ül. Nem látok itt ugyanakkor hat képzőművészt, hat színészt ... Ez nem véletlen, ez jellemző az irodalomnak arra a bázis-szerepére, amelyről az előbb szólottam. Félreértés ne essék, nem hencegni akarok, egyáltalán nincs okom rá. Csak az írók felelősségére akarok rámutatni. Ha íróinknak ilyen hatásuk van az emberek, a közvélemény formálására, akkor mindannyioknak nagyon komolyan kell érezniök felelősségüket. Nem véletlen az, hogy a revizionizmus, az ellenforradalom éppen az írók körében igyekezett magának bázist teremteni, s számunkra tragikus, nagyon fájdalmas dolog, hogy az Írószövetség iaz eltévelyedett, bűnös, vagy megtévedt emberek szereplése folytán, az ellenforradalom egyik propaganda központja lehetett. Nagyon sokat kell nekünk, íróknak, tennünk azért, hogy ezt jóvátegyük, s nagyon szeretném, ha minden író barátom átérezné ezt. Nagyok az igények a mai irodalommal szemben is. Nézzünk egy példát. Elolvas valaki egy Berkesi András könyvet — nemcsak valaki, százezrek olvasták, nagyon népszerű —, aztán beviszi a könyvtárba, s azt mondja a könyvtárosnak: „Elvtárs, ilyet adjon..." A könyvtáros megvakarja a fejét, ad neki még egyet, még kettőt, még hármat.. . aztán már csak a fejét vakarja. Kevés a mai problémákkal foglalkozó, a mai élet legizgatóbb kérdéseiben helyes, kellő — nekünk és a tömegeknek kellő — választ adó új magyar könyv. Meg kell mondani, ez a problé' ma nem akut, hanem krónikus és az is marad. Találkozunk vele 10, 20 év imúlva is. Megvan ma a Szovjetunióban is, permanens probléma ez, mert az igények futnak előttünk. Hatalmasan nőtt a könyvolvasók száma . . . De azért az ország lakosságának 85 százaléka még nem olvas rendszeresen könyvet! S amikor tsz-fejlesztésről beszélünk, arra is gondolnunk kell, hogy annak a tsz-parasztnak nagyobb kulturális igényei lesznek már holnap, holnapután, több ideje is lesz, mert megszűnik a „látástól vakulásig" munka. Állandóan futnunk kell az igények után! Meg kell persze mondani, ha jelentkezik ez a probléma a Szovjetunió irodalmában és nálunk is, de akkor azért inalunk más, sokkal alacsonyabb szinten jelentkezik. Az idei szovjet könyvhét igen sok kedves, szép kiadvánnyal örvendezteti meg a magyar olvasót, s arról tesz tanúbizonyságot, hogy a szovjet irodalom nagy virágzás útján indult meg. Ebből a gazdag és szép termésből is kiválik néhány olyan könyv, mint például Kuznyecové. Nagyon ajánlom mindenkinek a figyelmébe ezt a művet, „A legenda" folytatását. Kuznyecov fiatal író, mindössze 27 vagy 28 éves, s lent járt Szibériában, ott dolgozott, mint betonozó munkás. Csoda-e ezek után, ha olyan hallatlanul gazdag életismeretről ad számot, amilyet százesztendős, íróasztal melletti töprengés után sem lehetne kitalálni. Aki az életet közelről ismeri, az találkozik persze az úgynevezett kényes problémákkal is, a sok-sok feloldható vagy fel nem oldható ellentéttel, a nehéz vajúdásban születő új világnak minden kis jelenségét. Ezekkel szembe kell nézni. Aki nem isimeri az életet, életismeret nélkül, íróasztal mellett agyai ki valamit és szépen megkerülheti ezeket a problémákat. Akinek nincs megfelelő világnézeti szilárdsága, az értetlenül áll szemben velük. Aki viszont rendelkezik a kellő világnézeti szilárdsággal és életisme-