Országgyűlési napló, 1958. I. kötet • 1958. november 26. - 1962. november 5.

Ülésnapok - 1958-30

1839 Az Országgyűlés 30. ülése 1962. évi július 4-én, szerdán 1840 jövedelmükből növeljék a tagok életszínvonalát. Vagyis magyarán szólva azt célozza ez az állami támogatás, hogy gazdaságilag talpraállítsuk ezeket a termelőszövetkezeteket, nem pedig azt, hogy ahol a gazdálkodás erdeménye csekély, ott a munkaegységet állami eszközökkel egészítsük ki. A megyék, járások zömében ezt az elvet helyesen hajtják végre, vannak azonban még tanácsi szervek, ahol nem fordítanak elegendő figyelmet ennek az elvnek az érvényesítésére és inkább csak pillanatnyi segítséget nyújtanak. Kiegészítik a munkaegységet és elmulasztják azt, hogy olyan gazdálkodási, beruházási, termelési programot készítsenek a gyenge termelőszövetkezet számára a szövetkezet tagságával és vezetőségével együtt, amely biztosítja, hogy a szövetkezet kiláboljon nehéz helyzetéből. Ezért nekünk, mint képviselőknek őrködnünk kell azon, hogy a megyei tanácsok valóban a kormány által meghatározott célokra fordítsák a gyenge termelőszövetkezetek támogatására előirányzott és folyósított összegeket. Kérem képviselőtársaimat, hogy ilyen irányban nyújtsanak segítséget a megyei és járási tanácsoknak. A másik probléma ugyancsak termelőszövetkezeti vonatkozású volt. Hodek elvtárs vetette fel a termelőszövetkezetek önköltségszámításával kapcsolatos problematikát. Nagyon fontos és egyik jelentős célkitűzésünk, hogy a termelőszövetkezetekben mielőbb rátérjenek az önköltségszámításra. Erre vonatkozólag jelenleg — miként Hodek elvtárs is mondotta — kísérletek vannak folyamatban. Elrendelni valamiféle már kész, kidolgozott önköltségszámítási rendszert jelenleg nem áll módunkban a termelőszövetkezetek számára, annak ellenére, hogy nagy jelentőségű a kérdés. Nagyon sok tisztázatlan probléma van az álló-eszközök értékelésével, amortizációjával kapcsolatban a munkaegység értékének helyes számbavételével kapcsolatban és még sok más területen is. Ezeket mihamarabb meg kell oldanunk. Zárójelben megjegyzem, hogy nemzetközi síkon is folynak erre nézve vizsgálódások, kísérletezések és viták. Kívánatos, hogy mihamarabb megoldjuk a problémát és hogy a termelőszövetkezetekben fokozatosan mindenütt rátérjenek az önköltségszámításra, ahol a könyvelés állapota, a gazdasági számvitel ezt lehetővé teszi. A termelőszövetkezetek tagsága szempontjából is nagy jelentőségű lesz az önköltségszámítás bevezetése, mert tudni fogják, hogy mibe kerül egy-egy termék előállítása. Népgazdaságilag is nagy jelentőségű, mert ezáltal árrendszerünket kontrollálni tudjuk és időszakonként a szükséges kiigazításokat esetleg meg tudjuk tenni. Jelenleg 300 termelőszövetkezetben folyik kísérleti önköltségszámítás. Száz termelőszövetkezetben a Magyar Tudományos Akadémia Üzemszervezési Intézete folytat ilyen kísérleteteket — azt hiszem, hogy Hodek elvtársék is e száz közé tartoznak —, másik kétszáz termelőszövetkezetben a Földművelésügyi Minisztérium által kidolgozott szisztéma szerint folyik ez az önköltségszámítás. Hodek elvtárséknak — úgy látszik — van egy harmadik szisztémájuk, amely a saját szisztémájuk és talán a kettő között van valahol. Én azt hiszem, egyáltalán nem baj, ha Hodek elvtársék külön is kísérletet folytatnak és ellenőrzik a saját rendszerük helyességét is. Lehetséges, hogy a Hodek elvtársék rendszere fog beválni, lehetséges, hogy ők fognak némi hasznos tapasztalatot szerezni a Tudományos Akadémia kísérleteiből. Én nem hiszem, hogy a Tudományos Akadémia Üzemszervezési Intézete, vagy a Földművelésügyi Minisztérium kiadott volna olyan rendelkezést, hogy a nem jövedelmező üzemágak termelését szüntessék be. Ilyen rendelkezésről nem tudok, úgyhogy nehogy véletlenül felszámolják a szarvasmarhatenyésztést. (Derültség.) Magából az elvből ez még nem következik, mert pontosan a Hodek elvtárs által említett eset igazolja azt a tételt, hogy néha ráfizetésből is lehet élni. Egy-egy üzemág ráfizetéséből igenis meg lehet élni, ha a másik üzemág abból a ráfizetésből, vagy amellett komoly nyereséget produkál. Űgyhogy az önköltségszámítás egy olyan eszköz, amely eszközt okosan kell tudni felhasználni, és ha azt mondanánk, hogy minden < veszteséges üzem működését be kell szüntetni, ezzel népgazdaságilag kárt is okoznánk. Hiszen az állami vállalatoknál se mondjuk mi ezt. (Kossá István közlekedési és postaügyi miniszter: a vasutat azonnal be kellene szüntetni.) Például a vasutat azonnal le kellene állítani. Egy nagyobb gazdasági érdek céljából tehát egy kisebb területen a gazdasági veszteséget el kell viselni, fenn kell tudni tartani, amellett, hogy törekedni kell természetesen ezen veszteség mennyiségének csökkentésére is. Oly nagy témának érezzük a termelőszövetkezeti önköltségszámítás megvalósítását, hogy azt hiszem, helyes lenne, ha azon erők mellett, akik jelenleg ezzel a kérdéssel foglalkoznak, szélesebb körben érdeklődnének, foglalkoznának a témával közgazdászok, politikusok, képviselők és a gazdasági élet más területein dolgozó szakemberek is. Ilyen koncentrált munka eredménye lehet a termelőszövetkezeti költségszámítás rendszerének mielőbbi helyes megvalósítása. Dr. Sáró elvtárs és Sárfi elvtársnő is felvetette azt, hogy a községfejlesztési alapokból a tanácsok aránylag kis összegeket fordítanak egészségügyi célok megvalósítására. E véleményük megegyezik a mi tapasztalatunkkal is. Valószínűleg többet lehetne, sőt helyes is fordítani, úgy hogy a tanácsoknak e téren érdemes megszívlelni ezeket a bírálatokat. Ugyanakkor szeretném megjegyezni, hogy a jelenlegi statisztikai számbavételi rendszerünk szerint — amely teljesen tökéletes soha sem lehet —, nem minden létesítményt — amely valójában egészségügyi kihatású is, vagy részben egészségügyi kihatású — veszünk számba egészségügyi létesítményként. Az említett 6 százalékban például nincsenek benne a kis vízművek, a kutak, azok az artézi kutak, amelyek révén egészséges vízhez jut a falvak lakossága, s a közfürdők sincsenek számításba véve. 1961-ben például 30 törpevízművet létesítettek a községekben, 214 új artézi kutat fúrtak és 37 közfürdőt léptettek üzembe. Ezek annyiban nem közvetlenül egészségügyi létesítmények, hogy nem a már megbetegedett emberek egészségének helyreállítását szolgálják, viszont éppen a betegség megelőzését szolgálják, tehát végeredményben egészségügyi célzatúak. Ha ezeket is an blokk számításba ven-