Országgyűlési napló, 1958. I. kötet • 1958. november 26. - 1962. november 5.

Ülésnapok - 1958-28

1751 Az Országgyűlés 28. ülése 1962. évi február 17-én, szombaton 1752 volt meg a kellő akarat. Talán mi, a központi államhatalom is többet segíthettünk volna, de valamely oknál fogva ez több helyen elmaradt és az állatok, a kis malacok, süldők, fagyoskodnak, ha pedig fagyoskodnak, nem értékesítik a takarmányt, betegségeket kapnak stb. Szóval erre is érdemes felhívni a figyelmet. Egy dolgot mondott Nagy Károly elvtárs, amivel nem értek egyet. Azt mondotta, hogy 500 milliót irányozunk elő a költségvetésben a gyenge termelőszövetkezetek támogatására, és nem lenne helyes, ha feltételeket szabnánk az 500 millió elosztásánál. Ezzel nem értek egyet, bár nem tudtuk tisztázni, hogy hogyan is érti ezt Nagy elvtárs. A feltételeket én úgy értem, hogy olyan feltételt kell szabni a termelőszövetkezetnek, hogy meghatározott időn belül a gazdálkodását rendbeszedi, áttekinthető állapotba hozza, megfelelő szakembereket biztosít, és azonkívül a tagok vállalják, hogy rendszeresen, szorgalmasan dolgoznak. Ilyen feltételeket kell szabnunk ahhoz, hogy állami pénzt juttassunk. Hát nem igazságos az elvtársak, hogy ilyen feltételeket szabunk? (Helyeslés.) Ezzel biztosan Nagy elvtárs is egyetért. Nem tudom, talán valami más, különleges feltételekre gondolt. Nem akarunk lehetetlen feltételeket szabni. A mezőgazdaság problémáiról beszélt még Boros elvtárs. Említette, hogy a termelőszövetkezetek drágábban termelik a sarkadi járásban a szarvasmarhát, a húst és a tejet, mint amennyit kapnak érte. Ez nagy probléma, és ezzel foglalkozik a Földművelésügyi Minisztérium is és valószínűleg a kormány is, a Gazdasági Bizottság is fog vele foglalkozni. Jelenleg még nem látjuk teljesen világosan a helyzetet. Azt mindenesetre tudnunk kell, hogy az önköltség nem egyforma minden termelőszövetkezetben, ez rendkívül szóródik. Lehet egyik termelőszövetkezetben valamelyik termék termelése nagyon gazdaságos, a másikban nagyon ráfizetéses, hiszen ennek megfelelően szükséges alakítani a termelési struktúrát is. Ha az egész országban ilyen probléma jelentkezik, akkor már meg kell fontolnunk, hogy mit tegyünk. Az egész mezőgazdasági árszínvonal változtatása, jelentős növelése nem kívánatos, mert a fogyasztókra nem tudjuk, nem akarjuk áthárítani ennek terhét. Az államkasszából korlátozott az az összeg, amelyet folyósítani - tudunk és inkább a gazdálkodás rendbehozására, a gyenge termelőszövetkezeteknek akarjuk juttatni, amit tudunk. Arról inkább lehetne szó, hogy egyes termékek árarányait megváltoztassuk. Vannak termékek, amelyek nagyon gazdaságosak, az áruk messze az önköltség fölött van. Van ahol az önköltség szintjén van az ár, vagy éppen alatta. A kettőt egymással kompenzálhatjuk. De ez még egyáltalán nincs véglegesen eldöntve. Mindenesetre kívánatos lenne elkerülni az árszínvonal emelését. Ezenkívül kívánatos lenne pontosabbá tenni a termelőszövetkezetekben az önköltségmérést, s ahol jelenleg még nem mérik az önköltséget, ott kívánatos lenne megszervezni az önköltség mérését. Ugyanakkor tudatában kell lennünk annak, hogy a jelenlegi termelőszövetkezeti önköltségmérés — a nagy számok törvénye alapján beszélek — talán 95 százalékban még nem a reális önköltséget mutatja, mert rendkívül komplikált dolog kiszámítani a valóságos önköltséget, az állami gazdaságokban sem tudunk minden terméknél pontos önköltséget számítani. Úgyhogy egyedüli, abszolút mutatónak talán a jelenlegi pontatlan önköltséget ne fogadjuk el. Noszkay elvtárs felszólalásában az egészségügyi célra előirányzott összegekkel egyetértett, inkább távlati igényeket vetett fel, de mondott egy-kettőt olyat is, ami konkrét, vagy úgy is érthető, hogy 1962-ben kellene megoldani. Erre szeretnék reflektálni. Az egészségügyi létszámot illetően igaza van, hogy a következő években az egészségügyet mind jobban kell dotálni, ugyanúgy, mint az oktatási reform következtében a kulturális területet. De az egészségügyet talán még ennél is jobban, mert ott vagyunk viszonylag legjobban elmaradva a társadalombiztosítás körének a kibővüléséhez képest. 1957-től összesen tízezer fő egészségügyi, dolgozót juttattunk az egészségügyi apparátusnak, 1962-ben 1100 főt, de a végzők számától — az iskolákban, tanfolyamokon, egyetemen végzők számától — függően még évközben e területre — a kormány úgy határozott — lehetséges, hogy valamit juttatunk. A kormány előtt az a dilemma állt, hogy igazgatási létszám növelést engedélyezzen, vagy egészségügyi létszámot. A kormány úgy döntött, az egészségügyi létszám növelése az elsőrendű, nem az igazgatási létszám növelése. Felvetette ügyeleti díjak kérdését a kórházakban. Ezeknek az ügyeleti díjaknak a dolgát már megoldottuk a rendelőintézetekben, a kórházakban ez további 10 millió forintba kerülne. Az államkasszában erre — kedves Noszkay elvtárs —, sajnos nincs pénz. Az Egészségügyi Minisztériumnak biztosítottunk 25 millió forintos keretet az általános fejlesztésre, ha ebbe bele tudja „gyömöszölni" az egészségügyi miniszter a 10 milliót, azt megcsinálhatja, ha nem, egyelőre több pénzt sajnos nem tudunk adni — Doleschall elvtárs sajnos nincs jelen az ülésen. Végül szeretném egyetértésemet kifejezni Móricz Virág elvtársnő hozzászólásával, aki az államháztartást az egyéni háztartással hozta kapcsolatba, hasonlította össze. Azt hiszem, igaza van. Bár sok régebbi közgazdász pontosan szembeállította egymással a kettőt és azt mondották, a kettő között a különbség az, hogy az egyéni háztartásban a jövedelem határolja be a fogyasztást, míg az államháztartásban a szükséglet szabja meg a jövedelmet, vagyis amennyi az állam szükséglete, annyi adót vet ki. Ez egyáltalán nem igaz, pláne szocialista államra nem igaz. Egyébként a régi közgazdászok nagyrésze is eltért ettől a nézettől. A mi költségvetésünkben éppen az érvényesül, ami a családi háztartásban is: amennyi a jövedelmünk — és ezt, miután szocialista gazdasággal rendelkezünk, viszonylag pontosan fel tudjuk mérni, mert a kapitalisták sosem tudják ennyire pontosan felmérni — annyit költünk az év folyamán. Gáspár elvtárs hozzászólásában említette, hogy a vágyakat ne tervesítsük. Nagyon egyetértek, és nagyon alá szeretném húzni, hogy ez érvényesült az idei tervünkben, költségvetésünkben is. Többet tervezzünk, mint amennyit már