Országgyűlési napló, 1958. I. kötet • 1958. november 26. - 1962. november 5.
Ülésnapok - 1958-3
109 Az Országgyűlés 3. ülése 1959. február 19-én, csütörtökön 110 irányzott beruházásokat, illetve ilyen mértékben fokozottan kielégíteni a jelentkező igényeket és szükségletéket, amelyekből elég bőven van. Hiszen hallottuk Veres elvtárs beszámolójában, hogy Budapest még nagyobb összeget akar markolni a beruházásokból. Itt meg kell jegyeznem, hogy nem szabad ilyen egyoldalúan nézni a kérdést, mert mi marad akikor Borsodnak, ha Budapest maga 36 milliót akar belőle kivenni? Hiszen Borsod is valami! Én nem akarok vitázni a fővárossal. Én arra is tudok gondolni, hogy ha mi jobban dolgozunk Borsod megyében a kohászatban, a szénbányászatban és másutt, akkor ezért minket nagyobb „markolás" illet meg, mint a fővárost. (Derültség.) Azt hiszem, ez így igazságos. Nem lehet bevezetni azt az elvet, hogy egy megye — egy megye, egy város — egy város. A mi nézetünk szerint ilyesmi nincs. Hadd hozzak még szóba néhány gondolatot. Egész sereg kérdést tudnánk rendezni, ha erőfeszítéseinket összehangolnók. Csak egyetlen kérdésre utalok. Itt van például a szövetkezeti rnozgalom örvendetes, nem is várt fellendülése. Éppen most tudtam meg megyei titkárunktól, 'hogy amíg nem voltunk otthon, milyen változások történtek ezen a téren, hány szövetkezet alakult. Mondtam is, hogy ezek szerint a legjobb lesz, ha mi haza sem megyünk vagy három hónapig. (Derültség.) Nagyon vigyázni kell ezzel a dologgal! Bár az volt a megállapodás, hogy nem hirtelenkedj ük el ezt a dolgot most tavasszal, bár senki sem kerget bennünket ebben a kérdésben, s ami elmarad, majd ősszel megcsináljuk, mégis, ha már megindult a parasztok között a józan észre való hallgatás és igyekszenek bekapcsolódni a termelőszövetkezeti mozgalomba, kötelességünk minden lehetőséget megteremteni arra, hogy akik saját elhatározásukból, minden erőszakosabb agitáció nélkül erre az útra léptek, ezért meg is kapják jutalmukat. Nagyon egyetértek azzal, hogy itt bizonyos tartalékokat biztosítanak. Ha jól emlékszem, Antos elvtárs 600 millió forintról beszélt. (Egy hang: 800 millió!) Meg kell azonban mondanom valamit. Ne haragudjék rám Trautmann elvtárs, most sem akarok vitatkozni vele. Bár a folyosón megígérte, hogy „rendben van* Jóskám, nincs semmi baj, Fehér elvtárssal megibeszéltük a dolgot, az istálló meg lesz építve", minket ez nem n yugtat meg. Az istállót úgy is megépítettük volna, hiszen egyszerű a dolog: kiadom az utasítást az egyik építőipari vállalatnak, hogy az egyik termelőszövetkezetben fel kell építeni egy istállót. Csakhogy erre azt a választ kapom: »Igen ám, Prieszol elvtárs, de nem lehet, mert a zt a 201 l-es rendelet nem engedélyezi". Erre mondom: „És ki próbálja azt itt ellenőrizni Borsod megyében? Aki megpróbálja, azt négy évre 'ezaratjuk!" (Derültség.) Ez a 2011. számú rendelet a népgazdaság szégyene már négy esztendő óta, és lehetetlen álw^' ^ ogv még mindig érvényben tartják. Apró elvtárs nagyon jól ismeri a problémát: mindenki egyetért velünk abban, hogy a szocializmus épíx 6 ^; s °ran ilyen monopolisztikus törekvések nem árthatok fenn, nem érvényesíthetők. Ebben mindenki egyetért velünk, csak változtatni nem tudtunk rajta. Nem jól van ez így. Az egyszerű dolgozók beszélnek erről. Mert micsoda dolog az például, Trautmann elvtárs, hogy ott van a szomszédunkban az ország legkiválóbb csatornaépítő vállalata, de én nem építtethetek velük csatornát, mert a 201 l-es rendelet nem engedi meg. Ehhez a munkához „laikusokat" kell elhozatnom Nyíregyházáról — bocsánatot kérek, ezt nem megyei, hanem szakmai viszonylatban értem (Derültség.) — és máshonnan kell munkaerőket összeszednem, ott pedig kapun belüli munkanélküliség van. Meg kellene vizsgálni azokat a kiváló szakembereket, akik ilyen „okos" tanácsokat adnak .(Derültség.), hogy nem szeretik-e túlságosan a mi népköztársaságunkat és dolgozó népünket, hogy ilyen raffinait módon készítenek elő rendeleteket. Néhány szót a kapcsolatok kérdéséről. Ezek szinte szeizmográf-szerűén jeleznek és az eredmények is mutatják, milyen a kapcsolat az egyes minisztériumokkal. A mi megyei pártbizottságunk és a Kohó- és Gépipari Minisztériurn között mondhatnám a legjobbnak a kapcsolatot. Sorrendben azután Tausz elvtársat kellene megemlítenem, aki állandóan tárgyal velünk a közellátási kérdésekről, majd rögtön Czottner elvtársat, Trautmann elvtársat kellene megneveznem, akikkel mindig együtt dolgozunk. Nagyon szívesen igénybe is veszik a mi segítségünket, és csak amikor azután mi kérünk valamit, abból — tisztelet a kivételnek — néha olyasmi lesz, mint ami Kovács miniszter élvtárs ígéretével történt a diósgyőri ostyagyárral kapcsolatban. (Derültség.) Amikor Kovács elvtárs miniszter lett, azt mondotta: „Ne haragudj Jóskám, egy pár nap, egy pár hónap és készen van" —, de én még máig sem ettem egyetten ostyát sem abból a gyárból. És még ma is azt mondta, hogy ne türelmetlenkedjem, pedig tudja, milyen nehéz helyzetben vagyunk a női munkaerőkkel. KISS KÁROLY: Prieszol elvtárs, most már lesz belőle valami, mert én Nagykanizsán vagyok képviselő, és tudom, hogy ott leszerelik az ostyagyárat és elviszik. Biztosan te kapod meg! (Derültség.) PRIESZOL JÓZSEF: Igen, de ne a kanizsaiak rovására csinálják ezt! így könnyű megcsinálni a dolgokat. Amikor jó a kapcsolat, akkor az eredményeket is lehet látni. A vaskohászatban például a dolgozók sokkal merészebben, sokkal bátrabban kezdeményeznek és egész sereg újítást vezetnek be. Mivel most közben állandóan idegesen nézem az órát, csak egyetlen példára utalok. Itt van az az érctömörítő a Lenin Kohászati Művekben. Dicséret illeti meg mind az igazgatót, mind a fiatalokat, akik ezt a kezdeményezést magukra vállalták és végig verekedtek úgy, hogy ma dolgozik az üzem. De egész sereg példát tudnék felhozni, s azt hiszem, erről a helyről is meg kell dicsérnünk mindazokat a becsületes embereket, elvtársainkat, barátainkat, akik valóban azon törik a fejüket, hogy még nagyobb mértékben szolgálják a népgazdaság érdekeit. 6*
