Országgyűlési napló, 1958. I. kötet • 1958. november 26. - 1962. november 5.
Ülésnapok - 1958-16
915 Az Országgyűlés 16. ülése 1960. évi december 9-én, pénteken 91& rülmények között végeztük, hogy abból indultunk ki, nem adunk segítséget a városból a szövetkezetekenek. Sem katonákat, sem diákokat, sem munkásokat nem vittünk ki egyetlen esetben sem cukorrépát szedni, kukoricát törni, vagy egyéb begyűjtési, behordási munkákat végezni a községekben. Az élet azt igazolja, hogy ez helyes volt. Ezzel sikerült elérnünk, hogy az otthoniak, a családtagok a legnagyobb mértékben kivették részüket a munkából, s így lehetővé vált, hogy nem kívülről, az ajtóból nézik a szövetkezeti tagok, hogy munkások és katonák mennek ki dolgozni, hanem maguk fogják meg a munka jobbik felét, és el is tudják végezni, mint ahogyan sok esztendőben már eddig is elvégezték. Az elmúlt két esztendő alatt nagyon sokat nőtt szövetkezeti tagjaink önbizalma. Ezt legjobban talán olyan kérdésekben tudjuk lemérni, hogy amikor most hordják be a kukoricát, és a kocsiról szóródik le, mert többet raknak fel a kelleténél, míg azelőtt, még egy éve is ott ment a kocsi után a szövetkezeti tag, és rakta be a zsákba, ami lehullott, ma számtalan példa van arra, hogy nem hazaviszik, hanem a közösbe. Ez nem mutat egyebet, mint azt, hogy az emberek gondolkodásmódja már lényeges változáson ment keresztül. Ma már szinte általánosságban merem mondani, hogy nem a „mienkről" beszélnek, ahogyan a régi hangnemben megszokták, s a közösbe került tehenüket nem „enyém"nek mondják, hanem most már arról beázéjnek, hogy ez a közösé és azt feltétlenül meg kell védeni. Hasonlóképpen fejlődött a helyzet a lógósok felelősségrevonása tekintetében is. Ma már a lógósokat nem kell a megyebizottságnak, a megyei tanácsnak felelősségre vonnia. Szövetkezeteink döntő többségében olyan légkör alakult ki, hogy maguk a szövetkezeti tagok vonják felelősségre a lógósokat. Legfeljebb az a probléma, hogy vigyázni kell, mert néha ma már túlzásba is mennek, s néha olyan utasításokat is foganatosítanak, amelyek talán nem minden esetben a leghelyesebb megoldások. Bár meggyőződésünk szerint az a helyes, amikor a lógásokat ők teszik szóvá és nem arra van szükség, hogy a párt vagy az állami szervek tegyék szóvá, hogy különböző bajok vannak a szövetkezetbon. Néhány szót a felvásárlásról is, hiszen ez mutatja meg, hogy érdemes-e mezőgazdaságunk szocialista átszervezésével foglalkozni, igaz-e pártunk és kormányunk álláspontja. A többtermelés, amellyel szövetkezeteink már az első esztendőkben előrukkoltak, számtalan területen lehetővé tette terveink túlteljesítését is. Sok gond volt az idén is megyénkben a kenyérgabona felvásárlásával. Mégis szeretném aláhúzni, hogy feleannyi gondunk sem volt most ezen a téren, mint amikor még az egyéni parasztok tízezrei voltak a megyében, és valósággal kilincselni kellett, hogy legyenek olyan kedvesek és adják már át az államnak a maguk 5—6—10 mázsa kenyérgabonáját. Kenyérgabonában másfél évi tervét a megye 103,5 százalékra teljesítette, vagyis lényeges túlteljesiteß van. Míg 1959-ben, az első évben megyénk 4740 vagon kenyérgabonát vásárolt fel, 1960-ban, ismétlem — az időjárási nehézségek ellenére is 4905 vagon kenyérgabonát vásároltunk fel. Az előző években, amikor még kötelező begyűjtési rendszerünk volt, megközelítőleg sem sikerült ilyen helyzetet kialakítani és valóban csak a padlás lesöprésével tudtak ennél valamivel magasabb számokat elérni. Ma pedig ez a szerződéskötés keretein belül minden további nélkül megoldható. Megyénk zöldségterve az idén 1767 vagon volt, eddig 1908 vagont teljesítettünk, és még mintegy 250 vagonnyi vár felvásárlásra, TatárKiss elvtársék számára, ha kicsit jobban sietnek. Burgonyatervünk a megyében 874 vagon volt. Eddig teljesítettünk 2479 vagont. Itt is ugyanaz a helyzet mint a zöldségnél, hogy még mindig bőven van felvásárolni való a megyében. Bár teljes egészében egyetértek Losonczi elvtárs beszámolójával, szeretném itt valamivel kiegészíteni. Véleményem szerint a műtrágya elosztásánál nem egészen egyezik minden. A földművelésügy illetékes elvtársai nem úgy osztják el, hogy figyelembe vennék a megyékben kialakuló átlagtermést, és ahhoz viszonyítanák a műtrágyamennyiséget. Ezzel szemben azt mondják, hogy a jövő évben a megyének több gabonát kell adnia, mint az idén — és ez természetesen igaz — de mindjárt hozzáteszik, hogy kevesebb műtrágyát adnak, mint ebben az évben. Ez nem egészen jogos Losonczi elvtárs. Meg kellene vizsgálni, hogy ez a helyzet sokáig fenntartható-e vagy sem. Az állattenyésztésben nem olyan gyorsütemű a fejlődés, mint a növénytermelésben, bár szeretném aláhúzni, hogy én a magam részéről, és mi Győr megyeiek e tekintetben is feltétlenül optimisták vagyunk a nagyüzemi gazdálkodás fölényét illetően. Már az első esztendőben olyan lépéseket tettünk előre ezen a téren, amelyek bár nem nagyok, de mégis nagyon biztató számokat eredményeztek. 1959-ben, az átszervezés után szövetkezeteinkben 9241 sertés volt. Most, december elején szövetkezeteink 84 500 sertéssel rendelkeznek. A kocaállomány 1100 darabról 11 500-ra növekedett. Ilyen nagy kocaállomány Győr-Sopron megyében még soha sem volt, amikor a két megye még külön állt, s ez biztató a mi számunkra. A szarvasmarhaállományban is fejlődés van, bár nem olyan gyors, mint a sertéseknél. 1959-ben, az átszervezés után megyénk szövetkezetei 38 334 szarvasmarhával rendelkeztek, az idén, szeptember elején már 49 848 darabbal rendelkeztünk. Itt is feltétlenül előrelépés mutatkozik. Mi azt tudjuk mondani, hogy aki még ma is kételkedik hazánkban, hogy a szocialista nagyüzemek fölényt tudnak biztosítani nemcsak a növénytermelésben, mert ezen ma már kevesen vitatkoznak, hanem az állattenyésztés területén is — jöjjön el a mi megyénkbe, — kivisszük bármelyik szövetkezetbe, amelyikbe ki akar menni, nézze meg azt a nagyszerű koca-, vagy malac-, süldőállományt, vagy nézze meg a növendék szarvasmarhaállományt és meg fog győződni arról, hogy milyen jövője lesz ennek a szövetkezetnek az elkövetkező időszakban. Az állatállomány felvásárlása nehezebben megy, hiszen tulajdonképpen az idei felfutás a mértékadó, s ez a felvásárlás vonalán még nem