Országgyűlési napló, 1958. I. kötet • 1958. november 26. - 1962. november 5.

Ülésnapok - 1958-15

891 Az Országgyűlés 15. ülése i960. Véleményem szerint hibát követtünk el, amikor az átszervezés időszakában nem törekedtünk arra, hogy ne csak a férfiak, a családfő, hanem az asszonyok és a koruk szerint arra már alkalmas családtagok is önálló tagként lépjenek be a szövetkezetbe. Nálunk is, a mi megyénkben I 100 termelőszövetkezeti családra csupán 110 tag i jut. A tanulságokat a jövőre nézve ebből is le . kell vonnunk. A nők tagként való belépését sok j esetben az is hátráltatja, hogy a szövetkezetek : vezetősége nem megfelelő hozzáértéssel osztja el ; a munkaerőt, nem kellő hozzáértéssel szervezi • meg az egyes munkák időben való elvégzését. ; Nem elég következetesek, amikor a megmunká- j latlan földeket családokra kiosztják és akkor sem | mérik fel pontosan, hogy milyen munkánál mi- j lyen időszakban számítanak a feleségekre, illetve a családtagok munkájára. Azt hiszem, a sajtónak és minden társadalmi szervünknek, amely az átszervezés, a megszilár- i dítás munkájában részt vesz, feladata tudatosíta- j ni, milyen előnyökkel jár az, ha az asszonyok ön- ! álló tagként dolgodnak a szövetkezetben. Ha csak mint kisegítők dolgoznak, többféle szociális kedvezménytől elesnek, nem részesülhetnek például önálló nyugdíjban; de azért az sem utolsó szempont, hogy mint a szövetkezet önálló tagjai, önálló véleménnyel vehetnek részt a szövetkezet gazdálkodásában, belülről formálhatják azt, aminek ellenkező esetben csak külső szemlélői lehetnek. Mindezzel nem akarom a felelősséget a férfiakra hárítani. A nők vezetésbe, munkába való bekapcsolásának nemcsak a férfiak a hátráltatói. Ahhoz, hogy a falusi asszonyok, leányok munkájuk alapján még megbecsültebb tagjai legyenek társadalmunknak, saját maguknak is sokat kell tenniük. A felelősséget asszonyaink, leányaink ne csak a maguk kicsiny családjáért vállalják, hanem mint mélyebben érző szívű asszonyok, a nagyobb családra is nagyobb gondjuk legyen. Felelősséget kell érezniük azért, hogy mi jut a munkáscsaládok asztalára, hogyan termelhet többet és jobbat a nagyüzemi mezőgazdaság az ország számára. Ezért is érezzenek felelősséget a családjukat oly annyira szerető dolgos, takarékos falusi asszonyok. Ezt az ország joggal kéri tőlük; mi asszonyok viszont azt kérjük, hogy az ország érdekében és természetesen az egyes családok, a szövetkezeti asszonyok érdekében társadalmi szerveink, a szövetkezeti asszonyok érdekében társadalmi szerveink, a szövetkezetek vezetői végezzenek céltudatosabb és hozzáértőbb, a nők gondjait, érzéseit jobban megértő nevelőmunkát a helytelen nézetek, a fejlődést gátló módszerek ellen. Ha az asszonyokat jobban bevonjuk a szövetkezetek munkájába, a vezetésbe, más feltételeket is kell hogy megteremtsünk számukra. A nők teljes egyenjogúságának biztosítása sok vonatkozásban nemcsak a helytelen nézetek elleni harcot kívánja, hanem egész egyszerűen olyan körülmények megteremtését is, amelyek lehetővé teszik, hogy az asszonyok közismert kétirányú kötelezettségüket könnyebben teljesíthessék. És csakis a szövetkezeti élet enyhítheti a falusi anyáknak, asszonyoknak ezt a gondját. Nos, ha így áll a kérdés, akkor jó volna enyhíteni is ezt a gondot. évi december 8-án, csütörtökön «92 Javaslom, hogy a már meglevő tapasztalatok alapján az olyan termelőszövetkezetekben, ahol erre lehetőség van, létesítsenek üzemi mosodákat. Ahol erre nincs lehetőség, ott a termelőszövetkezetek vezetői a földművesszövetkezetek vezetőivel, a községi nőtanácsokkal együtt szerezzenek be mosógépet és azokat bocsássák a szövetkezeti asszonyok í endelkezésére. Különösen nyáron, a nagy munkák idején a tsz-ek vezetői a földművesszövetkezetek vezetőivel együtt fordítsanak nagyobb gondot a közös étkeztetésekre. Az a helyes persze, ha a nyersanyagot a termelőszövetkezetek maguk biztosítják. Arra is van példa, a mi megyénkben is, egykét tsz-ben már, hogy a napközi otthonok menynyire megkönnyítik az asszonyok gondját, így a munkába való bevonásukat is. Ez jogosít fel arra, hogy javasoljam, már a fejlesztés idején, vagy ha ez már nem lehetséges, a megszilárdítás időszakában tegyenek lépéseket a tsz-ben dolgozó nők gyermekeinek, napközi otthonokban, bölcsődékben való megfelelő elhelyezésére. Már most a tél folyamán mérjük fel, milyenek a lehetőségek, hogyan tudnánk bővíteni a meglevőket, hogyan tudnánk saját erőnkből újakat létrehozni, hogy amikor jönnek a tavaszi és a nyári munkák, már felkészülten várják az apróságokat ezek a gondviselő intézmények. Arról is előre kellene gondoskodni, hogy a szövetkezetek nő tagjai közül tanfolyamokon képezzünk ki gyermekgondozókat, óvónőket. Nagyobb községekben, ahol több tsz van, közösen is hozzanak létre napközi otthonokat, bölcsődéket, az öregek számára szociális otthonokat. Beszélni kell arról is, hogy a jövőben nagyobb gondot kell fordítani a nők és a fiatalok szakmai képzésére. Azon felül, hogy a tsz-ek vezetői a községek vezetőivel együtt megteremtik a fiatalok számára a kulturális fejlődés lehetőségeit, küldjenek minél több nőt és fiatalt mezőgazdasági szaktanfolyamokra, brigádvezetői tanfolyamokra. Biztosítsuk a termelőszövetkezeti fiatalok számára több szövetkezetben a klubhelyiségeket, könyvtárakat, társasjátékokat, s szervezzenek öntevékeny művészeti csoportokat. Igen jó példa erre megyénkben a nagy rabéi Petőfi tsz, ahol igen sok fiatalt a szövetkezet és a község vezetőinek, pedagógusainak együttes erkölcsi és anyagi támogatásával vontak be a termelőszövetkezetek munkájába. Jól jegyezzük meg, aki fiatal korában beleszokik a termelőszövetkezeti közösségi életbe, az később, felnőtt korában — természetesen a fejlődést is hozzászámítva, tehát már jobb feltételek között — sokkal öntudatosabb, tettre készebb tagja lesz a szövetkezetnek is, meg a társadalmunk egészének is. Végezetül hadd javasoljam a kormánynak: ha a jövőben akár az országon belüli, akár külföldi mezőgazdasági tapasztalatcseréről van szó, küldjenek oda ne csak férfiakat, hanem nőket is. Hadd lássanak, tapasztaljanak minél többet a mi mai életünkből a falusi asszonyok. Én otthon, Hajdú—Bihar megyében azt tapasztaltam, hogy a nők bíznak pártunk és kormányunk jelenlegi politikájában, szívügyük, hogy családjuk, népük jólétben éljen, békében munkálkodjon. Ha ez valakinek szívügye, bátran mondhatom, a nőknek, a családanyák százezreinek városon és falun egy-