Országgyűlési napló, 1958. I. kötet • 1958. november 26. - 1962. november 5.

Ülésnapok - 1958-14

851 Az Országgyűlés 14. ülése 1960. évi december 7-én, szerdán 852 cialista országról is ma már. Ennek a ténynek a jelentősége napjainkban mérhetetlenül megnőtt. A szocialista világrendszer minden egyes országának sikerei azok a tényezők, amelyek a legnagyobb hatással vannak az imperializmus által elnyomott népekre. Ha ezt a tételt a gyakorlati következmények alapján vizsgáljuk meg, akkor azt látjuk, hogy ma már a szocialista tábor és az antiimperialista országok együttes területe közel 40 százaléka a föld lakott részének, lakossága pedig 59 százaléka a föld egész lélekszámának. Vegyük ehhez még azt, hogy a gyarmatok felszámolásának folyamata gyorsuló irányzatot mutat. Csak ebben az évben 18 gyarmat vált független állammá. Ami pedig az ENSZ-t illeti, a világszervezetnek 1945-ben 51 tagja volt, ezzel szemben — éppen ma hallottam Sik elvtárstól — ma a tagállamok száma 99. A gyarmatok tehát lassan teljesen megszűnnek a világimperializmus tartaléka lenni, ez azonban nem jelenti még az imperializmus összeomlását, sőt még azt sem, hogy az imperialisták letettek volna gyarmatosító törekvéseikről. Éppen ellenkezőleg. Stratégiai támaszpontok létesítésével, katonai paktumok megkötésével és a gyengén fejlett országok gazdasági leigázása/al arra törekszenek, hogy új köntösben ugyan, de továbbra is kizsákmányolják ezeket az országokat. Jellemző módon egy katolikus misszionárius, bizonyos Gabel atya fogalmazta meg ezt a törekvést a legőszintébben, kiadván à jelszót: „Tudni kell úgy elmenni, hogy maradhassunk." (Derültség.) Hogyan maradhatnak ott a gyarmatosítók a volt gyarmaton? Ügy, hogy gyorsan jövedelmező tőkebefektetéseket helyeznek el. Ezek a befektetések legtöbbször nem kedvezőek a volt gyarmati állam iparára, vagy mezőgazdaságára, mert jellemző rájuk, hogy nincs perspektívájuk, hogy rövidlejáratúak, s hogy fő céljuk, a „minél hamarabb, minél többet" elve. Az amerikai társaságok ilyen tőkebefektetésekből szinte hihetetlen profitokat érnek el. Eddig több mint 2 milliárd dollárt fektettek be afrikai vállalkozásokba és ez a tőkebefektetés az 1951—58-as években nem kevesebb, mint 21—25 százalékos profitot eredményezett az amerikai monopolkapitalistáknak. önként felvetődik a kérdés: hogyan lehetséges ilyen mesébe illő, tiszta jövedelemhez jutni? Elsősorban a féktelen kizsákmányolás révén. A fekete munkaerő, ahogy a tőkések cinikusan nevezik a „banánmotor" olcsón kapható, hiszen Afrika népeinek nagy többsége ma is éhínséggel küzd. A gazdasági függőségre alapozott újkolonista törekvéseket több úgynevezett „elmélet" igyekszik alátámasztani. Ilyen például az Eisenhowerdoktrina, Eisenhowernak egyik — talán egyetlen — szellemi öröksége (Derültség.), amely azt állítja, hogy Amerikának kell betöltenie azt az „űrt", amely a volt gyarmatokon az angolok és a franciák kivonulása után maradt. Egy másik ilyen „ideológiai tétel" de Gaulle nevéhez fűződik. Eszerint a nemzeti függetlenségnél is fontosabb az ember felszabadítása — mintha ugyan a gyarmati elnyomás alatt egyáltalán lehetne az ember felszabadításáról beszélni. De Gaullenak egy másik elmélete a kollektív gyarmatosítás elgondolása. „Miért versenyzünk egymással, hogy ki ad gyorsabban függetlenséget gyarmatainak? Ha összefognánk, jobban meg tudnánk védeni érdekeinket" — körülbelül ez a lényege ennek a koncepciónak. Valahogy nem tud az ember attól a gondolattól szabadulni, hogy a kollektív gyarmatosítás elve Kongóban, Hammarskjöld gyámkodása alatt egyre inkább testet is kezd ölteni. Itt ugyanis lényegileg az történt, hogy az ENSZ megszálló erői —i ahogy Nkrumah ghánai miniszterelnök az ENSZ-ben kifejtette —-nemhogy nem védték meg a törvényességet, hanem ellenkezőleg, közreműködtek a törvényes parlament és a kormány félreállításában. Az új gyarmatosítás" különféle elméleteivel szemben Sekou Touré, Guinea elnöke a következőket mondja: „Az imperialisták nem ellenzik a politikai függetlenséget. Remélik, hogy gazdasági módszerekkel továbbra is olyan országokat tarthatnak fenn Afrikában, amelyek az ő érdekeiket szolgálják. Szerencsére az új Afrika vezetői nem gyerekek és megértik, miről van szó." Tisztelt Országgyűlés! Hruscsov elvtárs, aki ifjú szívvel és fáradhatatlan lelkesedéssel küzd az emberiség legnemesebb célkitűzéseinek megvalósításáért, az ENSZ ülésszakán több beszédben is követelte, a gyarmati országok azonnali és teljes felszabadítását. 1960. szeptember 25-én ismertette az ENSZben a szovjet kormánynak erre vonatkozó nyilatkozatát. A nyilatkozat megállapítja, hogy Afrika és Ázsia ősi földjein, Óceánia szigetein, a Karib-tenger térségében és másutt több mint százmillió ember sínylődik még ma is gyarmati járomban. Ezeknek az embereknek még a látszat-függetlenség sem adatott meg. A „járom" kifejezés első pillanatra talán költői túlzásnak hat. A valóság azonban, sajnos, még annál is rettentőbb. Az egész civilizált emberiség szégyene például az a helyzet, amely Angola portugál gyarmaton uralkodik. Területe tizennégyszer akkora, mint Portugáliáé, mégis csupán négymillió lakosa van, mert a portugálok néger rabszolgákat adtak el és szállítottak innen Amerikába. Nos, Angolában a rabszolga-korszak még ma sem ért véget. A portugál hatóságok szerint ugyanis minden bennszülött lakos évente hat hónapot köteles kényszermunkán tölteni, hacsak nem tudja bizonyítani, hogy saját birtokán dolgozik. Már pedig ezt a bennszülött lakos nem bizonyíthatja, annál az egyszerű oknál fogva, hogy saját birtoka nincs. A fehér ültetvényesek, vagy bányatulajdonosok egyszerűen megvásárolják a bennszülötteket a helyi portugál hatóságoktól. A munkások rabszolgahajcsárok felügyelete alatt éhbérért dolgoznak. Beszédesen jelzi egyébként az imperialista rablás természetét a nemzeti jövedelem alakulása is a gyarmatokon. 1956-ban például az Egyesült Államokban az egy főre eső nemzeti jövedelem évi átlaga 1400 dollár, Angliában 750 dollár. Ezzel szemben Kenyában évi 18 dollár, Észak-Rhodéziában pedig évi 15 dollár! Az embertelen kizsákmányolásnak természetesen megvannak a maguk egyéb, súlyos következményei nemcsak Angolában, hanem más gyarmatokon is. Madagaszkár szigetén az idén felszabadult Malgas köztársaság lakosságának száma a francia gyarmati uralom ötven éve alatt 10 millióról 4 és félmillióra csökkent. 1950-ben