Országgyűlési napló, 1958. I. kötet • 1958. november 26. - 1962. november 5.
Ülésnapok - 1958-14
849 Az Országgyűlés 14. ülése 1960. évi december 7-én, szerdán 850 elért eredmények, a Szovjetunió, a szocialista tábor ereje. De ezt a hitét támasztja alá az a meggyőződése is, hogy egy olyan nép, amelynek felelős parlamentje és felelős kormánya bel- és külpolitikájában egyaránt becsületes emberi célokért és törekvésekért küzd, végső soron csak győzni tud. Az elmondottak alapján a Vas megyei képviselőcsoport és a magam nevében a külügyminiszter elvtárs tájékoztatóját elfogadom. (Taps.) ELNÖK: Szólásra következik Barcs Sándor képviselőtársunk. BARCS SÁNDOR: Tisztelt Országgyűlés! Még mindig magam előtt látom a költőt, amint kissé félrebillent fejjel és magyarázó mutatóujjal verset olvas fel, a Japán kávéház egyik szögletében. Ma is fülemben cseng még minden szava, amint a hűvös márványlap fölött mondja a költeményt: „Forgolódnak a tőkés birodalmak, csattog világot szaggató foguk. Lágy Ázsiát, borzolt Afrikát falnak, s mint fészket ütik le a kis falut." Ebben az időszakban — a húszas évek végén — a harmincas évek legelején — egymást érték a véres események Ázsiában és Afrikában. Marokkóban — kortársaim emlékeznek még rá — Abd el Krim szétveri a spanyol hadsereget és megalakítja a Riff köztársaságot, amit csak ötéves harc után semmisítenek meg az egyesült spanyol és francia gyarmatosítók. Szíriában a druzok érnek el jelentős harci sikereket a franciákkal szemben. Indonéziából két felkelést tudósítanak nagybetűs címekkel a hírlapok: 1926ban Jáva szigetén, egy év múlva Szumatrában tör ki a lázadás. Mindkettőt iszonyatos terrorral fojtják vérbe a gyarmatosítók. Indiában egyre elkeseredetteb formákat ölt a nemzeti felszabadító és forradalmi mozgalom, és 1930 májusában Peshavar városában olyan felkelés robban ki, amelyhez még az angol katonák is csatlakoznak. A kommunista költőt ezek az események ihlették meg, s ezért került bele felejthetetlen versébe — amely az ember felszabadulását hirdeti — Afrika és Ázsia is. A két világháború közötti időszakban belső válságok rázták meg a kapitalista világot. Csökkent a gyarmattartó hatalmak száma, hiszen a cári Oroszország eltűnt a térképről, Németországot pedig megfosztották gyarmataitól. így amíg a 900-as évek elején a föld egész lakott területének majdnem háromnegyed része, pontosan 71,4 százaléka volt gyarmat, vagy félgyarmat, addig a két világháború között ez a szám jelentősen csökkent, 45,3 százalékra. Az imperialista hatalmak azonban egyelőre még nagy számbeli fölényben voltak a szocialista antiimperialista országokkal szemben, amelyek az egész föld lakott területének akkor még csak 17 százalékát tették ki. S ha a tőkés hatalmaknak meg is voltak belső nehézségeik és társadalmi ellentmondásaik, arra azért még bőven maradt idejük, hogy a gyarmati és függő országokban kitört felfelkeléseket vérbefojtsák. Ugyanakkor az erőszakos, véres módszerek mellett szívesen alkalmaztak törvényesnek álcázott hódításokat is. Jó példát meríthettek a történelemből, hiszen a brit gyarmatosítók sokszor néhány üveg ginnel hódítottak, leitatván a törzsfőnököket és aláíratván velük egy okmányt, amely az angol kormány „védelméről" biztosította őket. Általában így jöttek létre az úgynevezett „protektorátusok". A két világháború közötti korszakban a „gines üveg módszer" széles skáláját találjuk meg az imperialisták fegyvertárában. Ilyen például a gyarmati területeknek a megvásárlása, persze, jelképes összegért, ilyen az úgynevezett földbérleti szerződés és a különféle koncesszió. Ezeket a szerződéseket és koncessziókat a legtöbbször hosszú időre, sokszor évszázadokra kötötték. A Brit Tea Company Limited például Kenyában bámulatra méltó derűlátástól vezérelve, 1924-ben olyan bérleti szerződést kötött, amely 2919 május 31-én jár le. (Derültség.) Hogy az ilymódon elrabolt területek nagyságát csak hozzávetőlegesen is érzékelni lehessen, elég, ha az amerikai Standard Oil Company 44 millió hektáros és az ugyancsak amerikai Texas Company 36 millió hektáros összeharácsolt földterületét említjük meg. Ennek a két vállalatnak a törvényesen rablott földbirtoka nagyobb, mint Franciaország és Anglia együttes területe. Szaúd-Arábia területének 72 százaléka pedig — ugyancsak koncesszió alapján — az ARAMCO nevű társaság kezén volt. Igen, a forgolódó tőkés birodalmak falták a busás hasznot és állati sorban tartották a gyarmati lakosságot, mégis a két világháború között már másféle szelek is kezdtek fújdogálni. Egyszerű magyarázata volt ennek. Az első világháború után a Nagy Októberi Szocialista Forradalom alapjaiban rázta meg az egész tőkés világrendszert, megindította a kapitalizmus általános válságát, erősen kîélezte az imperialista gyarmati rendszer ellentmondásait és kezdte előidézni a gyarmati rendszer válságát is. Egyre erősödött a gyarmati népek szabadságharca és fokozódott a gyarmati proletariátus aktivizálódása is. 1942-ben Winston Churchill, Nagy-Britannia akkori miniszterelnöke, gőgösen jelentette ki egyik beszédében: „Feltétlenül ragaszkodunk ahhoz, ami a mienk. Nem azért lettem a király első minisztere, hogy a Brit Birodalom felbomlásának elnököljek." Nos, Churchillnak megadatott a magas kor, s ehhez megadatott neki, hogy lássa nemcsak a brit gyarmatbirodalom széthullását, hanem az egész gyarmati rendszer haláltusáját. Még hozzá ez a jelenség nem az imperialisták holmi humanitárius kegyeiből fakad — mint ahogy azt sokan szeretnék velünk elhitetni —, hanem mindenekelőtt a szocialista tábor világméretű megerősödéséből és hihetetlenül gyors fejlődéséből. A második világháború után ugyan a gyarmattartó hatalmak száma tízről hatra csökkent, s ezek közül is Nagy-Britannia, Franciaország és Portugália rendelkezik jelentékeny birtokkal, a döntő tényező azonban nem ebben keresendő. Lenin hangsúlyozta, hogy a Szovjetunió gazdasági politikájával, gazdasági sikereivel gyakorolja a legnagyobb hatást a világesemények alakuI lására. Ugyanezt mondhatjuk valamennyi szo-