Országgyűlési napló, 1958. I. kötet • 1958. november 26. - 1962. november 5.

Ülésnapok - 1958-14

813 Az Országgyűlés 14. ülése 1960. évi december 7-én, szerdán 814 való elhalasztását jelentené — és ez a jobbik eset —, vagy nem leszerelési lépést jelentene, hanem csupán a meglevő fegyverkezés ellenőrzését, leszerelés nélkül — vagyis magyarra fordítva: kémkedést — erre való tekintettel a szocialista országokkal egyetértésben mi is bejelentettük, hogy ilyen körülmények között az általános és teljes leszerelés kérdésének sem a közgyűlés Politikai Bizottságában, sem semmiféle más bizottságban való tárgyalását nem tartjuk célravezetőnek és a Szovjetunióval egvütt követeljük 1961 tavaszára rendkívüli közgyűlés összehívását az állam-, illetve kormányfők részvételével, kizárólag az általános és teljes leszerelés kérdésének megtárgyalására. Végül megjegyezni kívánom, hogy tekintettel tizennyolc függetlenségét újonnan elnyert ország küldöttségeinek a közgyűlésen való jelenlétére, delegációnk tagjai minden igyekezetükkel azon vannak, hogy az új független országok jelenlevő képviselőivel minél szívélyesebb kapcsolatokat létesítsenek. Politikánk a külföldön élő magyarokkal kapcsolatban. Néhány szót a külföldön élő magyarokkal kapcsolatos politikánkról. A Forradalmi Munkás-Paraszt Kormány közvetlenül az ellenforradalom leverése és a rend helyreállítása után kijelentette, hogy míg egyrészt szigorú büntetésben részesíti azokat, akik az ellenforradalom idején vagy azt követően súlyos államellenes bűncselekményeket, vagy közönséges bűncselekményeket (gyilkolást, rablást) követtek el, ugyanakkor kész megbocsájtani azoknak a becsületes munkásoknak, diákoknak, értelmiségieknek, akik az ellenforradalmi demagógia megtévesztő hatása alatt megzavarodva az ellenforradalmárok soraiba keveredtek, ha tévedéseiket belátva, munkájukhoz visszatérnek és újra népi demokráciánk nagy családjának becsületes dolgozó tagjai akarnak lenni. Kormányunk ezt az ígéretét be is tartotta. Ugyanezt a politikát követte és követi kormányunk azokkal a szerencsétlen honfitársainkkal szemben is, akik az ellenforradalom napjaiban megtévesztve, fejüket vesztve itthagyták hazájukat és külföldre mentek. Nem a magyar társadalom szemétjeiről beszélek, a fasisztákról és háborús bűnösökről, a börtönökből kiszökött gyilkosokról és rablókról, akikből az imperialisták kémeket és diverzánsokat képeznek ki és katonákat verbuválnak ellenünk. Ezek száma különben nem nagy. Saját szemünkkel láttuk most New Yorkban, hogy amikor Kádár elvtárs ottléte alatt, vezéreik tüntetésre akarták mozgósítani a New Yorkban élő gyász-magyarokat, mindössze húsz-harminc embert tudtak összehozni annak ellenére, hogy. mint mindenki tudja, az ilyen tüntetésekre való részvételért nemcsak horogkeresztes köszönet, de tiszteletdíj is jár, mondd és írd öt dollár öszszegben. Nem, mi nem ezekről beszélünk, ezeket nem tekintjük magyaroknak, mert nem magyar ember az, aki — áldja vagy verje sors keze — saját magyar hazája ellen fordul és öt dollárért kiáll az utcára hazáját ócsárolni. Bennünket annak a több tízezer magyar testvérünknek a sorsa foglalkoztat, akik ma álmatlan éjszakáikon a nagy magyar költő szavait dúdolgatják, hogy azt mondja: „Csak midőn a tömkelegbe lépünk, venni észre gyászos tévedésünk". Vannak közöttük, akiknek máig sem sikerült elhelyezkedniük, rendes munkát kapniuk s most nyomorogva' gondolnak vissza hazájukra, ahol a becsületes munka gondtalan életet biztosított számukra, amelyet ők nem tudtak megbecsülni. Vannak olyanok is, nem kis számmal, akiknek így vagy úgy sikerült megélhetést, egzisztenciát teremteni. De tudjuk mi jól, hogy az idegen kenyér ízét ők is keserűnek érzik. Ezeknek is, azoknak is, legtöbbje csak haza kívánkozik. Jól tudja ezt Forradalmi Munkás-Paraszt Kormányunk, ezért nem zárja le az ajtót a hazájukba visszatérni kívánó becsületes magyarok előtt. Az elmúlt években közkegyelmet is hirdetett azok számára, akiket főbenjáró bűn nem terhel. Sokan jelentkeztek is és nagyrésze azoknak, akik jelentkeztek, haza is tért. 40—50 ezerre tehető azoknak a száma, akik hazájukba viszszatértek. A reakciós nyugati sajtó rémtörténeteket terjeszt róluk: börtönbe vetettük őket, sokukat kivégeztük, vagy átadtuk a Szovjetuniónak, ahol Szibériába küldték őket és így tovább. Mindenki tudja, hogy ezek dajkamesék. Azok, akikről szó van, nagyot nevetnek, ha ilyesmit hallanak, ők tudják legjobban, hogy hazájuk megbocsátással és szeretettel fogadta őket vissza s újra munkát és kenyeret adott nekik. De sokan vannak még, akik, ha eddig ilyen vagy olyan okból nem is tudtak még hazatérni, nem adják fel a reményt, hogy az ő számukra is eljön a hazatérés napja. A hazatérők számára hirdetett amnesztia ugyan már lejárt, de illetékes hatósági szerveink minden külföldön élő becsületes magyar hazatérési kérelmét, legyen az régi emigráns, vagy nemrég külföldre szakadt, megtévesztett ember, jóakaratú egyéni elbírálásban részesíti és ha az illetőt főbenjáró bűn nem terheli, vagy más különös ok hazatérése ellen nem szól, a kérelmet meg is hallgatja. Tisztelt Országgyűlés! A nemzetközi helyzet alakulásának megvizsgálása a külpolitikánk négyéves mérlegének megvonása után külpolitikánk további feladatai a jövőre önként adódnak. Ahhoz, hogy szocialista kormányunk külpolitikai célkitűzéseit sikeresen valósíthassuk meg, mindenekelőtt arra van szükség, hogy politikailag szilárd, gazdaságilag erős, függetlenségének és szuverenitásának megvédelmezésére mindenkor készenálló és képes ország állion mögöttünk. Sikeres külpolitikánk első és legfőbb feltétele országunk belső szilárdsága. Külpolitikai szempontból is első és legfontosabb feladatunk tehát lankadatlanul folytatni és fokozni szocialista építő munkánkat gazdasági, műszaki, kulturális és minden más téren, éberen őrizni nemzetünk politikai egységét, erősíteni és tökéletesíteni szocialista honvédelmünket. Csak ha ennek a belső feladatnak eleget teszünk, belső erőnk, szilárdságunk és egységünk acél-alapján leszünk képesek sikerrel megvalósítani sajátos külpolitikai feladatainkat.