Országgyűlési napló, 1958. I. kötet • 1958. november 26. - 1962. november 5.

Ülésnapok - 1958-13

787 Az Országgyűlés 13. ülése 1960. évi december 1-én, csütörtökön 788 tikára nevelést, összefoglalva magas eszmei fok, magas kulturális és erkölcsi nevelés nagy iskolája a katonaság. Nem csoda, ha így ír K. László katonaidejéről: „Azért írok, mert eszembe jutnak azok az elvtársak, akik embert faragtak belőlem. Köszönök mindent, köszönöm, hogy megfogtak és emberhez méltóan bántak velem." A tisztek iránti nagy megbecsülést és szeretetet mutatja a következő sor: „Külön üdvözöltetem Szabó Pál szds. elvtársat, aki olyan jó volt hozzám, mint második apám." A katonaidejét leszolgált ifjú egyénileg műveltté válik, értékesebb, hasznosabb tagjává lesz épülő új társadalmunknak. Egészséges arra alkalmas ifjút szabad-e ettől az emberformáló erőtől megfosztani? Felelősséggel nem. Ezt a magyar édesanyák látják is, ezért ír így Vince Pálné miskolci lakos: Az édesanyák sokat sírtak valaha gyermekeikért való aggodalomban. Ma már nincs okuk sírni, amikor fiataljaik olyan biztos, szerető nevelő kezekbe kerültek, az otthon elhagyása után is, amilyent népi demokráciánk részükre biztosított. Nem is szabad soha egy pillanatra sem elfelejteni. Ezt mindenkor szem előtt tartva őrizzék fiuk, minden édesanya drága fiai, nehezen szerzett kincsünket népi demokráciánkat. E törvénytervezet tanulmányozásánál óhatatlanul eszünkbe jut a másfajta katonai nevelés és annak tragikus eredménye, amely napjainkban kísérj és amelyre csak Thomas Mann szavaival gondolhatunk: „Európa vigyázz!" óhatatlanul eszünkbe jut újra éledő szelleme és az, hogy e hadsereg francia földön már hadgyakorlatot is végez. E hadsereg nevelői, „nagy nevelői" ma is irányítanak és minden erőnek össze kell fogni, hogy egykori nevelésük ne legyen olyan „eredményes", amilyen a második világháború alatt volt. így szólt a tanítás: „Nincsenek idegeid, sem szíved, nem ismersz kíméletet, német vasból gyúrtak. Irts ki magadból minden kíméletet, sajnálkozást, attól se riadj vissza, ha előtted öregaszszony áll, kislány, vagy kisfiú. öld meg őket, ezzel megmented magad a pusztulástól, biztosítod családod jövőjét. Te német vagy s mint némethez illik, pusztíts el minden élőt, ami utadban áll. Téged nem fog sem golyó, sem szurony. Holnap térdelni fog előtted az lemész világ." A kétféle tanításhoz, a kétféle neveléshez melyik magasabbrendűségéhez nem kívántatik — úgy vélem — semmi magyarázat. Mint asszony is, mint anya is, mind pedagógus is megbecsüléssel és tisztelettel helyeslem azt a formát, amelyben honvédségünket nevelik. A törvényjavaslat és majd a törvény szocialista rendükből fakad. E rend alaptörvénye ismert: „minden az ember, mindent az emberért." E mély humanizmus kifejeződik a törvénvjavaslat körülményekkel számoló rendelkezéseiben. Ha a szükség kíváni a, nem fosztia meg a családokat attól, hogy kenyér nélkül maradjanak, mert a fiút vagy az apát mindenáron katonának kell vinni. Gondol a bevonuló apa esetén a családra. Gondol a katonai idő alatt minden olvan körülményre, amely az ember egészségét, méltóságát veszélyeztetheti. • Úgyis mint anya, de még inkább mint pedagógus rendkívül fontosnak tartom a törvényjavaslatnak azt a részét, amely arról szól: „Sorkatonai szolgálatot teljesítő személynek, valamint sorkatonai szolgálatot még nem teljesített, 21. évét be nem töltött hadkötelesnek a nősülését a honvédelmi miniszter engedélyhez köti." Régebben kialakult jó és természetes gyakorlat volt az, hogy a fiatal ember addig nem nősülhetett, míg katonaidejét le nem töltötte. Érezte, hogy amíg ezt le nem tölti, érettsége nem fejeződött be, korai még a házassága. Ha volt jegyes mátka, természetesnek tartotta, hogy várjon a katonaidő leteltéig és ne menjenek nemcsak ketten, hanem sokszor hárman is az édesanya nyakára. A katonáskodás ideje az érzések tartósságának jó próbája volt. A jelen időben e kérdés sajnos sokszor másképp alakult. Megfelelő anyagi bázis következtében, pillanatnyi fellángolásra építve, a katonaság letöltése előtt is házasság jön létre, és akkor következik a felmentés kérés, vagy ami még súlyosabb, a katonáskodás jogos ideje alatt az alap nélküli érzés köddé válik és jön a válás. Mindez tehát, hogy most kormányzatunk e kérdést szabályozni óhajtja, nem az egyén szabadságának megsértése kíván lenni, nem belenyúlás erőszakosan a család életébe, nem a fiatalok indokolatlan korlátozása kíván lenni, hanem helyes, józan, komoly meggondolásra késztető hasznos intézkedés, amely későbbi bánatok elejét veheti. A törvény bennünket, nőket is közvetlenül érint. Kimondja a hadkötelezettséget háború esetén. De ez a hadkötelezettségi kimondás egészen más szellemű, mint amit a Horthy-idők honvédelmének 87. §-a így fogalmazott: „Nemére való tekintet nélkül minden olyan személy, aki 14. életévét betöltötte és 70. életévét túl nem haladta, köteles arra, hogy a honvédelem érdekében testi és szellemi képességének megfelelő munkát végezzen." A mi rendelkezésünk nem ilven merev és nem olyan rideg. Számol a nők fizikai adottságaival, nem kíván fegyveres szolgálatot, hanem olyan szolgálatot, úgynevezett szakszolgálatot, amely a nők szívéből és szeretetéből közvetlenül adódik, a sebesültek gondozása stb., stb. Olyan szolgálatot kíván, amelyet a szabadságharc asszonvai lelkesedéssel meotettek már száz évvel ezelőtt, és olyan szolgálatot, amelyre a kapitalista államok és köztük Anglia is igen szép példákat tud felmutatni. Gondoljunk csak a „Léey hű önmagadhoz" című híressé vált angol regényre. Ez az ország a mi országunk, a nőké és a férfiaké, együtt építjük a szocializmust, ecvütt a jogban, együtt a követelményekben. Méltó és igazsásos tehát, hogy erőnkhöz képest vegyük ki a részünket, ha ezt a haza kívánia. A törvényjavaslatot a honvédelmi bizottság és a maffam nevében elfogadom, és a tisztelt Országgyűlésnek elfogadásra ajánlom. (Nagy taps.) RÓNAI SÁNDOR elnök: Miután a törvényjavaslathoz több hozzászóló nem jelentkezett, a vitát bezárom. Következik a határozathozatal. Kérdem az Országgyűlést, hogy a honvédelemről szóló törvényjavaslatot a honvédelmi bizottság által elő-