Országgyűlési napló, 1958. I. kötet • 1958. november 26. - 1962. november 5.

Ülésnapok - 1958-13

731 Az Országgyűlés 13. ülése 1960. évi december 1-én, csütörtökön 732 A tervezet meghatározott munkakörökben magasabb képesítést követel meg; ezzel elősegíti a bányászatban dolgozók műveltségi színvonalának emelését és biztosítja szakmai tudásuk korszerű bővítését. Végül pedig feloldja a törvénytervezet a népgazdaság és az állampolgárok érdekeinek összhangba hozatalával megfelelő szabályozás útján azt az ellentétet, amely a külszíni ingatlantulajdonosok és a bányavállalat között, a bányászati tevékenység folytán elkerülhetetlenül felmerül. A tervezet rendelkezései a jövőre is irányt szabnak. Az a tény, hogy a bányászat a törvény által megadott keretek között szilárdan teljesítheti feladatait, azt is jelenti, hogy a jövőben nagyobb gondot fordíthatunk a műszaki fejlesztésre, a munkaidő megrövidítésére és a nehéz bányamunka gépesítés útján való megkönnyítésére, a termelékenység emelésére, a munka és üzemszervezés megjavítására, a beruházások koncentrálására és mindarra — a bányászat egészéhez viszonyítva részletkérdésnek tűnő — feladatokra, amelyek megvalósítása és kifejlesztése elmélyülő, komoly részletmunkák eredménye lehet. Felszabadulásunk óta ez az első olyan jogszabály, amely a megszilárdult gazdasági alapokon nyugodva egy iparág összes számottevő kérdését törvényi szinten szabályozza. Ez a tény is biztosítékát képezi annak, hogy a bányászat az előtte álló feladatokat meg fogja oldani és a népgazdaságot el fogja látni a szükséges ásványi nyersanyagokkal. Tisztelt Országgyűlés! Az elmondottak után feljogosítva érzem magam arra, hogy az országgyűlés tagjai részére a bányászatról szóló törvénytervezet elfogadását ajánljam. (Taps.) RÓNAI SÁNDOR elnök: dr. Sályi István képviselőtársunkat, a törvényjavaslat előadóját illeti a szó. Dr. SÁ

LYI ISTVÁN előadó: Tisztelt Országgyűlés! Ügy vélem, nem kell hosszasan indokolnom, hogy miért annyira alapvető a bányászat szerepe népgazdaságunkban. A bányászat mint a népgazdaság egyik ága biztosítja a népgazdaság sok más ága számára ipari alapanyagként a föld méhének kincseit, a földkéreg ásványi nyersanyagait. Ilyenformán a bányászat eredményes működése sok más iparág tevékenységének kiinduló pontja. A bányászatnak ez az elsődleges szerepe előtérbe kerül ma is, amikor az országgyűlés a bányászatról szóló törvényjavaslatot tárgyalja. Ennek eredményeként remélem — a magyar szocialista jogalkotások sorozatát rövidesen egy újabb kiváló törvény, az új magyar bányatörvény fogja gazdagítani. A bányászatról szóló törvénytervezet beterjesztése azért nagyjelentőségű, mert mindenekelőtt arról tanúskodik, hogy az elmúlt 15 év alatt sikerült a szocialista bányászat alapjait lerakni, eredményesek voltak a megszilárdításukra irányuló erőfeszítéseink és olyan mértékben kikristályosodtak a szocialista bányászkodásnak a dolgozó nép érdekeit leghatásosabban szolgáló irányelvei és alapvető módszerei, hogy azokat most már — hosszú évtizedekre — törvényben lehet rögzíteni. Azért, hogy a szocializmus építésében ehhez az újabb mérföldkőhöz elérkeztünk, elsősorban a magyar bányászokat illeti szívből fakadó hála és köszönet. Az elvégzett munkáról, a felmerülő feladatokról némi képet ad már az is, ha szocialista bányászatunk mai állapotát a volt kapitalista bányászat állapotával vetjük össze. Bányajogunk alapja — amint Czottner elvtárs előadásából ez részletesen kitűnt — az 1854ben kiadott általános osztrák bányatörvény volt. Ez a törvény szabta meg egészen a felszabadulásig a magyar bányászat alakulását. A két világháború közötti időszakban ennek eredményeként bányászatunk nagymértékű fejlődéséről — sajnos — nem lehetett beszélni, bányászatunk volumene még szűkös ásványvagyonunkhoz viszonyítva is kisméretű volt. Hiszen a kapitalista bányászat általában csak a könnyen leművelhető ásványi nyersanyagok kitermelésére szorítkozott, éppen a maximális profitra irányuló törekvés folyományaként. 1938-ban, a felszabadulást megelőző utolsó békeévben 9,3 millió tonna volt a szénbányászat termelése. Ennek is 19%-a teljesen kezdetleges, csak időszakosan működő bányákból került ki. De még a tőkeerős nagy vállalatok bányáiból is szinte teljesen hiányzott a korszerű munkahelyi gépesítés. A felszabaduláskor az ércbányászatot mindössze 4 hiányos és elavult felszerelésű ércbánya képviselte, amelyeknek 1938-ban kb. 350 ezer tonna volt az összes termelésük. Ebben az időben az alumíniumkohászat bázisát képező bauxitbányászat 3 korszerűnek éppen nem nevezhető bányában folyt. Termelésük 1938-ban kereken félmillió tonnára rúgott. A kőolaj és a földgáz termelés 1938-ban mindössze 43 000 tonna, illetve 8 millió köbmétert tett ki. A kőolajtermelés ugyan a háborús konjunktúra idején 5 év alatt közel hússzorosára nőtt, de 1949-re visszaesett kereken félmillió tonnára. Egyéb ipari ásványok termelése a felszabadulás előtt — erősen elaprózva — 64 kisüzemben folyt jelentéktelen termeléssel. A szocialista bányászat kialakulása a szénbányászat államosításáról szóló 1946. évi XIII. törvénnyel kezdődik, az akkor életrehívott Magyar Állami Szénbányászati Rt. működésével. A bányászat többi része zömében a nagyobb ipari vállalatok állami tulajdonba vételéről szóló 1948. évi XXV. törvény végrehajtása során került állami tulajdonba. Bezárult végül a kör, amikor a Magyar Népköztársaság alkotmányának 6. §-a egyebek között azt is kimondotta, hogy a föld méhének kincsei és a bányák az egész nép vagyonaként az állam tulajdonát képezik. Azzal, hogy az ásványi kincsek állami tulajdonba kerültek, lehetővé vált hazánk ásványvagy onának egységes elvek alapján történő kutatása, feltárása és kitermelése, lehetővé vált tehát az ásványvagyon gazdálkodás tervszerű irányítása. Az így kialakult szocialista gazdálkodás fölényét igazolja az elmúlt 15 esztendő. A magyar bányászat mai helyzetéről kitűnő tájékoztatást adott a 10. magyar bányásznap alkalmából rendezett Bányászati Kongresszus