Országgyűlési napló, 1958. I. kötet • 1958. november 26. - 1962. november 5.

Ülésnapok - 1958-13

727 Az Országgyűlés 13. ülése 1960 3. a Legfelsőbb Bíróság népi ülnökeinek megválasztását ; 4. a nemzetközi helyzetről szóló beszámolót; 5. a mezőgazdaság helyzetéről és az előttünk álló feladatokról szóló beszámolót. Kérdem az országgyűlést, hogy az ülésszak tárgysorozatára vonatkozó javaslatot elfogadja-e? (Igen.) Ellene nincs senki? (Nincs.) Megállapítom, hogy az országgyűlés az ülésszak tárgysorozatára vonatkozó javaslatot elfogadta. Tisztelt Országgyűlés! Az elfogadott napirend szerint következik a bányászatról szóló törvényjavaslat tárgyalása. Czottner Sándor elvtárs, nehézipari miniszter kíván szólni. CZOTTNER SÁNDOR nehézipari miniszter: Tisztelt Országgyűlés! Népi demokráciánk gazdasági szervező funkciójának gyakorlása közben elérkezett ahhoz az állomáshoz, hogy a népgazdaság egyik igen fontos iparágában, a bányászatban az iparág sajátosságai miatt szükséges törvényalkotás előfeltételei létrejöttek. A bányászat államigazgatási, felügyeleti és operatív gazdasági szervezete kialakult, megszilárdult; biztosítottuk a bányászatban a gazdaságos termelés személyi és műszaki feltételeit, rendeztük a bányászat veszélyes üzemi jellegéből származó biztonsági követelményeket és polgári jogi kapcsolatokat. így létrejött az a gazdasági alap, amelynek jogi vetületét törvényben kívánjuk összefoglalni. E törvényben tulajdonképpen megvalósulnak alkotmányunknak az ásványi nyersanyagokra és a bányákra vonatkozó ismert deklarációjában foglaltak, mely szerint a föld méhének kincsei és a bányák az egész nép vagyonát képezik. A szocialista bányászatra vonatkozó törvénytervezet az Országos Bányaműszaki Főfelügyelőség és a Nehézipari Minisztérium közös munkája alapján elkészült és azt ezúttal az országgyűlés elé terjesztem megvitatás és elfoga' dás céljából. A tervezet viszonylag rövid időn belül történt elkészítését az a jó szocialista együttműködés tette lehetővé, amely az Országos Bányaműszaki Főfelügyelőség és vezetője, valamint a Nehézipari Minisztérium között a közös munka során kialakult. Ugyancsak köszönetet mondok a közreműködésért a Szakszervezetek Országos Tanácsának és a Bányaipari Dolgozók Szakszervezetének, valamint mindazon főhatóság vezetőjének, amelyek segítséget nyújtottak a munkához. Az a törvény, amelynek tervezetét ma az országgyűlés tárgyalni fogja, az első magyar bányatörvény szerepét hivatott betölteni. Népünknek eddig nem volt önálló, sajátosan a magyar viszonyokra készült bányatörvénye. A letűnt uralkodó osztályok bármilyen buzgón hangoztatták is magyarságukat, mégis eltűrték, hogy a bányászati viszonyokat hazánkban előbb a Miksa-féle bányarendtartás, majd az alsó-ausztriai főhercegségek egykori hűbéri viszonyait tükröző 1854. évi osztrák általános bányatörvény szabályozza; eltűrték ezt azért, mert ezek rendelkezései osztályérdekeiknek megfeleltek. Az 1861. évi Országbírói Értekezlet tervbe vette az évi december 1-én, csütörtökön 728 új bányatörvény elkészítését és a törvényalkotásra történtek is kísérletek. A bányatörvény kodifikációjának elhúzódása azonban azokban az osztályviszonyokban talál magyarázatot, amelyek abban az időszakban a magyar társadalom szerkezetét jellemezték. A nagybirtokosok és a bányavállalkozók összefogása az iparban általánosan érvényesülő liberális irányzattal szemben is 1870—1903 között öt ízben egyenesen megakadályozta a különböző magyar kormányok látszatra komoly bányajogi kodifikációs tervét, amikor a szén szabaddá tételéről és a munkáskérdés megoldásáról, tehát az érdekeiket mélyen sértő intézkedésekről lett volna szó. Osztályérdekeik védelmében a nagybirtokosok és a bányavállalkozók természetesen egyetértettek. A nagybirtokosok ugyanis nem szívesen váltak volna meg a földjükben levő szén hasznaitól, a bányavállalkozók pedig nem kívántak lemondani arról a lehetőségről, hogy a bányákban a munkabér, a munkaidő ne legyen szabad alku tárgya és gyermekeket, nőket korlátlanul ne foglalkoztathassanak. Ugyancsak nem kívántak jogszabályi lehetőséget nyújtani arra sem, hogy az egyre erősebben kifejlődő munkásmozgalom hatására egyes külföldi országok példája nyomán a bányászok képviselői vagy a szakszervezet bármiféle ellenőrzési jogot is kapjanak a termelés vagy a biz- < tonság kérdésében. Az egyik hivatalos statisztika például 1902-ből azt a megdöbbentő képet nyújtja, hogy a bányászatban és az akkor még hozzá kapcsolódó kohászatban az összes dolgozó közel egytized része gyermek volt. Lehet, hogy a feudalizmus képviselői megalkudtak volna a munkáskérdésben a bányavállalkozók rovására, vagy fordítva, lehet, hogy a bányavállalkozók egyetértettek volna a szén kárpótlás nélküli szabaddá tételében a nagybirtokosok rovására, azonban mindketten úgy igyekeztek elhárítani a veszélyeket, hogy közösen zátonyra futtassák a bányajogi kodifikáció hajóját. Ehhez elég erősek voltak, ám egyenként gyöngéknek bizonyultak ah- . hoz, hogy ellentétes érdekeik védelmében egymást legyőzzék. Ez a magatartásuk a magyar ipar fejlődése szempontjából pótolhatatlan veszteségekkel járt, mert az általános osztrák bányatörvény még a kapitalista fejlődést is fékezte. Népi demokráciánk a Polgári Törvénykönyv kiadása után a volt uralkodó osztályok újabb tartozását teljesíti népünkkel szemben, amikor bányatörvényt alkot. Az elmondottak alapján világos, hogy az a bányatörvény, amely már a kapitalista termelési viszonyoknak sem felelt meg, szocialista termelési viszonyok között mily károsan hatott volna a gazdasági alap fejlődésére. Felvethetné bárki, hogy ha a bányatörvénynek nagy a jelentősége és az szükséges, ha a magyar nép érdekei annak létrehozását megkívánják és a Szovjetunió segítségével népünk számára lehetővé vált akaratának szabad nyilvánítása, miért nem adtunk ki hamarabb bányatörvényt, mi gátolt ebben bennünket? Tisztelt Országgyűlés! Űj magyar bányatörvényre, vagy legalábbis az általános bányatörvény szükségszerű módosítására és kiegészítésére már az első ipari államosítások idején gondoltunk. A szénbányászat államosításáról szóló 1946. évi XIII. te. 19. §-a