Országgyűlési napló, 1958. I. kötet • 1958. november 26. - 1962. november 5.

Ülésnapok - 1958-12

721 Az Országgyűlés 12. ülése 1960. évi augusztus 5-én, pénteken 722 Ezeket tudom közölni Kiss elvtárssal. Tehát mi is törjük a fejünket, hogyan tudnánk előbbre jutni, de látni kell, hogy nincsenek megfelelő tartalékok, amelyeknek felhasználásával gyors javulást tudnánk elérni. A népgazdaság erejéhez mérten mindenesetre mindent elkövetünk. ELNÖK: Kérdem Kiss János képviselőtársunkat, tudomásul veszi-e a választ? (Igen.) Megállapítom, hogy interpelláló képviselőtársunk a választ tudomásul vette. Tudomásul veszi az országgyűlés is? (Igen.) Következik a harmadik interpelláció, ugyancsak a földművelésügyi miniszter elvtárshoz (Derültség.); Péti János képviselőtársunk interpellációja a vadkár kérdéséről. PÉTI JÁNOS: Tisztelt Országgyűlés! Kedves Elvtársak! A Tolna megyei képviselőcsoport és a magam nevében, azt szeretném megkérdezni •Losonczi elvtárstól, hogy mit tesz a Földműve- • lésügyi Minisztérium annak érdekében, hogy elhárítsuk azt a kárt, melyet az állami erdők melletti földekbe vetett növényekben az erdők nagyvadjai tesznek. Megyénk területén 50 község határát érinti ez a kérdés. Ebből a közvetlenül vadkáros terület mintegy 15 000 kh, és az államnak évről évre súlyos összegeket kell kifizetnie az elszaporodott vadállomány által okozott károkért. Becslésem szerint a mintegy 15 000 kh közvetlen érintett terület terményének nagyobbik fele elvész, ami annál inkább súlyos dolog, mert ennek a területnek igen jelentős hányada szőlő. Az érintett .községek többsége termelőszövetkezeti község, tehát az okozott kár a termelőszövetkezetek terméseredményeiből esik ki. Népgazdasági vonatkozásban sem mindegy, hogy a nem is nagy. területű Tolnában 15 000 kh terület terménye súlyos és állandó vadkárveszélynek van kitéve. Valószínűriek tartom, hogy a nagyvadakban gazdagabb és nagyobb területtel rendelkező megyékben a veszélyeztetett holdak száma is, no meg az okozott kár is jelentősen' nagyobb, s ez már komoly népgazdasági és — hangsúlyozom — politikai kérdés. Én megértem, hogy mit jelent népgazdaságunk számára állami rezervátumainak értékes, nemes vadállománya. De felvethető úgy is, hogy arányban van-e a vadállomány hozama azokkal a károkkal, amit a mezőgazdaságilag művelt területek kultúrájában okoz. Nézetem szerint helytelen, ha azzal kívánjuk fenntartani vadállományunkat, hogy a nagy költséggel elvetett és megmunkált területek növényállományát tönkre hagyjuk tenni. A jelenlegi gyakorlat a szülőanyja annak, Hogy egyfelől az érdekelt állami gazdaságok, a termelőszövetkezetek, az egyéni gazdák, másfelől pedig a vadgazdaságok között állandó vita folyik, hogy ki a felelős az okozott károkért. Javasolom, hogy a földművelésügyi miniszter vizsgálja meg a vadkárveszély elhárításának lehetőségét, jelölje ki az államilag védett területek határát, biztosítsa, hogy onnan a vadak né járjanak ki a mezőgazdaságilag megművelt területekre. (Derültség:) Ebben a munkában szívesen segítenének az erdők mellett levő termelőszövetkezetek és egyéni gazdaságok. Tudom, hogy az általam felsorolt intézkedések végrehajtása anyagi kihatással is jár, mégis úgy gondolom, hogy ha azt az országosan igen jelentős kártalanítási összeget, amit kénytelenek a vadgazdaságok évről évre az okozott károk részbeni ellensúlyozására kifizetni, az erdők bekerítésére fordítanák, rövid időn belül be lehetne keríteni belőle az államilag védett összes területeket, s a kiadások sokszorosan megtérülnének a megmentett mezőgazdasági kultúrák népgazdasági értékében. Véleményem szerint javításra szorul a vadkárok megtérítésével kapcsolatos jogszabály is. mert az a károsultaknak olyan feltételeket köt ki, amelyeknek a legtöbb esetben a termelőszövetkezet nem tud eleget tenni. Így a kártalanítási összeg a termelőszövetkezetnek kifizetésre nem kerül és teljesen kiesik à bevételből az a termény, amit a vadak legázoltak. Nézetem szerint a vadak által okozott kár megtérítésére a vadgazdaságokat feltétlenül kö' telezni kell, hiszen a vadállományból eredő be- , vétel is őket illeti meg. Kérem a miniszter elvtársat, hogy az értékes vadállomány védelme mellett (Apró Antal: Ez a helyes...) a mezőgazdasági területek terményeinek megvédésére a szükséges intézkedéseket szíveskedjék megtenni. (Taps.) LOSONCZI PÁL, földművelésügyi miniszter: Nem tudom, hogy a vadászok, vagy a „vadellenesek" tapsoltak-e? (Derültség.) Olyan választ szeretnék adni, hogy a kecske is jóllakjon és a káposzta is megmaradjon. (Derültség. Dr. Nezvál Ferenc: Kezd politikus lenni-.. Derültség.) Három évvel ezelőtt adta ki az Elnöki Tanács a vadgazdálkodásról szóló törvényt és megállapíthatjuk, hogy_ez a törvény nagyjából jó. A végrehajtással kapcsolatban van néhány probléma, s ennek az az oka többek között, hogy egy-két pontja nem elég világos. Van például a törvénynek egy része, amely kimondja, hogy a mező- vagy erdőgazdaság ingatlantulajdonosa, használója, köteles a vadkár elhárításában a szükséges mértékben részt venni. Ez nem elég világos, s a vita most e körül az egy pont körül folyik, hogy mi az a szükséges mérték? A vadgazdaságok, a vadásztársaságok azzal jönnek, hogy „miért nem álltatok oda...? Miért nem hárítottátok el a veszélyt...?," Emezek meg azt mondják, hogy itt van a kár. Péti elvtárs azt mondja: a haszon a vadgazdaságé, viselje a kárt is. A probléma ott van, hogy arra még nincs példánk, hogy valahol a szövetkezeti parasztok alakítottak volna vadásztársaságot. Vadászik a kocsmáros, a földművesszövetkezeti ügyvezető és sok más ember, aki nem tsz-tag. A parasztok eddig még csak tűrték a kárt, míg egyéniek voltak, míg nem voltak szervezett egységben. Ma a termelőszövetkezetben úgy vetik fel a kérdést, hogy ez is szocialista gazdaság, • miért tűritek a károkat? A törvény egyik pontja azt mondja, hogy tíz évre lehet kiadni... Ezek a tízéves szerződéses kiadások •— ezt már a vaORSZAGGYÜLESI «RTESlTÖ 33