Országgyűlési napló, 1958. I. kötet • 1958. november 26. - 1962. november 5.

Ülésnapok - 1958-12

705 Az Országgyűlés 12. ülése 1960 költségvetés végrehajtásáról szóló jelentést és tisztelt képviselőtársaimnak is elfogadásra ajánlom. (Taps.) ELNÖK: Kaszás Imre képviselőtársunkat illeti a szó. KASZÁS IMRE: Tisztelt Országgyűlés! A zárszámadással kapcsolatban a kulturális rész iskolai vonatkozásaival szeretnék kissé részletesebben foglalkozni. Ha a zárszámadás egészét vizsgáljuk, a számadatok egyértelműen tükrözik azt, hogy a kormány jól gazdálkodott azzal a sok milliárd forinttal, amelyet a dolgozó nép rábízott. De a számadatokon túl sokkal erőteljesebben bizonyítja ezt a megújult város és a megújult falu. Nem ritkaság manapság az, hogy valaki, aki hosszú éveket töltött távol szülőfalujától, szülővárosától, visszakerülve nem ismer rá arra. A zárszámadás ugyanakkor megmutatja azokat a reális lehetőségeket is, amelyeken elindulva, tovább lehet építeni az országot, lehet fejleszteni a holnapot és a holnaputánt. És ha ez igaz a kereskedelemre, az iparra — ahogy az előttem szóló képviselőtársak felszólalásaiban elhangzott —, akkor a véleményem az, hogy fokozottabban érvényes ez a kulturális területre, fokozottabb mértékben érvényes a szocialista iskola területére is. A • zárszámadás szerint a kormány kulturális célokra 5 521 millió forintot fordított az elmúlt évben, s ezzel 103,7 százalékra teljesítette a költségvetési előirányzatot. Ez nagyon-nagyon jó dolog. Ebből a hatalmas, öt és félmilliárdnyi öszszegből a szorosan vett oktatási intézmények ellátására 4 358 millió forint jutott. Engedje meg a tisztelt Országgyűlés, hogy az egyes oktatási intézményekkel kapcsolatban néhány problémát felvessek. Kezdjük az óvodáknál. Az óvodákra 496 millió, forint jutott, tehát mintegy félmilliárdnyi összeg. Nagy összeg. 186 000 gyermek óvodai ellátása vált ezzel lehetővé. Nagyszerű eredmény, de le kell szögezni és nagyon nyomatékosan kell leszögezni, hogy korántsem elegendő, s a pénzügyminiszter elvtársnak az elkövetkező években kicsit jobban bele kell nyúlni a pénztárcájába. h°gy a jelentkező óriási igényeket kielégítse. Elvtársak! Szeretném hangsúlyozni: itt nem arról van szó, ahogy sokszor felvetik a problémát, hogy a szülők, elfoglaltságuk mellett, igyekeznek a gyermeket állami kezelésbe adni, hogy így fejezzem ki magamat. Elsősorban arról van szó — én így látom —, hogy óvodáink nagyszerűen fejlődnek, kis mesevárosok, ahol a gyerek gondos felügyelet alatt van, és az iskolai munkát segíti elő. Sokat beszélünk, s kell beszélni, és még többet kell beszélni a tanulók tehermentesítéséről. Ennek egyik útja-módja, gondolom az, hogy minél több gyermek járjon óvodába, kisgyermekkorban, szokjon hozzá a rendszeres munkához, sajátítson el olyan ismereteket, amelyeket ismertetni nem lesz szükséges az iskolában, s akkor tudjuk tehermentesíteni. A másik nagyon fontos, nagyon lényeges dolog, hogy egész kisgyermekkorban megkezdhessük azt a nevelőmunkát, amelyet nem lehet évi augusztus 5-én, pénteken 706 elkezdeni csak az első osztályban. A fiatal gyermek sokkal érzékenyebb a kezdő nevelői behatásokra. Éppen ezért, arra kérem a kormányt, olyan perspektívában dolgozza ki az oktatásügy fejlesztési programját, hogy néhány éven belül, de egy évtizeden belül feltétlenül jussunk el odáig, hogy minden gyermek, vagy legalábbis a gyermekek döntő nagy többsége óvodából kerüljön az általános iskolába. Különösen erőteljes igényeket támaszt ezen a téren. a termelőszövetkezetek örvendetes felfejlődése. A kormány ezeknek az igényeknek helyt is adott. Az ez évi 7000 fős fejlesztésből 6250 fő a mezőgazdaság növekvő igényével kapcsolatos. Ügy gondolom, hogy ezt még jobban kell fejleszteni. Senki ne vádoljon szakmai sovinizmussal, lévén pedagógus, én úgy fognám meg ezt a problémát, hogy a falusi óvodák fejlesztése, kiszélesítése, bővítése termelési előnyt jelent. Nem köt le odahaza úgynevezett házőrzőt, és így fokozottabb mértékben biztosítható — itt több felszólaló említette is — a termelőszövetkezetek munkaerőellátottsága is. Termelőszövetkezeti községeink nagyon jól látják ennek a jelentőségét; úton-útfélen tapasztaljuk, hogy vállalják községi, termelőszövetkezeti óvodák létesítését. Sok pénzzel. Egy nagyon-nagy probléma azonban van, nevezetesen az, hogy kevés a szakképzett óvónő. Kormányunk nagyon helyesen — csak dicsérni lehet ezt az elgondolást — felállította a felsőfokú óvónőképzőt. Nagyon szerencsés ötlet volt, hiszen itt érettségi után — hiszünk benne — megfontolt élethivatásként választják a lányok az óvónői pálya megtisztelő feladatait. Ez nagyon szerencsés volt. Ez magasabb képzettséget, s ami ezzel jár, az óvónők fokozottabb társadalmi megbecsülését is jelenti. Bizonyos vagyok abban is, hogy ezek az óvónőképzők feladatuk magaslatán állnak, s a szocializmus ügyéért, a magyar gyermekek ügyéért haladni tudó óvónőket fognak kinevelni. Azonban helyesnek tartanám, ha a Művelődésügyi Minisztérium 10—15 éves távlatban felmérné azokat az igényeket, amelyek majd az óvónőképzés területén jelentkeznek. Nem tudom, gondoltak-e erre az illetékesek, pedig enélkül a szakemberhiány problémájával örökké küszködni fogunk. A termelőszövetkezeti községek pedig saját erejükből biztosítanák a helyet és az anyagi feltételeket. A zárszámadás szerint a kormány az alsófokú, tehát az általános iskolai oktatásra 1 983 millió forintot, csaknem 2 milliárdot fordít. A nagyszabású iskolaépítési program keretében ez évben 2030 új tanterem épül, s biztosak vagyunk abban, hogy a hároméves terv végére 3900—4000 új tanterem fog az oktatás rendelkezésére állni. Ez a fejlődés kétségtelenül örvendetes. De azt is meg kell mondanom, hogy nem elegendő. Közismert tény, hogy az általános iskolák túlzsúfoltak. Az is közismert tény, hogy nem egy olyan iskola van, ahol két műszakos az oktatás, sőt még olyan iskola is van, ahol három műszakban tanítanak. Kedves Elvtársak! Nem kell pedagógusnak lenni ahhoz, hogy felmérje az ember: ilyen körülmények között nagyon nehéz eleget tenni