Országgyűlési napló, 1958. I. kötet • 1958. november 26. - 1962. november 5.

Ülésnapok - 1958-11

645 Az Országgyűlés 11. ülése 1960 második évben nálunk is eggyel, de talán kettővel is beljebb kellett húzni azt a bizonyos nadrágszíjat. S ma hol van már a régi nadrágszíj, és hol van a régi nadrág is? Jobbakat, szebbeket vettek a tagok, mert ahogy gömbölyödött a fiatalasszony, a szövetkezet sudár dereka, ma már, hogy úgy mondjam kissé köpcös lett (Derültség.) a tagok jólétével együtt. Az első-második évben egy munkaegység értéke 15—20 forint volt, s ma visszapillantva 10 éves átlagban egy munkaegység értéke 46 forint. Egy tagra jutó évi átlagos 430 munkaegységgel számítva ez szemléltetően annyit jelent, hogy egy átlagos tagunk 10 év átlagában 1650 forintot keresett havonta. Persze ez nem jellemző, ma az átlagos tsztagok havi keresete 2200 forint. Ehhez járul még a tsz háztáji gazdaságából eredő jövedelem, ami évi 6000—10 000 forint tagonként. Az induló 70 ezer forint közös vagyon helyett ma 6 millió forint a közös vagyon, a Virágzó termelőszövetke zetben. Tisztelt Országgyűlés! Mindnyájunk előtt ismeretesek azok a mélyreható társadalmi változások, amelyek a magyar falun az elmúlt esztendőben a szocialista átalakulás meggyorsításával végbementek. A falu széles paraszti rétegei felzárkóznak a nagyüzemi gazdálkodás mellé. Ez parancsolóan azt a kötelességet írja elő számunkra, régi tsz-ekre is. hogy keressük, kutassuk a módot, erőnket nem kímélve, hogy előbbre vigyük és megoldjuk napjaink egyik legfontosabb kérdését, a termelőszövetkezetek mind többet termelő, nagyobb jövedelmet biztosító gazdaságokká válásának feladatát. Ennek elérése érdekében tapasztalatom szerint, nem kevesebb a tsz-ek vezetésében a személyi feltételek szükségessége a gazdálkodás tárgyi feltételeinél. A tsz-ek igazgatóságainak — s ezen belül is legfőképpen a megfelelő helyre, megfelelő embert elv alapján — a tsz-elnökök személye. Legyen az elnök a hazáját szerető, az emberibb életet nyújtó nagyobb kenyeret biztosító szocialista rendünk, népköztársaságunk meggyőződéses, féltő harcosa. Éljen olyan példamutató életet magánéletében is, hogy a tagság érezze a megszólításban rejlő mély értelmet, amelyet a szó takar: szövetkezeti elnök. Erezze és higgye a jobb életet biztosító jövő bizonyosságát, a világos cél érdekében cselekedve, tartson annak szellemé ben önmaga munkájában és a tagság munkájában is rendet és fegyelmet. Csak összefogott erővel, jó, célratörő munkával érhető el az, amire szövetkeztünk: bebizonyítani az őstermelői elmaradottsággal szemben az emberibb jövőt biztosító nagyüzpmi szocialista gazdálkodás fölényét. A vezetés előfeltétele a szövetkezeti munka, a napi munka céltudatos vezetése, s a tájékozottság részletekbe menően is a munka területén. Rendszeres tervezés, feljegyzések pontossága a termelés területéről, s a mindent átfogó következetes ellenőrzés. Az ilyen vezetés előfeltétele az irodai ügykezelés, s a hozzáértő könyvelő, aki az elnöknek a gazdálkodásban legfőbb támasza. A hozzáértő könyvelés, az áttekinthető évi augusztus 4-én, csütörtökön 646 irodai adminisztráció nélkül a jó vezetés és az eredményes gazdálkodás el sem képzelhető. Tisztelt Országgyűlés! Termelőszövetkezeteink vizsgálódásában és eddigi belső rendjük kialakításában a tapasztalatok figyelembevételével úgy érzem, hogy az érvényben levő munkaegység használata bevált. Mégis gondolok arra, hogy az erősebb és már tartalékokkal rendelkező tsz-eknél kísérletet kellene folytatni abban az irányban, hogy az érvényben levő normákat forintosítanánk a munkaegység mellőzésével és a forintérték havonta való kifizetésével. Most azonban nem akarok ennek aprólékos magyarázatába elmélyülni és előnyeit indokolni, de úgy gondolom, hogy ezzel megoldható volna a munkaerő kérdése és a fiataloknak a szövetkezetből való kimaradásának kérdése is. Tudomásom szerint a barcsi Vörös Csillag folytatott már ilyen kísérletet. A termelékenység növelésében döntő szerepe van a korszerű gépesítésnek. A hazai mezőgazdasági gépek újítása vagy új gépek konstruálása után azonban vontatottan és sokszor évekig folynak a kipróbálási kísérletek, s mire az illetékesek kimondják az alkalmas szót, akkorra már esetleg idejét is múlta az egész. Szeretnénk, ha gyorsabb ütemben folynának az ilyen irányú kísérletek. De a gépek megszerkesztésénél is arra kellene törekedni, hogy a gépek konstrukciója egyszerűbb, kezelése áttekinthetőbb, üzemeltetése könnyebb legyen, hogy vezetése ne igényeljen speciális szakembert. Mert a helyzet ténylegesen az, hogy sokkal több a fóka, mint az eszkimó, azaz sokkal több a gép, mint amenynyi szakembert annak vezetésére pillanatnyilag ki tudnánk képezni. Növénytermelésünket jellemzi, hogy sok újfajta növénnyel és termesztési módszerrel kísérletezünk gazdaságainkban. Ilyenek például a külföldről behozott nagytermésű búzafaiták. Nagyon helyesnek tartom azt, hogy a kenyérgabonatermés fokozása érdekében új, nagyhozamú fajtákkal kísérletezzünk hazai talajokon, sőt magam is foglalkozom ilyen kísérletekkel. Az elmúlt és az idei év tapasztalatai azt mutatják, hogy gazdaságaink szívesen fognak hozzá a nagyhozamú szovjet és olasz búzafajták termesztéséhez. Azonban nem minden gazdaság rendelkezik elegendő raktárhelyiséggel, hogy fajták szerint külön-külön tudja tárolni, s így akarva, nem akarva, nagyfokú keveredés állhat majd elő, aminek eredményeképpen csak meghalljuk, hogy úgylátszik sikerült előállítanunk az eszperantó búzafajtát is. (Derültség.) Ha már búzáról beszélek, engedtessék meg, hogy egy szerény megjegvzést tegyek. A magyar búzafajták minősége Európa-hírű, sőt világhírű volt. Neves, külföldön is elismert, kiváló búzanemesítőink voltak és vannak. Ezekre a szakemberekre én mindig igen büszkén gondoltam. Most mégis, magyar paraszt létemre, kénytelen vagyok az olasz búzanemesítő szakembereket dicsérni, s joggal, mert meg is érdemlik. De sokkal < kellemesebb volna számomra, ha az olasz parlamentben mondaná el egy olasz paraszt, hogy a Magyarországról importált, a magyar búzanemesítők által kitenyésztett magyar búza