Országgyűlési napló, 1958. I. kötet • 1958. november 26. - 1962. november 5.

Ülésnapok - 1958-10

573 Az Országgyűlés 10. ülése 1960. kat, és ebben a siránkozásban Ignotus Pál egy szintire került a legalá valóbb nyilas cikkírókkal. Vagy hallhattuk — mert nem tekinthetjük egyébnek, mórit újabb hidegháborús és fasiszta provokációnak — az angol rádió három nyelvű adásában éppen tegnap este és ma reggel is azt a bírt, hogy hazánkban 150 fiatalkorút végeztek volna ki a napokban. A BBC itt bécsi tudósítójára hivatkozik. Az a bécsi tudósító, akit így említ a BBC, nem más, mint Fábián Béla, aki előttünk ismeretlen doliárösszegekért mindig hajlandó nyilatkozatokat, adatokat es neveket szolgáltatni újabb és újabb hidegháborús provokációkhoz. Mi, a magunk részéről, nem tulajdonítunk Fábián Bélának semminő fontosságot. Hivatalos helyről elhangzott már ebben a kérdésben több nyilatkozat. Tudhatja az egész világ, hogy hazánkban fiatalkorúak nem ülnek politikai cselekményekért börtönben, fiatalkorúak kivégzésével Magyarországon nem foglalkoznak. De a gyarmati világban talán érdemes lenne körülnézniök ilyen bűnök után is. Azt azonban szeretnénk leszögezni itt,- hogy a fasiszta, nyilas, 'hidegháborús provokációs körök milyen szövetsége tud megszületni, és adódhatik lalkalam, amikor egy olyan tekintélyes hírszolgálalt, mint amilyen az angol rádió, odaadja magát ennek. Azt hiszem, az egész parlament nevében kijelenthetem, hogy megvetéssel utasítjuk vissza az ilyen vádakat. (Helyeslés.) Mi jól tudjuk, hogy sem Adenauer mentegetőzései, sem Strauss hadügyminiszter újabb és újabb provokációs állításai nem feledtetik a világgal sem a porosz imperializmus és militarizmus törekvéseit, sem a fasizmus bűneit és azokat a terveket, amelyek a legszívesebben újabb háborús provokációkat készítenének elő. De amiért mi újra és újra emlékezünk aa egy nemzedék életébe kétszer is belerántó világháborúra, az egy világtörténeti okmány, a Szovjetunió Legfelsőbb Tanácsának most parlamentünk előtt vitatott javaslatai, fölhívásai. Ennek a javaslatnak elfogadása voltaképpen formálisan, részben már meg is történt az ENSZ színe előtt. Külügyminiszterünk említette azt a lelkes fogadtatást, amelyre Hruscsov elvtárs javaslata talált New Yorkban. Azt kell azonban mondanom, hogy ez a fogadtatás mégsem egyértelmű, mégsem végleges az imperialista hatalmak részéről. Hiszen látjuk, hogy éppen a bonni kancellár minden törekvése oda irányul — és keresi a szövetségeseket mindenütt — hogy ezt az akciót meggátolja kifejlődésében, hogy a csúcstalálkozó megakadályozójia legyen és a világbéke atmoszférájának kialakulását, a világbéke megvalósulását megakad ályozza. És hogy ebben a törekvésében nem áll egyedül, arra több példát hozhatnánk fel. Nem akarom én most'itt önök előtt e kérdés vizsgálata során a nyugati világ, az imperialista világrend belső válságait elemezni. Nagyon tanulságos lenne ugyan áttekinteni — hiszen elsősorban a nyugati világhoz szól a felelős felhívás a békére —, hogyan is fogadja a nyugati világ ezt a felhívást, hogyan áll előtte, milyen belső válságokkal küzd- < ve keresi a maga válaszát. Ha időm engedné, elemezhetném azt a filozófiai, ideológiai válságot, az évi január 30-án, szombaton 574 ifjúságnak azt a megrendítően mély válságát, amely a nyugati világban mutatkozik. Rámutathatnék azokra a gazdasági válságjelenségekre, amelyeket egyre kegyetlenebb őszinteséggel önmaguk lepleznek le. Hiszen egy Keyserling nevű cikkírónak tavaly decemberben jelent meg egy tanulmánya, amelyben bebizonyítja, hogy az imperialista világrend hatása alatt Latin-Amerikában és Ázsia hozzájuk tartozó részében az utóbbi 20 év alatt jelentősen csökkent a rettenetesen alacsony életszínvonal, miközben az amerikai kapitalizmus harácsolása kétszeresére növekedett. Vagy említhetném a magyar származású Balogh Tamásnak a New Statesman and Nation decemberi számában megjelent cikkét, amelyben a világ gazdasági feszültségeit elemezve rámutat, hogy a kapitalista világrend a maga stabilitását irányított munkanélküliség nélkül fenntartani nem tudja és hosszú távon ez csak bűnözéshez, agresszióhoz és a teljes pesszimizmushoz, távlatnélküliséghez vezet. Említhetném, hogyan látják a saját helyzetüket katonailag. Ugyanebben a New Statesman and Nationban jelent meg az egyik legnagyobb angol fizikusnak, Blackett professzornak a tanulmánya, amely elemzi a brit védelmi politikát és ebben az elemzésben az egész nyugati védelmi politikát. Miközben bevallja, hogy a brit védelmi politika és az egész nyugati védelmi politika téves előfeltevésekre épül és teljesen sakk-matt helyzetben van, a többi között a következőket írja: ,,az amerikai jelentés gondosan megtárgyalja a taktikai atomiegyverek szerepét is és arra a következtetésre jut, hogy a NATO-nak a másik oldal — a szovjet oldal — erőihez viszonyított relatív gyengeségét nem győzheti le egyszerűen az, hogy bizakodik az atomfegyverek használatában. Éppen ellenkezőleg a nukleáris fegyverek melletti állásfoglalás elkerülhetetlenül növeli a másik oldal relatív előnyeit, feltéve, hogy a szovjet haderők fel vannak szerelve nukleáris fegyverekkel, mint ahogyan tudjuk, hogy ez a helyzet." Blackett cikke bevallja, hogy kilátástalan egy agresszív háború elkezdése éppen úgy, mint bármilyen háború a Szovjetunióval, a szocialista tábor országaival szemben. Ugyanakkor, mint ahogyan Szakasits Árpád, itgen tisztiéit barátom említette, ez az amerikai Hamlett — igaz, hogy a nagyiparosok képviselőinek New York-i értekezletén — ismét a dullesi elvet veti fel, a háború küszöbén való élés gondolatával fenyegetőzik, de egyre világosabban látjuk az amierikai, angol, francia közírók tollából, hogy megbizonytalalnodott bennük az a hatalmi tudat, az a hatalomérzés, amely a XIX. századi porosz militarizmust eltöltötte, amely a XIX. század végén és a XX. század elején az egész világot áthálózó brit világbirodalmat éltette és amely a XX. században kimondta, hogy ez a század American Century, amerikai század. Ma már világosan látják, hogy a világhatalomnak ilyen meghirdetése megbukott, ez a hatalmi pozíciójuk többé védhetetlen. Ugyanakkor olyan katonai módszereket hirdetnek, amelyeket maguk erkölcstelennek, állatinak neveznek, mint Blackett ebben az említett cikkében. Nyilvánvaló morális csődérzés, nyilvánvaló kétségbeesés, deziUúzionizmus jellemzi egész magatartásukat.