Országgyűlési napló, 1958. I. kötet • 1958. november 26. - 1962. november 5.

Ülésnapok - 1958-8

407 Az Országgyűlés 8. ülése 1960. harcnak. Tagja volt a Debrecenben megalakult ideiglenes nemzetgyűlésnek, s azóta is lankadat­lan odaadással vett részt az országgyűlés mun­kájában 1959. augusztus 4-én bekövetkezett ha­láláig. Temetésén az országgyűlés képviseltette magát és ravatalára koszorút helyezett el. Javaslom, hogy Révai József emlékét az or­szággyűlés jegyzőkönyvben örökítse meg. Az országgyűlés ezzel egyetért. Antos István elvtársat tehetsége és a dolgo­zók igaz ügyének felismerése a felszabadulást követően azonnal az országépítő munka szolgá­latába állította. Különböző vezető beosztások­bán kezdettől fogva kimagasló tevékenységet folytatott a második világháború által szétzilált népgazdaság helyreállításáért, a jó forint meg­teremtéséért, országunk tervszerű gazdálkodási rendszerének kialakításáért folytatott küzdelem­ben. Mint képviselő 1-949 óta megszakítás nélkül részt vett az országgyűlés munkájában, s széles­körűi tudásával fáradhatatlanul szolgálta a dol­gozó nép államépítésének ügyét, Antos István elvtárs halálával a párt- és or­szágépítő munka odaadó, nagytudású és szerény harcosát vesztettük el. Temetésén az országgyű­lés képviseltette magát és sírjára koszorút he­lyeztünk el. Javaslom, hogy Antos István emlékét az országgyűlés jegyzőkönyvben örökítse meg. Az országgyűlés a javaslattal egyetért. (Az országgyűlés tagjai az elnök megemlékezését állva hallgatták végig.) Tisztelt Országgyűlés! Bejelentem, hogy az országgyűlés legutóbbi ülésszaka óta a megüre­sedett országgyűlési képviselő helyekre a bu­dapesti választókerületből Csamangó Henrik és Leotkay István, soronkövetkező országgyű­lési pótképviselőket behívtam. Bejelentem, hogy ügyrendünk 23. §-a (2) bekezdésének megfelelően benyújtotta hozzám: A pénzügyminiszter a Magyar Népköztársa­ság 1960. évi költségvetéséről szóló törvényja­vaslatot. A benyújtott törvényjavaslatot előze­tes tárgyalás céljából az országgyűlés illetékes állandó bizottságainak kiadtam és az országgyű­lés tagjai között szétosztottam. A Népköztársaság Elnöki Tanácsa az ország­gyűlés 1959. évi július 30-án berekesztett ülés­szaka óta alkotott törvényerejű rendeletekről és határozatokról szóló jelentését — az Alkotmány rendelkezéseinek eleget téve — képviselőtár­saim között ugyancsak szétosztottam. Az ország­gyűlés a jelentést jóváhagyólag tudomásul veszi. Bejelentem, hogy Révai József elvtárs el­halálozásával a Népköztársaság Elnöki Tanácsá­ban egy hely megüresedett. A megüresedett hely betöltésére a Népköztársaság Elnöki Tanácsától átirat érkezett. Kérem jegyző képviselőtársamat, szívesked­jék az átiratot felolvasni. PESTA LASZLÓ jegyző (olvassa): „A Nép­köztársaság Elnöki Tanácsa a Magyar Szocia­lista Munkáspárt Központi Bizottságával, a Ha­zafias Népfront Országos Tanácsa elnökségével és a magyar forradalmi munkás-paraszt kor­mánnyal egyetértésben javasolja az országgyű­%vi január 28-án, csütörtökön 408 lésnek, hogy Marosán Györgyöt a Népköztársa­ság Elnöki Tanácsa tagjává válassza meg. Buda­pest, 1960. január 21. Dobi István s. k., Kristóf István s. k. ELNÖK: Felteszem a kérdést szavazásra. Azok a képviselőtársaim, akik Marosán György elvtársnak, a Népköztársaság Elnöki Tanácsa tagjává való megválasztását elfogadják, szíves­kedjenek kézfelemeléssel szavazni. (Megtörté­nik.) Köszönöm. Ki van ellene? (Senki.) Ki tar­tózkodott a szavazástól? (Senki.) Kimondom a határozatot: az országgyűlés Marosán György képviselőtársunkat a Népköz­társaság Elnöki Tanácsa tagjává, egyhangúlag megválasztotta. Bejelentem, hogy Nyers Rezső és Losonczi Pál képviselőtársainknak miniszterré történt megválasztása folytán a kereskedelmi és a me­zőgazdasági állandó bizottságban egy-egy tag­sági hely megüresedett. A megüresedett tagsági helyek betöltésére javasolom a kereskedelmi bi­zottságba tagnak Horváth Imréné képviselőtár­sunkat, a mezőgazdasági bizottságba Kricskovics József képviselőtársunkat. Kérem képviselőtársaimat, akik egyetérte­nek a javaslattal, szíveskedjenek kézfelemelés­sel szavazni. (Megtörténik.)' Köszönöm. Van-e valaki ellene? (Nincs.) Ki tartózkodott a szava­zástól? (Senki.) Kimondom a határozatot, az or­szággyűlés Horváth Imréné képviselőtársunkat a kereskedelmi bizottság tagjául, Kricskovics József képviselőtársunkat a mezőgazdasági bi­zottság tagjául megválasztotta. Tisztelt Országgyűlés! Az ülésszak tárgysorozatául javasolom: 1. Az 1960. évi költségvetésről szóló tör­vényjavaslat tárgyalását. 2. A Szovjetunió Legfelsőbb Tanácsának a világ parlamentjeihez és kormányaihoz intézett felhívásának tárgyalását. 3. A Legfelsőbb Bíróság elnökének beszá­molóját. 4. Az országgyűlés küldöttségének a Cseh­szlovák Köztársaságban tett látogatásáról szóló beszámolóját. Kérdem az országgyűlést, elfogadja-e a na­pirendi javaslatot. Aki elfogadja, kérem kézfel­emeléasel szavazzon. (Megtörténik.) Köszönöm. Van-e valakinek más javaslata? (Nincs.) Tartóz­kodott-e valaki a szavazástól? (Nem.) Megálla­pítom, hogy az országgyűlés az ülésszak tárgy­sorozatára vonatkozó javaslatot elfogadta. Tisztelt Országgyűlés! Napirend szerint következik az 1960. évi költségvetésről szóló törvényjavaslat tárgyalása. Nyers Rezső pénzügyminiszter elvtárs kíván szólni. NYERS REZSŐ: Tisztelt Országgyűlés! Az 1960. évi állami költségvetés a három­éves terv első két esztendejében elért gazdasági eredményekre épül. A költségvetés pénzügyi tü­körképét nyújtja népgazdaságunk jelenlegi hely­zetének és az előttünk álló esztendő lehetőségei­nek.

Next

/
Thumbnails
Contents