Országgyűlési napló, 1958. I. kötet • 1958. november 26. - 1962. november 5.

Ülésnapok - 1958-2

37 Az Országgyűlés 2. ülése 1959. február 18-án, szerdán 38 tendőre, mélyenszántóan elemezte a nemzetközi élet legfontosabb problémáit, s tisztázott néhány igen fontos elméleti kérdést. A XXI. kongreszszus tanácskozásait a béke és az erő szelleme hatotta át. A Szovjetunió népei a siker biztos tudatában fognak hozzá a grandiózus hétéves terv megvalósításához. Tudják, hogy a terv valóraváltásával világtörténelmi jelentőségű lépést tesznek előre, olyan lépést, amelynek hordereje messze túlnő a Szovjetunió, sőt a szocialista tábor határain is. A kapitalizmus és a szocializmus között nemzetközi méretekben folyó verseny döntő szakaszába érkezett. A hétéves terv célkitűzéseinek valóraváltása, a Szovjetunió gazdasági, vele együtt politikai és nem utolsó sorban katonai erejének ugrásszerű növekedését eredményezi. A Szovjetunió — és vele a szocialista tábor —' erőinek növekedése azt jelenti, hogy a szocialista társadalmi rend törvényei egyre nagyobb befolyást gyakorolnak a nemzetközi életre. Es mivel a szocializmushoz úgy tartozik a béke, mint naphoz a fény, a szocialista rend erőfölényének növekedése növeli a békéért folyó küzdelem biztos sikerének eshetőségeit. A béke, a szocializmus erői máris hatalmasabbak a kapitalizmus, a háború erőinél, s ez a fölény, a jövőben még csak növekedni fog. Ezt a folyamatot felismerve erősítette meg teljes biztonsággal a XXI, kongresszus, hogy .a háború többé nem végzetszerüleg elkerülhetetlen, ezért teremti meg a szocialista rend növekvő súlya a lehetőséget, hogy a vitás nemzetközi kérdések megoldásának eszközei közül egyszer s mindenkorra kiküszöbölhessék a háborút. Ilyen mély, alapvető elvi tételből — és nem, valamiféle propagandafogásból — kiindulva folytatja a Szovjetunió és vele az egész szocialista tábor a békés egymás mellett élés politikálát, amikor következetesen törekszik a különböző társadalmi berendezkedésű országok békés egymás mellett élésének biztosítására. A Szovjetunió békepolitikája nem újkeletű, a Szovjetuniót születésétől végig kíséri. Ami új. napjainkban az, hogy a következetes politika gyümölcsei megérnek. Csak a vak nem lati a a nemzetközi erőviszonyokban végbemenő minőségi változást. Mind kisebb területre szűkül és a világpolitikára mind kisebb erővel hat az imperializmus ejeje. A nemzetközi élet három feszültségi góca körül folyó küzdelem alakulása igen meggyőzően bizonyítja ezt. A világrésznyi területre kiterjedő Kínával nem is olyan régen még azt tették az imperialisták, amit akartak. Egy évtizede csuPan, hogy fölszabadult a kínai nép, alig egy évtizede, hogy megalakult a Kínai Népköztársaság. Még csak első lépéseit tette meg ez az államonas a szocializmus útján és máris milyen legyőzhetetlen erővé vált! A világ leghatalmasabb kapitalista országának, amelynek akarata előtt meg kell hajolnia egykori világhatalmaknak, nincs annyi ereje, hogy meghátrálásra kényszerítse a szocialista tábor egységére támaszkodó JUttai Népköztársaságot. Sőt a Kínai Népköztársaság ma már elég erős ahhoz, hogy Távoleieten lefogja az agresszorok kezét. Nincs messze a nap, amikor végleg felszámolja a távolkeleti feszültség fő fészkét. A szocialista rend, amelyet a kapitalizmus jól fizetett prókátorai már annyiszor eltemettek, a Föld egyharmadára terjed ki, glóbuszunk lakosságának egynegyed része örökre felszabadult a kapitalista kizsákmányolás igája alól. A szocialista országok, a világ ipari össztermelésének egyharmadát állítják elő. Ma így áll a helyzet. Nem telik el egy évtized s a szocialista tábor országainak ipari termelése a világ össztermelésének már a felét fogja adni. Beláthatatlan perspektíva ez. Az egykori gyarmatok nagy többsége is felszabadult már az imperializmus igája alól. Alig telik el nap, hogy ne adnának hírt az újságok arról, miként erősödnek a ma még elnyomott gyarmati népek nemzeti mozgalmai. Tegnap? Győzött a felkelés Irakban. Ma? Szabaddá lett Guinea, elzavarta diktátorát Kuba. Nem tudja senki megmondani, hogy melyik ország lesz a következő, de annyit teljes bizonyossággal láthatunk: ez a folyamat nem áll meg, míg egyetlen gyarmati sorban élő ország lesz a világon. Kedvező fordulat tapasztalható a nemzetközi feszültség másik gócán, a Közép-Közel-Keleten is. Az arab világ legfontosabb országai erőteljes harcot folytatnak az imperialisták ellen. Tegyük hozzá, sikerrel. A szuezi agresszió csúfosan megbukott. A Szíria ellen szőtt összeesküvés kudarcot vallott. Libanonban elsöpörték az imperialista-barát kormányt. Irakban győzött a nemzeti forradalom. Az Egyesült Arab Köztársaság hathatós erőfeszítéseket tesz nemzetgazdasága fellendítésére. Mi sem természetesebb, hogy az egykori gyarmattartóknak ez a folyamat nincs ínyére. Annál kevésbé, mert az arab világ győzelmei nem választhatók el a szocialista tábor létezésétől. Most az „Oszd meg és uralkodj" régi taktikáját próbálják alkalmazni, ellentéteket akarnak szítani az imperializmus ellen küzdő arab népek között. Bízunk abban, hogy az arab felszabadítási mozgalom józan és általunk nagyrabecsült vezetői felismerik e mesterkedések célját, amelyek fékezik és akadályozhatják az egész arab világ demokratikus függetlenségi mozgalmának további sikerét. A mi világrészünkön a feszültség fő góca: Németország. Es éppen napjainkban lehetünk tanúi annak, hogy a közvélemény nyomására mint változik az eddig merev és hajthatatlan nyugati álláspont, mint kerül közelebb a nyugati áiláspont — ha még csak bizonytalan és kis léptekkel is — a történelmi tények realitását felismerő megoldáshoz: Megvan a mód és a lehetőség — hála a Szovjetunió beterjesztett javaslatainak a német békeszerződés megkötésére. Nem kívántam átfogó nemzetközi értékelést adni, csak a fejlődés alapvető tendenciájára akartam felhívni a figyelmet, a haladás irányát szerettem volna érzékeltetni, a béke, a szocializmus egyre növekvő erejének hatását. Ebbe a folyamatba illeszkedik bele a Magyar Népköztársaság kormányának külpolitikája. Külpolitikánk alappillére változatlanul a szilárd barátság, a legszorosabb testvéri együttműködés a szocialista tábor országaival, mindenek-