Országgyűlési napló, 1958. I. kötet • 1958. november 26. - 1962. november 5.

Ülésnapok - 1958-6

339 Az országgyűlés 6. ülése 1959. évi július 29-én, szerdán. 340 Engedjék meg az elvtársak, akikre ez tartozik, hogy kéréssel forduljak hozzájuk. Engedjék meg a termelőszövetkezeteinknek, hogy a hízóba felvásárolt szarvasmarhákat, vagy sertéseket ne az állatforgalmin keresztül, hanem maguk vásárolhassák fel. Szerintünk nincs arra szükség, hogy például a szarvasmarha felvásárlásánál kilogrammonként 65 fillért nyerjen az állatforgalmi. A másik kérésünk, hogy a tsz-tagok nyugdíjas munkaidején a rendelet módosítson. Kimondja a rendelet, hogy a téli és nyári hónapokban mennyi munkaegységet teljesíthetnek. Tisztelt Országgyűlés! Ahogyan az idén mutatkozik, legfontosabb, hogy a terveket túlteljesítjük gabonából, szálastakarmányból és kapásokból, ami a meglevő állatállományunkat nagyban előre viszi. De vigyázni kell minden téren a takarékosságra, hogy tartalékot biztosítsunk, biztonsági alapokat teremthessünk a jövőre. Annyit osszunk a jövedelemosztáskor természetben, amennyi a tagság kenyerét és a takarmányszükségletet biztosítja. Segítsünk a dolgozóknak, hogy a feleslegeiket eladhassák az államnak. A termelőszövetkezetek megszilárdításában fontos szereDe jut a járási tanács vb. mezőgazdasági osztályainak. Ezek azok az emberek, akik télen, nyáron, esőben, sárban mennek, éjjel későn járnak haza és még sincsenek ellátva megfelelő járművekkel. Legalább motorkerékpárokkal lássuk el őket. mert jelenleg a legtöbb kerékpár 8—9 éves, el van használódva. Ez nagyon fontos volna a további ió munkához. Ezek lennének azok a kérdések, amelyek jellemzőek megyénkre, de úgy gondolom, más megyékre is és ezek azok a problémák, amelyekhez kérjük a párt és a kormány segítségét. Tisztelt Országgyűlés! Az 1958-as költségvetési javaslatot a magam részéről és a megyénk képviselői nevében elfogadom és az országgyűlésnek elfogadásra ajánlom. (Tavs.) ELNÖK: Straub Gyula képviselőtársunk felszólalása következik. STRAUB GYULA: Tisztelt Országgyűlés! Az 1958. évi zárszámadás kulturális, s ezen belül is főleg oktatásügyi részéhez szeretnék néhány szót szólni. A zárszámadást tanulmányozva azt láthatjuk, hogy csak a Művelődésügyi Minisztérium felügyelete alatt működő intézmények négy és félmilliárd forintot kanták 1958-ban. Ha ehhez hozzászámítjuk azt a nem megvetendő összeget, amelyet egyéb minisztériumok, ígv a Munkaügyi Minisztérium az ioaritanuló-kéüzésre. a Földművelésügyi Minisztérium az előbb említett szakoktatásra, a különböző ipari tárcák szakoktatásra, technikumokra, szakmunkásképzésre fordítanak, ha figyelembe vesszük azokat az összegeket, amelyeket társadalmi szervek fordítanak kulturális célokra, akkor azt kell mondanunk, hogy költségvetésünk a művelődésügyet kielégítően szolgálja. Közelebbről vizsgálva a Művelődésügyi Minisztérium tervteljesítését, azt kell mondanom, hogv az elosztás helves volt. A rendelkezésre bocsátott pénzösszegből körülbelül 3:1 arányban részesült az oktatás, illetve a művelődésügy. Ez az arány szerintem helyes, mert egyre inkább arra kell törekednünk, hogy a művelődésügyet társadalmi üggyé tegyük, önelszámoló egységgé — hogy így fejezzem ki.magam — a kultúrotthonok jobb megszervezésével, jobb vezetésével, jobb kultúrpolitikával. Az oktatásügyön belül is feltétlenül helyes szerintem a megoszlás, mert a súlypontot az általános iskolai oktatásra helyezi, ami nemcsak létszámánál — hiszen valamennyi gyermeknek kell általános iskolát végeznie -—, hanem fontosságánál fogva is megérdemli, hogy kiemelkedő helyet kapjon ebben a költségvetésben. Kedves elvtársak! Ebben a teremben 30 évvel ezelőtt sokat beszéltek kultúrfölényről, olyan kultúrfölényről, ami jelszó volt. Ez a jelszó csak azt a célt szolgálta, hogy a szomszédos országok népeivel szemben valamilyen nem létező magyar felsőbbséget próbáljon bizonyítani. De vajon beszélhetett-e kultúrfölényről egy olyan ország, ahol az iskolarendszerből a lakosság túlnyomó részét kitevő munkás-paraszt fiatalok ki voltak zárva nemcsak a felsőoktatásból, hanem anyagi okok miatt zömmel a középfokú oktatásból is? Beszélhetett-e kultúrfölényről egy olyan rendszer, amely 25 éves uralma alatt nagy nehezen hozott létre egy kutató intézetet, a „csiborpatkoldának" csúfolt tihanyi biológiai kutató intézetet? Az ott dolgozó tudósok becsületére válik, hogy nehéz körülmények között is olyan munkát végeztek, amelynek eredményeit Népköztársaságunk ma már gyakorlatban tudja biztosítani. Beszélhetett-e kultúrfölényről egy olyan rendszer, ahol a népkönyvtárat a Pesti Hírlap-regények 28 filléres szennyirodalma képviselte, ahol Füttyös Dan arizonai történetei, Wallace és más detektívregényírók borzalmai jelentették az irodalmat? Beszélhetett-e kultúrfölényről egy ilyen ország? Ha megvizsgáliuk mai kultúrnolitikánkat, egészen más képet kell látnunk. Kállai miniszter elvtárs visszaemlékezett azokra a harcokra, amelyek felszabadulásunk után iskolarendszerünk reformiához vezettek. Ha visszatekintünk erre a 14 évre, meg kell állapítanunk, hogy jó munkát végeztünk. Tévelyegtünk, döcögtünk közben, megmutatkoztak a kezdet nehézségei, de általánosságban jó munkát végeztünk. Bizonyíték erre a túlzottan elfogultnak nem nevezhető UNESCO legúiabb jelentése, amely a magyar iskolarendszert igen jónak minősíti. De vajon megelégedhetünk-e mi ezzel? Kétségtelen, hogy áttörtük « múlt éra iskolarendszerét, áttörtük a. vezető osztályok, a régi kizsákmányoló osztályok művelődési monopóliumát és jó munkát végeztünk. De ugyancsak Kállai elvtárs mutatott rá igen helyesen arra, hogy ma már ezt az iskolarendszert is túlhaladta a történelem. Túlhaladta a Szovjetunióban, a népi demokratikus országokban, de ha kicsit utánanézünk, azt látjuk, hogy a nyugati kapitalista országokban is a klasszikus középiskola válságáról kell beszélnünk. A középiskola lénvegében méf* ma is a „septem artes liberales" elve alapián áll, jórészt humán tárgyakat tanít és az élethez vajmi kevés köze van. Ez elsősorban nálunk, de — mint említettem — a kapitalista országokban is fel-