Országgyűlési napló, 1958. I. kötet • 1958. november 26. - 1962. november 5.

Ülésnapok - 1958-5

265 Az Országgyűlés 5. ülése 1959. március 20-án, pénteken 266 dalom útját követve, a Kommunisták Magyar-, országi Pártjának vezetésével harcba indult. Megalakult a Magyar Tanácsköztársaság. Bár a proletárhatalom csak rövid ideig állt fenn, a magyar kommunisták, a magyar munkásosztály dicső példája mégis nagy jelentőségű, kiemelkedő esemény a magyar nép forradalmi harcainak történetében, a nemzetközi kommunista- és munkásmozgalomban. — A forradalmi mozgalom ideiglenesen ve­reséget szenvedett, de a forradalom lángját nem lehet kioltani. A második világháború után, a Szovjetunió testvéri segítségével a magyar kom­munisták vezették Magyarország munkásosz­tályát, dolgozó népét a második szocialista for­radalom megvalósításában. Létrehozták a népi demokratikus hatalmat, megkezdték a szocializ­mus építését, megteremtették a dolgozó tömegek számára a szabad és boldog életet. — 1956 októberében a nemzetközi impe­rializmus és a belső ellehforradalmárok meg akarták dönteni a proletariátus diktatúráját, meg akarták semmisíteni a Magyar Népköztár­saságot. Ebben a nehéz helyzetben az önök Pártja, a Szovjetunió sokoldalú segítségével, s a szocialista tábor testvéri országainak tevékeny támogatásával élére állt a munkásosztálynak és a dolgozó népnek j az ellenforradalmárok teljes szétzúzásában, a proletárdiktatúra megszilár­dításában, a szocialista forradalom vívmányai­nak megvédelmezésében. — A Magyar Népköztársaságban most szi­lárd a proletárdiktatúra. Magyarország dolgozó népe a szocialista munkáspárt vezetésével nagy győzelmeket aratott a hároméves terv gazdasági és kulturális feladatainak megoldásában. A ma­gyar nép és a Szovjetunió, a szocialista tábor­hoz tartozó többi baráti ország népeinek prole­társzolidaritása szilárdabbá válik, mint valaha Volt. Ez egyaránt nagy győzelme a magyar nép­nek, a szocialista erőknek, a nemzetközi kom­munista- és munkásmozgalomnak. v — A magyarországi szocialista forradalom története elénk tárja a magyar' munkásosztály, a dolgozó nép harcának hősi hagyományait.. Bizo­nyítja a marxizmus—leninizmus helyességét, azt, hogy szüntelenül növelni kell a párt vezető szerepét, meg kell szilárdítani a proletárdikta­túrát. Bizonyítja a szocialista iparosítás, a kol­lektív mezőgazdaság, az értelmiség átnevelésé­nek szükségességét. Bizonyítja, hogy szüntelenül harcolni kell a revizionizmus ellen, ápolni kell a nemzetközi proletárszolidaritást, éberen készen kell állni a belső és a külföldi reakciós erők bár­miféle összeesküvésének szétzúzására. — Vietnam népe a Ho Si Minh elvtárs ve­zette" Vietnami Munkapárttal az élen, igen ne­héz körülmények között indult harcba az impe­rializmus és a feudalizmus ellen. 1940-ben meg­teremtette a tanácshatalmat, 1945-ben diadalma­san véghez vitte az augusztusi forradalmat és kilenc esztendeig hosszú, nehéz felszabadító háborút vívott. Most Észak-Vietnamban diadal­ba viszi a szocialista forradalmat, küzd az ame­nai imperialisták és lakájaik ellen a genfi e gyezmények végrehajtásáért, az ország egyesí­téséért. — Pártunk e nagy feladatok teljesítésében az októberi forradalom által megjelölt úton, a marxizmus—leninizmus útján haladt és halad, élvezi a Szovjetunió, Kína és a többi szocialista ország sokoldalú támogatását. A Magyar Nép­köztársaság, pártja, kormánya és nérje tevéke­nyen támogatott bennünket harcunkban. Szilárd meggyőződésünk, hogy a szocialista forradalom, az Észak-Vietnamban folyó szocialista építés, az ország egyesítéséért vívott harc ügyét feltétlenül győzelem fogja koronázni. — A Vietnami Dolgozók Pártjának Köz­ponti Bizottsága és a Vietnami Demokratikus Köztársaság kormánya forrón üdvözli a Magyar Tanácsköztársaság, a magyar nép nagyszerű győ­zelme 40. évfordulóját, őszinte háláját fejezi ki testvéri segítségükért, teljes szívből további nagyszerű sikereket kíván önöknek a szocialista építésben, amely elősegíti a világ kommunista és munkáspártjai, a szocialista tábor országai egy­ségének szüntelen erősödését, Európa és a világ békéjének fenntartását. (Nagy taps.) — örökké éljen a Magyar Tanácsköztársa­ság harcosai hősi küzdelmének szelleme! — Éljen a Magyar Szocialista Munkáspárt és a forradalmi munkás-paraszt kormány! — Éljen ,a -Szovjetunió vezette szocialista s tábor országainak testvéri szolidaritása! — Éljen a vietnami és a magyar nép meg­ingathatatlan testvéri szolidaritása. (Lelkes taps.) Nekem jutott az a megtiszteltetés, hogy át­adjam önöknek a Vietnámi Dolgozók Pártja Központi Bizottságának és a Vietnami Demokra­tikus , Köztársaság kormányának üdvözletét. A Vörös selyemre, arannyal hímzett üdvözlet így szól: „Szívből üdvözöljük 'a magyar munkásosz­tály, a dolgozó nép hősi harcának hagyomá­nyait." (Az országgyűlés nagy teéezése és tapsa közben átnyújtja a díszzászlót az Országgyűlés elnökének.) ELNÖK: — Tisztelt Országgyűlés! — Törvénybe iktattuk az 1919. március 21-én kikiáltott Magyar Tanácsköztársaság em­lékét, amelynek megalakítása a magyar nép tör­ténelmének legragyogóbb fejezetei közé tartozik. A most elfogadott törvény nemcsak betűiben, hanem a magyar nép szívében is él. Most to­vábbi feladatunk, hogy megbízóinkat, dolgozó népünket tájékoztassuk az Országgyűlés határo­zatáról, s arról, hogy célunk ma is ugyanaz, mint 1919-ben volt: szocialista hazánk felépí­tése. — Felemelő érzés országgyűlésünk minden tagja számára, hogy körünkben üdvözölhettük ünnepi ülésünkön a baráti népek és testvér­pártok képviselőit. — örömmel tölt el ez bennünket, mert kül­földi vendégeink jelenlétében kifejezésre jut a testvéri szolidaritás,' mely eddig is erőt adott népünknek harcában, s mely ezután is biztos záloga sikeres előrehaladásunknak. Bizakodással tölt el, hogy velünk vannak, mert jelenlétük a szocialista tábor szilárd egységet fejezi ki, s még jobban elmélyül bennünk az a meggyőződés, I hogy a szocialista világrendszer napról napra

Next

/
Thumbnails
Contents