Országgyűlési napló, 1953. II. kötet • 1956. július 30. - 1958. szeptember 26.

Ülésnapok - 1953-30

1493 Az országgyűlés 30. ülése 1956. évi augusztus 1-én, szerdán. 1494 ben, akiknek a jó szó nem használ. Ha egypár járási előadó, akinek 10—15 községe van, tudott nevelő-felvilágosító munkát végezni, akkor mennyivel inkább módjukban lesz nevelőmunkát végezni a szabálysértési bizottságok tagjainak, akik ott élnek a községben, akiket ismernek a lakosok. A helyi bíráskodásnak még az az előnye is megvan, hogy nem kell az elkövetőnek messze, a járási székhelyre beutaznia úgy, hogy sokszor az útiköltség, az elmaradt munka nagyobb kárt okoz neki magának is, nemegyszer népgazdaságunknak is, mint amennyi kárt a cselekménnyel okozott. A szabálysértés büntetési neme a pénzbírság. A szabadságvesztést, amely fennállt a kihágásoknál, helyes volt eltörölni. De a pénzbírság kiszabásával is csak akkor érünk el célt, ha be is fizetik, vagy behajtjuk, mint ahogy a másfajta büntetési nemeknél a büntetés kiszabását követnie kell a büntetési eljárás végrehajtásának, mert hiszen máskülönben nem sok értelme van az egész eljárásnak. Azonban meg kell mondani, tisztelt Országgyűlés, hogy mind a kihágások idején, mind most, a szabálysértésből eredő pénzbírság befizetésével, behajtásával bajok vannak. A jogszabály úgy rendelkezik, hogy aki nem fizeti be a pénzbírságot, attól közadók módjára be kell hajtani. Ezt a behajtást azonban a tanácsok pénzügyi osztályai elhanyagolják, Szolnok megyében 1955-ben 530 ezer forint be nem fizetett bírság volt, 170 ezer forintott hajtottak be összesen. Nem mondhatjuk pedig, hogy rossz a pénzügyi apparátusunk, mert az valóban mindig az elsők közt áll a megyében, tavaly meg éppen első lett az ország többi megyéi közül. Azt sem mondhatjuk, hogy azért nem csinálják, mert ezért nem jár prémium. A behajtott pénzbírságok összege beleszámít az össz-tervteljesítésbe. A pénzbírságok behajtását azért nem csinálják szívesen az adóbehajtók, mert azoknak sok tételük van és kisebb összegekben jelentkeznek, mint az adóhátralékok. Az adóvégrehajtók azzal intézik el az ügyet, hogy behajthatatlan a bírság. Számtalan ügyben nemleges zálogolási jegyzőkönyvet hoznak be, s amikor a tanács igazgatási osztálya felszólítja a hátralékosokat, hogy a szabálysértési előadó kimegy hozzájuk, mégis befizetik az összeget. A Szolnok megyei tanács végrehajtó bizottsága ezekért a mulasztásokért, a bírságok be nem hajtásáért már többször megbírálta a pénzügyi osztály vezetőjét. Hiba, hogy még felelősségrevonást nem alkalmaztunk. A Pénzügyminisztériumot arra kérjük, hogy ezt a munkát is kérje számon a pénzügyi osztályoktól. A tanácsokra tehát az a fontos szerep is vár, hogy a be nem fizetett bírságot behajtsák, mert ha ez nem történne meg, a gyenge jellemű embereket újabb szabálysértés elkövetésére bátorítják. Ugyanakkor a szabálysértési bizottságoknak is kedvüket veheti, mert így munkájukat hiábavalónak érzik. Már az eddigi büntetések kiszabásánál is mérlegelték az illető anyagi helyzetét, de mégis gyakran úgy adódik — mégpedig az elkövető rosszindulatú magatartásából kifolyólag —, hogy nem lehet a kiszabott bírságot behajtani. Ezért az a javaslatom, hogy tegye lehetővé a törvény nem börtönbüntetéssel, hanem valami más, a szabálysértéssel összefüggő hátránnyal a helyettesítést. Például lehetne mérsékelt díjazású közmunkára kötelezni azokat, akik nem fizetik be, s akiknél nem lehet behajtani a pénzbírságot. Vagy ha valaki vizes tejet szolgáltatott be, vagy árul a piacon, egy időre fel lehetne emelni a tej beadását, vagy alacsonyabb árat fizetni érte. Ha valaki, mondjuk a piacon hamis mérleget használ, akkor egy időre ki lehetne zárni az árusításból. Igen sok módot lehetne találni arra, hogy indokolatlanul senki se vonja ki magát a büntetés alól. Tisztelt Országgyűlés! Az igazságügy miniszter az országgyűlés jogi bizottsága kívánságára a szabálysértési törvény tervezetét előzőleg kiküldte javaslattétel végett a megyei és a megyei jogú városi tanácsokhoz. Azért is helyes volt ez, mert azok a szervek, amelyek a gyakorlatban foglalkoznak a helyi bíráskodással, több hasznos javaslatot is tettek. De azért is helyes volt a tervet leküldeni, mert az eléggé elhanyagolt szabálysértéssel a többi munkák mellett kénytelenek voltunk végre többet törődni, hiszen a Minisztertanácsnak el kellett küldeni a javaslatokat, amelyek a szakemberek és a vezetők között nagy vitákat váltottak ki. Ezek a viták alkalmasak voltak arra, hogy a szabálysértési rendeletet alaposan tanulmányozzuk. A viták nálunk, Szolnok megyében, de máshol is főleg két kérdés köré csoportosultak. Az egyik igen vitatott kérdés a szabálysértési bizottságok összetétele. Sokan javasolták, de főleg az igazgatási osztályok és a szabálysértési előadók, hogy a háromtagú bizottságban legyen tagként beválasztva egy szakember, aki mégiscsak jobban eligazodik az ügyek között és vigyáz a cselekmény helyes elbírálására és a bírságok helyes kiszabására. Én ezekkel az aggályokkal nem értek egyet. Először is a szabálysértési bizottságok i-lnökei tanácsi végrehajtó bizottsági tagok és a végrehajtó bizottság tagjai a felszabadulás tizenkettedik évében, a tanácsrendszer hatodik évében már rendelkeznek olyan elméleti-gyakorlati felkészültséggel, hogy az összes körülményeket mérlegelve meg tudják állapítani, hogy Kiss János tényleg elvitte-e Nagy József két boglya szénáját, s hogy azért a jogszabály szerint mennyi büntetést lehet kiszabni, vagy hogy Molnár Péternek a fia azért nem ment-e iskolába, mert a szülei tudta nélkül elcsavargott, vagy mert éppen a szülei küldték ki tehénpásztornak. A törvényjavaslat 5. szakasza világosan megmondja, hogy általában azokat a szabálysértéseket kell a községi szabálysértési bizottságok hatáskörébe utalni, amelyek elbírálása különleges szakértelmet nem igényel. Emellett a törvényjavaslat egyszerű, világos és érthető. A minden kötöttségtől mentes eljárás, s a határozatoknak egyszerű, keresetlen szavakba öntése nem teszi szükségessé, hogy a bizottságban külön szakelőadó szerepeljen. Nem akarom a mi szakelőadóinkat megbántani, hiszen alapjában véve becsületes emberek, de sajnos, nagyon gyakran éppen ők hoznak olyan szűkszavú, mindenkire előre megszerkesztett, vagy olyan csavaros indokolást, hogy az illető sokszor nem tudja kihámozni belőle, hogy tulajdonképpen ő most miért is lett megbüntetve.