Országgyűlési napló, 1953. II. kötet • 1956. július 30. - 1958. szeptember 26.

Ülésnapok - 1953-51

2779 Az Országgyűlés 51. ülése 2958. szeptember 26-án, pénteken 2780 Ki van ellene? (Senki.) Kimondom a határozatot: Az országgyűlési képviselők, valamint a taná­csok tagjainak választására vonatkozó jogszabá­lyok módosításáról és kiegészítéséről szóló tör­vényjavaslatot az Országgyűlés elfogadta. (Taps.) Tisztelt Országgyűlés! Népköztársaságunk Elnöki Tanácsától a következő levél érkezett az Országgyűléshez : „Az Országgyűlés megbízatását az 1957. évi I. törvény 1959. év május 17. napjáig meghosszab­bította. Az országgyűlés annak idején azért élt az alkotmány 18. paragrafusának 2. bekezdésé­ben biztosított jogaival és megbízatását azért hosszabbította meg, mert minden erőt az ellen­forradalom által okozott károk helyreállítására kellett összpontosítani. Az elmúlt hónapok alatt dolgozó népünk jó munkája nyomán, a Magyar Szocialista Munkás­párt vezetésével hazánkban a konszolidáció helyreállt. Szükségessé vált, hogy a népi hata­lom, a munkás-paraszt állam további erősítése érdekében az államhatalom helyi szerveit: a ta­nácsokat és az államhatalom legfelsőbb szervét, az országgyűlést törvényeink előírásának megfe­lelően újjáválasszuk. Ezért a Népköztársaság Elnöki Tanácsa, a Magyar Szocialista Munkáspárt, a Hazafias Nép­front, a forradalmi munkás-paraszt kormány eg::üttes kezdeményezéséire javasolja, hogy az országgyűlés jelen ülésszakán mondja ki felosz­lását, melynek megtörténte után a Népköztársa­ság Elnöki Tanácsa az alkotmány 20. paragrafusa (l)a pontjában megállapított hatáskörében az új választásokat 1958. november 16-ra kitűzi. Budapest, 1958. szeptember 25. Dobi István, a Népköztársaság Elnöki Tanácsának elnöke Kristóf István, a Népköztársaság Elnöki Tanácsának titkára" Tisztelt Országgyűlés! Kérdem, hogy az Or­szággyűlés az Elnöki Tanács átiratát, illetve ab­ban a ház feloszlatásra vonatkozó javaslatát el­fogadja-e. Aki igen, szíveskedjék kézfelemelés­szavazni. (Megtörténik.) Köszönöm. Van-e valaki ellene? Ellene nincs senki. Kimondom a határoza­tot. Az Országgyűlés a Népköztársaság Elnöki Tanácsának az országgyűlés feloszlására vonat­kozó javaslatát elfogadta, s az alkotmány 18. pa­ragrafusának 1. bekezdése alapján feloszlását ki­mondotta. Tisztelt Országgyűlés! Képviselőtársaim! Mielőtt az országgyűlés ülésszakát bezárnám, engedjék meg, hogy köszönetet mondjak azért az áldozatkész, odaadó munkáért, amelyet képvi­selőtársaim hazánk felvirágoztatásáért, dolgozó népünk jólétéért végeztek. Külön köszönet azért a bátor helytállásért, melyet a néphatalomra törő szennyes ellenforradalommal szemben tanú­sítottak, amikor hűségesen kitartottak népi de­mokratikus államrendünk mellett. Visszatekintve az elmúlt időszak folyamán végzett tevékenységre, megállapíthatjuk, hogy Országgyűlésünk hűen szolgálta dolgozó népünk igaz érdekeit. Képviselőtársaim cselekvő része­sei voltak annak a nagyszerű sikereket eredmé­nyező munkának, amelyet pártunk és kormá­nyunk az alkotmányos, törvényes rend biztosí­tásáért, a szocialista demokratizmus elmélyíté­séért és kiszélesítéséért, országunk nemzetközi helyzetének megszilárdításáért folytatott. Választóink között végzett munkánkkal, az Országgyűlés állandó bizottságaiban és az egyes üléseken kifejtett tevékenységünkkel hozzájá­rultunk, hogy a Magyar Szocialista Munkás­pártnak és a forradalmi munkás-paraszt kor­mánynak a politikája a néphatalom törvényei­ként válhasson élő valósággá, segíthesse népünk felemelkedését. Köszönet munkásosztályunknak, ogész dolgozó népünk lelkes, áldozatos munka­iáért és bizalmáért, mellyel biztosította népi de­mokratikus államrendünk megszilárdulását és további fejlődését. Képviselőtársaim ! Tevékenységünknek ez a szakasza a végéhez ért ugyan, de ez egyáltalán nem jelenti azt, mintha most akár egy napra is megállhatnánk. Mögöttünk egy eseményekben és eredményekben gazdag időszak, tarsolyunkban ennek az idő­szaknak sok-sok tapasztalata, előttünk temérdek elvégzendő munka áll. Bennünket — kommunista és pártonkívüli képviselőket — dolgozó népünk előlegezett bi­zalma küldött e helyre, s mi arra törekedtünk, hűen szolgálva hazánkat -és népünket, hogy méltóak legyünk erre a bizalomra. Az Ország­gyűlés feloszlásának kimondása semmiképpen sem jelentheti annak a kölcsönös kapcsolatnak a megszakadását, amely közöttünk és választóink között az elmúlt időszakiban kialakult. Erkölcsi kötelességünk, hogy továbbra is odaadással vé­gezzük munkánkat, amit pártunk és népünk egy­aránt joggal elvár és megkövetel valamennyi­ünktől. Ez a munka nem lesz könnyű, de emelt fővel állhatunk választóink elé, mert teljesítet­tük a néphatalom megszilárdítása terén reánk háruló feladatokat. Szilárd meggyőződésem, hogy Népköztársaságunk felvirágoztatásáért végzett további munkásságunk újabb hozzájárulás lesz a Szovjetunió vezette szocialista tábor erősítésé­hez, a népek békéjének biztosításához, szocializ­mus felé haladó országunk valamennyi dolgozó­jának boldogabb jövőjéhez. Ehhez a munkássághoz kívánok képviselő­társaimnak erőt, egészséget és sok sikert. Az ülésszakot bezárom (15.26). < iCYlU.ESI ÉRTESÍTŐ 186

Next

/
Thumbnails
Contents