Országgyűlési napló, 1953. II. kötet • 1956. július 30. - 1958. szeptember 26.

Ülésnapok - 1953-51

2723 Az Országgyűlés 51. ülése 1958. szeptember 26-án, pénteken 2724 tokát 1956 szeptemberében, októberében, akikről amint én tudtam, tudta ő is, hogy ellenségei a szocializmusnak. És a barátok, a környezet viselkedéséből, nyilatkozataiból következtethettem volna. Ezt én elmulasztottam. Ilyen értelemben felelős vagyok én is. A jelekre nem figyeltem. Elejtett mondatokat nem tartottam számon, pedig politikai harcaim nehéz évtizedeiben megtanulhattam az óvatosságot és a figyelmességet. Október 23. után már késő volt idézgetni a baljós jeleket, idő sem volt rá. Akkor már nem lehetett egyebet tenni, mint a jobbratolódás fékezésére törekedni, néhányunknak, akik itt voltunk az Országházban. Ha ezekről a napokról van szó, talán nem érdektelen azt sem elmondani, hogy a Nagy Imre kormány megalakulása után az illetékes miniszter, látva a magyarországi uránérc körül kialakult vad és ellenséges propagandahadjáratot, ajánlotta a miniszterelnöknek, hozzák nyilvánosságra a sajtóban és rádión a magyar—szovjet uránszerződést. Lássa a nép, hogy ez a szerződés rendkívül kedvező Magyarország szempontjából. Fűzzenek hozzá magyarázatokat és hasonlítsák össze az amerikaiak ismert uránszerződéseivel. Nem a miniszter volt az oka, hogy ilyen közlés a sajtóban, illetve a rádióban nem történt meg. ' A per okmányai, Nagy Imre nyilvánosságra került iratai a legtöbb kérdésre felelnek, amire 1956 október végén és november legelső napjaiban hiába kerestünk választ. De nem mentenek fel egyikünket sem a kötelesség alól, hogy ezután minden helyzetben és minden időben tartsuk nyitva a szemünket és kezünk ügyében legyen a fegyver ... Kádárék és jómagam, néhányan, október végén sok erőfeszítést tettünk, hogy a Nagv Imre kormány vezetői előtt bizonyítsuk: miközben idebent az Országházban tanácskozik a kormány, odakint véres ellenforradalmi terror tombol. • Csak azután derült ki, amikor már Dudással tárgyaltak és Maiéterrel szövetséget kötöttek, Királyra rábízták a nemzetőrség szervezését, csak azután derült ki, hogy kétféle nyelven beszélünk. Hogy mi meg akarunk menteni valamit — a népi hatalmat —, a kormány pedig az ellenforradalmár terroristákra támaszkodva másfajta kibontakozást keres: a maga hatalmának biztosítását, szövetkezve a terroristákkal, a Köztársaság téri gyilkosokkal, a bent feltámadt, vagv nyugatról érkezett fasisztákkal. Mindszentyvel és Lőwenstein herceggel. És Kéthly Anna már nem az Elnöki Tanácstól, hanem a terrorista gvilkosoktól kapta azt a megbízást, amivel körüljárja a világot. A hitvány árulás valami módon találkozott itt, vezető pozícióba került rongy emberek mérhetetlen ostobaságával. Muszáj volt nekik nap mint nap feltenni a kérdést. Hiszen évekig együtt dolgoztunk, együtt harcoltunk, együtt politizáltunk és nehéz volt elhinni, hogy ezek az emberek eszmét, pártot, hazát olyan könnyen eladnak, elárulnak .. . Muszáj volt újra meg újra megkérdezni őket külön-külön és együtt: tulajdonképpen mire törekedtek, hová akartok eljutni? Kedves Barátaim! ... El sem tudják képzelni azt a fölényt, azt a gúnyt, amivel az ilyen kérdéseket fogadták. Azt a sejtelmességet, amivel hallgatni tudtak. Egyikük mégis annyira becsült, hogy kioktatott az amerikaiak mérhetetlen atomfölényéről, amiről neki — úgy mondta — egész pontos számadatok állnak rendelkezésére. No de, ha az atom a következő lépés — kérdeztem —. mi lesz az országgal és a néppel? Fölényesen legyintett. Lehet, hogy neki és a családjának volt valami életbiztosítása az atombomba ellen. De akkor már bennünket, mondjuk Kádárt, Münnichet, s másokat nemigen vett volna be az életbiztosításba. Nehéz volt proletárdiktatúráról és szocializmusról beszélni velük, amikor Löwenstein herceggel a magyar bauxit, és Csepel kiárusításáról beszélgettek, s úgy várták Mindszentv beszédét, mint valami isteni kinyilatkoztatást. És november 4-én hajnalban elküldtek érte, hogy bajba ne kerüljön ... ... Ez a Mindszentv. Hallom, hogy Brüsszelbe is elküldték a képét, kiakasztották a Vatikán világkiállítási csarnokába. Az ellenforradalom után teleírták a nvugati saitót állítólagos szenvedéseivel és mártíromságával. Hiányosak voltak a történetek, s a Vatikán világkiállítási pavilonjának Mindszentv-anvaea is hiányos, valami hiányzik onnan. Felhasználhatnák a prímásnak a fogságból, elítéltetése után hozzám intézett leveleit. Ezekkel kerekebb volna a történet, helyesebb a kép, amit a világkiállítási látosató magában Mindszentvről alkothat. Miután elítélték és a nyugati saitó tele volt állítólagos kínoztatásainak vad történeteivel a prímás ismételten leyelet írt nekem. Megírta, hogy sajnálja, amit csinált, megbocsátást kért és felaiánlotta szolgálatait a rendszernek. Nincs benne félreértés, elvtársak. Ennek a rendszernek. s Ügy gondolom, tisztelt Országgvűlés. most már, ha lezárjuk az ellenforradalom történetét, helyes volt ezt is elmondani. Kérdeztem őket. értelmes feleletet senkitől se kaütam és kénvtelen voltam csak magamban tépelődni afelett, milyen lehet az a holnap, amit ezek Hz embp'^k plVónzeltek maguknak. Ha a belső erőket néztem, akkor elsőnek Maiéter tűnt fel, akiről nem lehetett tudni, hogy kiknek parancsolt, müven hadseregnek a honvédelmi minisztere. De terjesztett maga körül valami titokzatosságot és ha az ember végigment ezeken a márványos folyosókon, elég gvakran hallotta, hocv Mieter katonai diktatúrát szervez. Nem proletárdiktatúrát, hanem Maiéterdiktatúrát. Itt volt Dudás, aki Maiéternek a versenytársa, s mintha az utcákon gyilkoló, lövöldöző terroristák inkább az ő emberei lettek volna. De ezen pontosan eligazodni nem lehetett. A többpártrendszer bevezetése után politikai gátszakadás történt. Több, mint 20 párt és szervezet jelentette be a megalakulását, bár ! pontos számukat nem tudom és ez talán nem is ! fog kiderülni soha, hiszen senki fel nem je-