Országgyűlési napló, 1953. II. kötet • 1956. július 30. - 1958. szeptember 26.
Ülésnapok - 1953-50
2711 A z Országgyűlés 50. ülése 1958. évi június 20-án, pénteken 2712 Szeretnék beszélni erről a jellegről, amelyet egyszerűbben úgy lehetne megfogalmazni, hogy az ország gazdasági hatásfokának növelését tűzte ki célul. Elmulasztottam, hogy expozémban megemlítsek néhány számot, amely erre az irányra rámutat. 1950 és 1957 között a szocialista ipar termelése éves átlagban körülbelül 11 százalékkal növekedett. Ugyanebben az időszakban a nemzeti jövedelem évenként 4.6 százalékkal növekedett. A benyújtott tervjavaslat szerint a szocialista ipar — tekintettel arra, hogy a kisipar fejlesztését nem irányoztuk elő — évenként kb. 7 százalékos termelésemelkedés mellett a nemzeti jövedelem emelkedésében évenként 4.3 százalékot fog elérni. Nagyrészt ennek az iránynak a követéséből eredt az a hiba is, amelyet Pongrácz Kálmán képviselőtársam felszólalása alapján most már elemezhetünk. Tudniillik az ipar gazdaságosabbá tételének egyik helyes és követendő útja az, hogy a Magyarországon bizonyos hagyományokkal rendelkező és ennek megfelelően magas mérnöki szaktudással, kultúrával bíró iparágakban fejlesztjük a termelést és ezekben az iparágakban is nem új üzemek építésével, hanem a meglevő üzemek rekonstrukciójával, bővítésével kívánjuk ezt elérni. Tekintettel arra, hogy egyoldalúan ezt a célt követtük, nem vettük észre, hogy ezeknek az üzemeknek túlnyomó többsége Budapesten lévén, ugyanezeknek az üzemeknek a bővítése és rekonstrukciója Budapest túlnépesedését eredményezhetné. Alapvetően nagy hibát szert nem követtünk el. A fejlődés iránya ugyanis még e téren is helyes, csak éppen nem elég nagy léptekkel haladtunk a javítás felé. Magyarország iparának körülbelül 52 százaléka van Budapestre koncentrálva, a helyi ipar kivételével. Az iparfejlesztésre — a közlekedést kivéve — 3 év alatt 15,1 milliárd forintot fogunk fordítani, s ebből 3.5 milliárdot Budapesten. Vagyis az ipari beruházásoknak kb. 23—24 százalékát. Az ipar 52 százaléka van Budapesten és a fejlesztésre itt 24 százalékot irányzunk elő. Az irány tehát helyes. Egyetértek Pongrácz Kálmán képviselőtársamnak azzal a megállapításával, hogy ennek az iránynak a betartása mellett a lépés nem volt elég nagy Budapest problémáinak megoldása felé. Éppen ezért, minthogy az ipari vállalatok 3 éves beruházási terveiket e hó végéig benyújtják a Tervhivatalnak é9 a minisztériumoknak, e beruházási tervek felülvizsgálatánál azt fogjuk célul kitűzni, hogy az előirányzott beruházásokból az eddig előirányzottnál nagyobb mértékben vidéki telepítéseket és vidéki megvalósítást irányozzunk elő. A felszólalás óta eltelt időben közelítő számításokat végeztünk, hogy milyen nagyságrendű lehet ez a változás anélkül, hogy túlzottan nagy áldozatokat hozinánk e cél megvalósítása érdekében. Az előbb említett budapesti rekonstrukció kb. 22 000—24 000 fő munkáslétszám-növekekedést igényelt volna. Ha a beruházási terveket ebből a szempontból vizsgáljuk felül, lehetővé fog válni, hogy ezt a számot mintegy 7000 fővel csökkentsük Budapesten, és e 7000 fő munkahelyét vidékre helyezzük át. Ezzel még tovább fog javulni az előbb említett arány, és csökkenni fog az ország iparának Budapestre koncentráltsága. Szeretnék szólni néhány szót az Özdi Acélművek alapvető problémájáról, arról, hogy az üzem bővítése és termelésének kiszélesítése során nem ezzel párhuzamosan, hanem ettől elmaradva fejlesztettük a lakás-, szociális és kulturális beruházásokat. A hároméves terv azt irányozza elő, hogy 1960 végéig, 1961 elejéig az ózdi vízproblémát megoldjuk és az egész lakosság megfelelő ivóvízhez jut. A lakáskérdést nem tudjuk Ózdon megoldani, de a hároméves terv időszaka alatt az egész országban sem tudjuk kielégítően megoldani. Mint beszámolómban mondtam nagy léptekkel haladunk a megoldás felé, de három év alatt ezt nem lehet elvégezni. Tájékoztatásul megemlítem, hogy ózd az első ötéves terv időszakában 150 lakást kapott. A mostani tervben három év alatt 450 lakás előirányzata szerepel. Meg lehet még vizsgálni, hogy az általam bejelentett lakásépítési kiemelésből vagy átcsoportosításból nem szükséges-e Ozdot kiemelten ellátni lakással, de úgy gondolom, hogy miután a törvénytervezeten ez változtatást nem okoz, hiszen a lakáselosztás nincs kiemelve, nem lenne szükséges, hogy e kérdésben a tisztelt Országgyűlés most döntsön. Bejelentem még, hogy a munkavédelmi és munkaegészségügyi beruházások a hároméves tervben a minisztériumok részére külön sorokban fognak szerepelni, és így kizárjuk más célra való felhasználásukat. Teljesen egyetértek Z. Nagy Ferenc képviselőtársam észrevételeivel és javaslataival. Javaslatait mégis jellegük szerint különböző csoportokba kell osztanom. A talajerő-visszapótlás terén más, mezőgazdaságilag fejlett országokhoz képest nagyon el vagyunk még maradva és 1960ban is el leszünk maradva. Ez nagyrészt még a felszabadulás előtti időszak bűne és terhe, mert az ország adottságainak megfelelő műtrágyagyártó kapacitás kiépítése abban az időszakban elmaradt. Ezért — az igazság elismerése mellett is — fel kell sorolnom, milyen fejlődést értünk el a felszabadulás óta az ország műtrágya ellátásában, és hogy a hároméves tervidőszak folyamán üzemben levő, vagy elkezdődő műtrágya beruházások révén milyen ellátást tudunk a? 1960-as évek után biztosítani. Az 192l-es és 30-as évek között szántó kat. holdanként 9.6 kilogramm műtrágya jutott az országban. 1931 és 40 között 5.3 kilogramm kat. hold. Ez nem ható anyag, hanem 20.5 százalékos nitrogén műtrágya. Ennek egyötöde a hatóanyag. 1955-ben már 27 kg. 1957-ben 38 kg volt. 1960-ra 60 kg. 1965-ben 95 kg műtrágya fog egy kat. hold szántóterületre jutni az országban. A fejlődés olyan nagyságrendű, hogy megelőzi az ipari, vagy egyéb fejlődésünk ütemét, tehát a fejlődés dinamikája — véleményem szerint — e téren a legnagyobb az országban, amellett, hogy abszolút számokban megmérve, még mindig el vagyunk maradva. Ennél nagyobb ütemet szinte
