Országgyűlési napló, 1953. II. kötet • 1956. július 30. - 1958. szeptember 26.

Ülésnapok - 1953-50

2637 Az Országgyűlés 50. ülése 1958. évi június 20-án, pénteken 2638 reskedelem úgyszólván teljesen kiürült raktárait is feltöltöttük. Megragadom az alkalmat, hogy ezért az eredményért, ezért a munkáért itt az Országházában is elismerésemet és köszönetemet fejezzem ki a minisztériumi és a tanácsi ipar, valamint a kisipari szövetkezetek dolgozóinak. (Taps.) Természetesen a sikerhez nem lett volna elegendő csupán a könnyűipari dolgozók lelkes munkája, amelynek alapjait a gyors konszolidáció, a helyes politikai irányvezetés teremtette meg. A termeléshez szénre, áramra és folyamatos anyagellátásra volt szükség. Bányászaink munkája, a baráti országok, elsősorban a Szovjetunió segítsége azonban ehhez is nagymértékben juttatta hozzá a könnyűipart, mint az előző években bármikor. Dolgozóink munkakedvét nem kis mértékben növelték a forradalmi munkás-paraszt kormány azon intézkedései, amelyek jövedelmük emelkedését, valamint munkakörülményeik megjavítását célozták. így például több munkahelyen a reális mértékre csökkentettük a munkaintenzitást. A textiliparban, — ahol főleg nők dolgoznak —, megszüntettük a szombat éjszakai műszakot, a papíriparban a rendszeres vasárnapi műszakot. Az intézkedés helyes és előremutató voltát mi sem bizonyítja jobban, mint az, hogy a munkaidő csökkentése ellenére a könnyűipar termelékenysége az év végére már meghaladta az ellenforradalom előtti színvonalat. Nem mondjuk azt, hogy már minden területen meg vagyunk elégedve munkatársaink helyzetével a könnyűiparban, hiszen a szocializmus lényegéhez tartozik, hogy mindig többet és mindig jobbat adjon az ország gazdáinak: a dolgozóknak. De az is kétségtelen, hogy akár a teljesítmények megállapításában, akár a munkavédelmi és az üzemegészségügyi intézmények, akár az üzemi étkezdék, bölcsődék, üdülők létesítésében, összehasonlíthatatlanul jobb a helyzet nemcsak a horthysta korszak üzemeihez, hanem a legfejlettebb kapitalista országok gyáriparához képest is. Kedvező irányban éreztette hatását a tervezési és iparirányítási rendszerünkben alkalmazott változtatás is. Már 1957 második negyedévétől sikerült a centralizáció helyes mértékű csökkentése mellett a vállalati önállóság olyan növelése, amely a tervmutatók csökkentése mellett is biztosította a központi akarat érvényesítését. A tervezési módszer megváltoztatásával sikerült elérni, hogy dolgozóink jobban sajátjuknak érzik a terv célkitűzéseit, így alkotó módon vettek részt a terv kidolgozásában, végrehajtásában és ellenőrzésében. Mindezek eredményeként a könnyűipar termelése 1957-ben rohamosan fejlődött. 1957 negyedik negyedévében az ellenforradalom előtti szintet már 18 százalékkal túlhaladtuk és ezzel a magyar könnyűipar eddig legmagasabb termelési színvonalát értük el. A termelési kapacitások kedvező kihasználása, a termelékenység javulása, valamint a termelési -költségek csökkentése következtében a könnyűipar 1957-ben négy százalékkal, vagyis 440 millió forinttal túlteljesítette az ellenforradalom előtti jövedelmezőségét. Ebből vállalataink átlagosan 17 napi munkabérnek megfelelő, közel 150 millió forint nyereségrészesedést fizettek ki dolgozóiknak. E kedvező eredmények mellett is meggyőz ződésem, hogy különösen az anyagokkal való takarékos gazdálkodás területén még sok tartalék maradt kihasználatlanul. A politikai és gazdasági konszolidáció következtében a hároméves terv indulásánál, 1958 elejére termékeinkből a kereskedelem raktárai megteltek, a fogyasztók vásárlásai is a megszokott szinten állapodtak meg. Miután az ehhez szükséges termelési színvonalat 1957 negyedik negyedévében — néhány termékünk, mint például a papír, bútor kivételével — már elértük. 1958-ban a termelés lényeges fokozására már nem volt szükség. Ez év első negyedében — az előző negyedévhez képest termelésünk nem növekedett, s ennek jelentős része van abban, hogy eddigi termékenységünk sem növekedett, továbbá jövedelmezőségi tervünkben is csak kis mértékű javulást tudtunk elérni az 1957-es színvonalhoz képest. Sajnos több helyen tapasztalható a megengedett anyagkeretek túllépése és a rendelés nélküli termelés is. Ezen káros jelenségek megszűntetése érdekében intézkedéseket foganatosítottunk, amelyeknek megvalósítása még jórészt a vállalati, szövetkezeti vezetők és dolgozók, a minisztériumok és tanácsok közös feladata. Tisztelt Országgyűlés! Ezek után vázolni kívánom, hogy a 3 éves népgazdaságfejlesztési terv törvényjavaslata alapján hogyan látjuk a Könynyűipari Minisztérium és az egész könnyűipar főfeladatait. A könnyűipari cikkek gyártásában minden magyar ember érdekelt. A legfontosabbnak változatlanul a dolgozók életének megszépítését tartjuk, a lakosság szükségleteinek kielégítését, a kereskedelem ellátásának biztosítását egyre szélesebb választékú, jobb minőségű könnyűipari termékekkel. Ugyanezt szeretnénk elérni Budapesttől kezdve a legkisebb faluig a lakosság legkülönbözőbb szolgáltatási igényeit, egyéni ízlését kielégítő egyedi cikkek előállításának jobb megszervezése terén is, ami elsősorban a tanácsi, szövetkezeti ipar, kisebb részben pedig a kisipar megtisztelő feladata. A hároméves terv a kiskereskedelmi forgalom növekedését 13 százalékban szabja meg. Ezenbelül az iparcikk forgalom 22 százalékkal emelkedik. Az életszínvonal növekedése következtében tehát 1958-hoz képest is 2,9 milliárd forinttal magasabb értékben kell a kereskedelmet iparcikkel ellátni, ami viszonylag jelentős feladatot állít a könnyűipar elé is. De bízom abban, hogy ezt a feladatot a munkák megjavítása és a kereskedelmi apparátussal történt együttműködés máris tapasztalható megjavítása révén teljesíteni tudjuk. Az egyes cikkek termelésének számszerű növekedését, a százezres és milliós számokat, amelyek Kiss elvtárs beszámolójában már szerepeltek, nem akarom megismételni. Ugyanígy az exportszámainkat sem, pedig az előbbiekkel, a belső ellátás fokozásával egyenértékű feladat a külkereskedelemnek történő exportszállítások biztosítása, illetve növelése is. Talán említenem sem kellene, hogy a könnyűipar export-import forgalma épp úgy a magyar dolgozó nép ellátását szolgálja, mint a közvetlenül belföldre történő termelés. Hiszen elég köz-