Országgyűlési napló, 1953. II. kötet • 1956. július 30. - 1958. szeptember 26.

Ülésnapok - 1953-29

1443 Az országgyűlés 29. ülése 1956. július 31-én, kedden. 1444 tárgyalási fellépéseinkkel, fellebbezési óvásokkal szorgalmazói voltunk aránytalanul súlyos ítéleteknek. A Politikai Bizottság 1955 novemberi határozata alapján felülvizsgáltuk a közönséges bűncselekményekre meghozott ítéleteket. Javaslatunkra 390 elítélt kegyelmet kapott, míg 8500 személyt ügyük felülvizsgálása után feltételesen szabadlábra helyeztettünk. Azoknak ítéleteit is felülvizsgáltuk, akiket még nem hívtak be börtönbüntetésük megkezdésére. Ennek során több rnint 12 000 személy börtönbüntetését nevelő jellegű büntetéssé változtattuk. Felülvizsgáló munkánkat tovább folytatjuk. Szükségesnek tartjuk, hogy mindenkit kibocsáttassunk a börtönökből, akikkel szemben ez a legszigorúbb intézkedés nem feltétlenül szükséges. Éppen társadalmunk fejlődése, népi demokratikus rendünk megerősödése teszi lehetővé a korábbi börtönbüntetések végrehajtásának felfüggesztését. Bizonyos, hogy ezek az intézkedések a megtévedt dolgozókra jó hatással lesznek. Regéljük, hogy korábbi életmódjuk megváltoztatásával elkerülik a rájuk kiszabott büntetés végrehajtását. Fejlődésünk nagy eredményeinek, közbiztonságunk jelentős megszilárdulásának arra kell irányítania bíróságainkat, hogy állandóan figyelemmel kísérjék életünk igényeit és a törvény keretén belül ne mechanikusan alkalmazzák a törvény rendelkezéseit, hanem átgondoltan, és minden bíróság elé kerülő személy tekintetében egyéniesítve. Ezen az úton meg kell javulnia népi ülnökeink tevékenységének, akik egyenjogú bírókként ítélkeznek a hivatásos bírákkal. A bírósások tanácsainak minden bíróság elé állított szegély ügyében gondosan kell vizsgálniuk az ügy összes körülményeit. A múltban sok esetben a Puszta beismerés túlzott jelentőséget nyert. Azt a régi, de helytelen elvet, amely szerint a beismerés

/ a bizonyítékok királynője, „confessio r

egina probationum", a legkritikusabban kell vizsgálnunk. Le kell szögeznünk, hogy a beismerés egyáltalában nem királynője a bizonyítékoknak, hanem egy bizonyíték csupán, amelyet a bíróság, mint minden más bizonyítékot, a perben felmerült minden adatot összefüggésükben szabadon mérlegel. Büntető perrendtartásunk kifejezetten ki is mondia, hogy ,,a terhelt beismerése önmasában egyéb bizonyító eszközök alkalmazását feleslegessé nem teszi". Az igazság kiderítésében nagy jelentősége van a védelemnek, a védelem szabadságának. A védelemhez való jog érdemben illet meg minden bíróság elé állított személyt. Meg kell állapítanunk, hogy sokszor nem vettük kellőképpen figyelembe a szocialista igazságszolgáltatás eme alapvető követelményét. A védői jogok korlátozása törvénysértés és hátrányára van az igazságszolgáltatásnak. Ezt felismerve, az igazságügyminiszter, a belügyminiszter, a honvédelmi miniszter és a legfőbb ügyész közös utasítással megszabja azokat a törvényi feltételeket, amelyek a védők jogait biztosítják azokban az ügyekben is, ahol az államtitok és a közerkölcs érdekében a törvénv kivételesen zárt tárgvalást enged meg. A védők jogait, amelyeket a büntető perrendtartás törvényben biztosít, minden nyomozó, ügyész és bíró a legpontosabban köteles tiszteletben tartani valamennyi büntető ügyben. Védőink, ügyvédeink ma már az esetek túlnyomó többségében távolról sem a bűncselekményt védik, hanem a valóság megállapításához adnak segítséget a bíróságnak, rámutatnak a vádlott javára szóló, az őt mentő, vagy cselekményét enyhítő körülményekre. A törvényesség érvényesülése érdekében a vád képviselete mellett biztosítani kell a vádlott jogait éppúgy, mint az ügyben fellépő védő minden törvényadta jogát. Az igazságszolgáltatás törvényességének nagy fontosságú biztosítéka a tárgyalás nyilvánossága és az így is érvényesülő társadalmi ellenőrzés. Ezzel a lehetőséggel sem éltünk még teljes mértékben. A társadalom ellenőrzésének valódi kiszélesítését és hatékonyságát akkor fogjuk biztosítani, amikor — és hozzá teszem, minél hamarabb — megvalósítjuk a bíráknak a választását és a bírák rendszeres beszámolóit választóik előtt, ahogy azt Alkotmányunk és Központi Vezetőségünk legutóbbi határozata megköveteli. Tisztelt Országgyűlés! A bíróságok által kiszabott börtönbüntetések végrehajtásában az ügyészi felügyelet hároméves tapasztalatai alapján ugyancsak fejlődésről adhatok számot. Megalkotásra került a Büntetés-végrehajtási Szabályzat, amely hatályon kívül helyezte azokat a burzsoá börtönszabályokat, amelyek a büntetésvégrehajtás ideje alatt is az elítéltek legszélsőségesebb kizsákmányolását tették lehetővé. Társadalmi rendünk megerősödése, a ^közbiztonság megszilárdulása, valamint büntető politikánk szektás gyakorlatának felszámolása azt eredményezte, hogy a bebörtönzöttek száma állandóan csökken. 1955. november 1-én 37 027. 1956. március 1-én 27 836, július 10-én pedig csak 22 088 volt a bebörtönzöttek száma. Túlnyomó többségükben közönséges bűncselekményekért ítélték el őket. A fent már ismertetett okok következtében a bebörtönzöttek számának további csökkenése várható. Ez a folyamat szocialista rendünk erősödésének egyik kétségtelen jele, s egyben mutatja bűnüldöző és igazságszolgáltatási szerveink javuló munkáját is. Megteremtettük a feltételes szabadonbocsátás széles törvényi lehetőségét is. Ezzel azonban a büntetésvégrehajtási szervek nem éltek megfelelően. Az ügyészség ezt a hibás gyakorlatot megszüntette, s ennek eredményeként csak ez év május és június havában 1222 elítélt feltételes szabadonboosátását kezdeményezte. A börtönbüntetésnek nálunk nem a megtorlás a célja, hanem elsősorban a nevelés. Börtöneink legfontosabb nevelőeszköze a munka. Ennek biztosítására főleg a minisztériumoktól lényegesen több támogatást kell kapnunk. A letartóztatottak munkájukért fizetést kapnak, s abból gondoskodhatnak családjukról is. Azok a törvénysértések, torzítások, amelyeket a párthatározat elítélt, nem tették azonban lehetővé, hogy a nevelési feladatok maradéktalanul érvényesüljenek börtöneinkben. Még mindig sok a kívánni való ezen a téren. Mégis megállapíthatjuk, hogy az utóbbi időben börtönviszonyaink lé-