Országgyűlési napló, 1953. II. kötet • 1956. július 30. - 1958. szeptember 26.

Ülésnapok - 1953-45

2395 Az Országgyűlés 45. ülése 1958. évi január 29-én, szerdán. 2396 ezek munkába állítása elsőrendű feladatunk, — hanem azért is, mert korunkban a technika korábban elképzelhetetlen mértékben növekszik, és vannak olyan ágazatai, amelyeket az erkölcsi kopás rendkívüli mértékben érint. Ha ezeknek a legújabb technika alapján történő felújításáról, vagy egészen új ágazatok létesítéséről nem gondoskodunk, akkor bekövetkezik, hogy ezeknek a nagy erkölcsi kopásnak kitett ágazatainknak állóalapjai erkölcsileg teljesen elértéktelenednek, mielőtt. anyagilag megsemmisülnének, és a magyar nép életszínvonala emelése érdekében többé nem használhatók fel. Beszámolómban beszéltem arról, hogy máris vannak olyan kapacitásaink, amelyeknek felhasználása, teljes kitöltése, gyártmányainak exportálása nem növeli, hanem csökkenti a nemzeti jövedelmet, nem emeli, hanem csökkenti a magyar nép életszínvonalát. Ha ilyen alacsony szinten tartjuk a felhalmozást, fennáll az a veszély, hogy tovább nő ezen kapacitásaink aránya, amelyeket nem célszerű a magyar nép érdekében kihasználni. Ezzel kapcsolatban fel kell hívnom a figyelmet arra: mivel a magyar kormány nem szándékszik hozzányúlni a fogyasztási alaphoz, sőt a Tervhivatal elé azt a célt tűzte ki, hogy a következő években biztosítsa az életszínvonal emelését, — tehát az arány megváltoztatása nem a fogyasztás csökkentésével történik, hanem egyetlen út áll előttünk: a nemzeti jövedelmet nagyobb mértékben növeljük, mint az 1957—58ban lehetséges volt. és a többleteredmények nagy részét a felhalmozás növelésére szánjuk, amellett, hogy ennek egy részéből az életszínvonal emelését is elő fogjuk irányozni. 1958-ban ennek előfeltételei megvannak. A Minisztertanács vitája megmutatta. — amikor 1958-ról tárgyaltunk' —, hogv a Tervhivatal munkaügyi tervei nem eléggé feszítettek. Szó sincs arról, hogy túlfeszítettek lennének, — de nem eléggé feszítettek. További lehetőség van arra, hogy az anyagfelhasználás csökkentésével, a termelékenység növelésével a termelésre fordított költségeket csökkentsük. Ezért azt javaslom, hogy a Minisztertanács ezirányú határozatának megfelelően a termelési költségszint, amelyet 1958-ra —"100 forint termelési költségre vonatkoztatva — 99 forintban állapítottuk meg, további egy-két tized százalékkal csökkentett legyen, s ezzel biztosítsuk olyan tartalékok feltárását, amelyek a jövő biztosítása szempontjából jelentősek. Ilyen tartalékok feltárása azért is nagy jelentőségű, mert tovább hatnak a következő években. Ha e téren 1958-ban elérünk valamit, akkor az növekvő kihatással a további években újra hat és növeli elért eredményeinket. Tekintettel arra, hogy az anyagellátási terv is reális, minden lehetőség megvan arra, hogy a termelési költségeket csökkentsük. Az 1958-as terv realitását az biztosítia — és az éppen a különbség a korábbi évekkel szemben —, hogy korábban a terv téhvezőinek egyidejű legkedvezőbb megvalósulását feltételezték a tervezők. Magyarul szólva szerencsét terveztek, mert minden tényező egyidejű legkedvezőbb megvalósulásának matematikailag rendkívül alacsony a valószínűsége, ezt a magyar nép szerencsének nevezi. Az 1958-as tervnek az a jellemzője, hogy figyelembe veszi az életben bekövetkezhető változásokat és magában foglalja azt a tartalékot, hogy ha mondjuk egyes tényezők rontó tényezőként belépnek az életbe, más tényezők, mint javítótényezők ezt kompenzálni fogják. Ez bátorít fel arra, hogy kijelentsem: véleményem szerint az anyagellátási tervben nem lazaságok, hanem ilyen biztosítékok vannak, amelyek lehetővé teszik, hogy 1958-ban 1,5—2 százalék megtakarítást érjünk el. Természetesen ez az anyagmennyiség, amelyet megtakarítással nyerhetünk, nem tervezhető be, mert akkor előállna az a régi helyzet, hogy túlfeszítjük a tervet. Ezért nem teiveztük be. De ebből ne következzék, hogy nem takarítjuk meg ezt az anyagmennyiséget, ha ez a lehetőség rendelkezésünkre áll. Éppen ezért, mivel az 1958-as terv ilyen tartalékok feltárására alkalmas, a legnagyobb mértékben egyetértek Apró elvtárs felszólalásával, ö a gazdálkodásban a centralizmus 1957-hez mért fokozását javasolta, s ezt csak a fő arányok kialakítása területén. Meg kell mondanom, hogy ez azért szükséges, mert elég rossz taoasztalatok vannak atekintetben, hogy a tervből feltáruló tartalékokat a legjobb szándék ellenére nom miidig az össznépi érdekeknek megfelelően használjuk fel. Azért lehetséges ez tisztelt képviselőtársaim, mert a feltáruló tartalékok egyes középvezető szinten jelentkeznek, s ma még nincs meg a biztosítéka annak, hogy a középvezető szervek legjobb szándékú cselekedetei matematikailag összegeződnek és a népgazdasági legnagyobb eredményt hozzák. Lehetséges és 1957-ben elő is fordult, hogy az egyes középvezető szervek a legjobb szándék mellett a legnagyobb eredményeket érték el, de ezek az eredmények nem egy irányban mutattak és ezért nem adódtak össze. A fő arányok tekintetében azért fontos a centralizmus, hogy ezeket a jószándékokat egy irányba terelje és a magyar nép érdekében a legnagyobb eredményt biztosítsa. Természetesen ez nem jelenti azt, hogy a régi bürokratikus centralizmust állítanánk vissza. Régen az volt a jellemző a bürokratikus centralizmusra, hogy minden, az életben előforduló probléma eldöntését két-három vezető szinttel feljebb vitte, mint ahol a dolog érdemi elintézéséhez szükséges összes tényezőket ismerhették volna. Egy példát mondok. Abban, hogy egy könnyűipari üzemben milyen kisebb mértékű változást hozzanak létre bérügyi kérdésekben, a miniszter döntött, — én voltam az a miniszter — s amikor eldöntötte ezt a kérdést, már nem is tudta, milyen tényezők hatnak az üzemben. Ezt csak azért mondom, hogy kizárásos módszerrel rávilágítsak arra, hogy nem a régi bürokratikus centralizmusról van szó. Véleményem szerint továbbra is erősíteni kell a vállalati önállóságot, a középszervek önállóságát, de csak olyan körben, amelyben a hatáskör mellé a felelősséget is el tudják vállalni. Ezzel függ össze a terv- és költségvetési bizottságban a beruházási kérdésekkel kapcsolatban elhangzott vita is. Itt nemcsak arról van szó, 170*