Országgyűlési napló, 1953. II. kötet • 1956. július 30. - 1958. szeptember 26.

Ülésnapok - 1953-45

2379 Az Országgyűlés 45. ülése 1958. évi január 29-én, szerdán. 2380 az értelmiség, illetve a szervezők munkaköréből szeretnék kiemelni. Mindinkább nyilvánvaló ugyanis, hogy az értelmiség túlnyomó része megértette és elismeri a kormány határozott, nyílt és emberséges politikájának helyességét és saját érdekének is látja majd, hogy az előttünk álló terv sikeres megvalósításában maga is minél nagyobb részt vegyen. A tudományos és technikai felkészültségben és a művészeti kultúrában olyan tőke áll rendelkezésünkre, amely tudvalevően jelentékeny (anyagi értékké alakul át, s megfelelő munkával éppen az ez évben elsősorban előtérben álló külföldi viszonylataink javítására is különleges anyagi értékké alakítható. Alig van exportárunk, amelynek létrehozásában, értékének növelésében valamilyen hazai tudományos, illetőleg műszaki, sőt gyakran művészeti tevékenység eredménye ne játszana döntő szerepet. Nem felesleges erről beszélni, mert lakosságunk zöme kevéssé ismeri, s így kevéssé értékelheti azokat az eredményeket, amelyek áruinkat exportképessé teszik. Az exportunkban fontos szerepet játszó gépekben, járművekben, műszerekben a hazai tudósnak, mérnöknek a munkással való összefogása, és a szakmai tudás, az ötletek, felfedezések százai öltenek testet. Egy kis ország szükségképpen kevesebbfajta nyersanyaggal rendelkezik: a hiányanyagok megfelelő helyettesítése hazai alapanyagokkal annak a munkának az eredménye, amelyet a fizikus, kémikus, biológus, geológus, mérnök ért el és realizál ebben az évben is. Mikor most jelentékeny valutáért perlitet, valamint kerámiai és egyéb ásványi anyagokat exportálunk, geológusaink, geokémikusaink kutatásait gyümölcsöztetjük. Amikor pedig túlnyomóan itthoni alapanyagokból ezévi kohókoksz termelésünk csaknem 40 százalékkal emelkedik a tavalyihoz képest, akkor ugyancsak sokféle szakemberünk együttműködésének termése érik be. Most a terv szerint nagytömegű anyagot igénylő áruk helyett mindinkább munkaigényes termékek, például elektromosgépek produkciójára átallva, a munkás, mérnök és tudós szakértelmének mind nagyobb jelentősége lesz. Es hogyan állunk ezen a téren? Nem túlzás, ha például azt mondják, hogy Magyarország ma matematikai nagyhatalom. Ennek jelentősége a világ kultúrája és anyagi előrehaladása szempontjából alig mérhető fel. Helytelen volna, ha tudományos eredményeink jelentőségét akárcsak abból a figyelemből akarnánk megbecsülni, amelyet emiatt a külföld tanúsít irántunk. De kétségtelen, hogy különböző — matematikai és más — tudományos eredményeinknek, éppen úgy, mint a művészeteknek is van egy állandóan növekedő, részben közvetlenül is észlelhető, részben kevéssé feltűnő, de minden esetben valutában is kifejezhető olyan pozitívuma is, amely nem közvetlen célja és fokmérője, d.' velejárója a nagy ütemben fejlődő kultúránknak. Országunk természeti energiákban való viszonylag szegénvségét tehát az értelmiség — épp úgy, mint munkásosztályunk és parasztságunk — a leleményesség, ügyesség, speciális tudás kifejlesztésével mindinkább ellensúlyozza. Ezt a tudást, ügyességet azonban egyelőre nem aknáztuk ki kellőképpen. Néha éppen azáltal, hogy túlságosan is fel akarjuk használni a kiválóbbakat, csökkentjük eredményességüket. Amikor ugyanis bevonjuk és szerepeltetjük őket olyan feladatkörökben is, amelyekben inkább csak műkedvelők, elvonjuk őket attól a munkától, amellyel hazánk számára elsőrendű értékeket hozhatnának létre. Természetes, hogy ha valaki egy munkakörben jól bevált, szeretnők felhasználni fontosabb munkakörben is. De nem szabad elfelejteni, hogy ott újból elölről kell kezdeni a tanulást, s így országunk dolgozóinak nem kis része — mégpedig éppen a legkiválóbbak — kiesnek a produktív munkából. Amikor és ahol égetően sürgős feladatokat kell megoldani, ott a káderek bizonyos állandóságára nyilván súlyt kell helyezni. Az állandóságnak a szükségesnél nagyobb hiánya jellemzi még ma is sok esetben termelésünket és áruellátásunkat is. Ez is eddig aligha felmért, de könnyen beláthatóan nagymérvű közgazdasági kárral járó jelenség. Hogyan nyilvánul ez ma a fogyasztó részéről? Ha csak időközönként jelenik meg egy-egy áru, abból „biztonság kedvéért" olyan mennyiségeket vásárolnak, hogy az a háztartásban végülis részben megromlik. Az állandóság hiánya mutatkozott abban is, hogy egyes hivatalnokok — rendszerint főleg saját fontosságuk bizonyítására — következményeiben komolyan át nem gondolt utasításokat adtak ki, többé-kevésbé felesleges kimutatásokat kérve más szervektől, s persze ezzel egyszersmind a munka- és papírpazarlás lavináját indítva meg. A kormányelnöki beszámolóból örömmel hallottuk a rendeletkiadás erős csökkentését, s kérjük, hogy kormányunk ez irányú célkitűzését ne engedje elhomályosodni akkor sem, amikor termelési szervezetünknek soronlevő gyökeres átszervezése valóban fokozottabb mérvű rendeletkiadást tesz majd szükségessé. Bizonyára nem kicsiny energiafogyasztást jelent az utcakeresési műveletek budapesti összértéke sem, amelyet a néha elhamarkodott utcanév-változtatások hoznak létre. Szervezési kérdés az is — de ez már magában is óriási horderejű —, hogy a több milliárdos befejezetlen beruházások problémájára megoldást találjunk. Engedjék meg, hogy itt szóról szóra felolvassak néhány olyan mondatot, amelyet a miniszterelnök első helyettese imént elhangzott beszédének megismerése előtt írtam le, bár ez talán részben ismétlésnek hat. Egyes évek óta húzódó kisebb építkezések láttán sokakban felmerül a kérdés, miért kezdünk bele egyszerre számos hosszantartó építkezésbe egy adott kapacitásból, ahelyett, hogy egymás után kevesebb objektumon, nagyobb erővel dolgozva, gyorsabban befejezett épületeket adnánk át az arra váróknak. Hiszen ez nem jelentené a kapacitás felhasználása végső határidejének kitolását, s ugyanakkor kevesebb állványozó és egyéb anyag romlana, s volna jobban kihasználva. Talán a lakásvárókat is meg lehet győzni arról, hogy ez a helyes módszer, nem pe169*