Országgyűlési napló, 1953. II. kötet • 1956. július 30. - 1958. szeptember 26.

Ülésnapok - 1953-44

2273 Az Országgyűlés 44. ülése 1958. évi január 28-án, kedden. 2274 (Elnök: RÓNAI SÁNDOR — 10,02) ELNÖK: Tisztelt Országgyűlés! Az ülést megnyitom. Napirend szerint következik a Mi­nisztertanács beszámolója feletti vita. Bejelen­tem, hogy a vitában felszólalásra jelentkezett Komócsin Zoltán, Dinnyés Lajos, Gáspár Sán­dor, Darabos Iván, Peskó Lívia, Bognár Rezső, Máté János és Tisza József képviselőtársunk. A beszámoló feletti vitát megnyitom. Komócsin Zoltán képviselőtársunké a szó. KOMÓCSIN ZOLTÁN: Tisztelt Országgyű­lés! Kedves Képviselő Elvtársak! Az országos gondok, a gazdasági, bel- vagy külpolitikai kér­déseik iránt érdeklődő, politizáló emberek 1956. november 4-e után ismét hozzászoktak ahhoz, hogy a párt és a kormány vezetőinek nyilatko­zataitól, beszédeitől sokat várjanak. ' Egy-egy nyilatkozatban vagy beszédben, amely az Or­szággyűlésen, más fórumokon, vagy tömeggyű­léseken elhangzott, százezrek, sokszor milliók vártak és kaptak (kérdéseikre, problémáikra vá­laszt. A párt- és a kormány vezetői, valamint a néptömegek közötti politikai bizalom egy nyel­ven beszélésének egyik legjobb példája ez. Mos­tanában hányszor előfordul, hogy ismerősök, barátok egymással összetalálkozva legkelleme­sebb új, friss élményeik között arról beszélnek, hogy a legutóbb hallott vagy olvasott politikai nyilatkozat a párt, vagy a kormány valamely vezetőjétől milyen hatással volt rájuk, milyen problémájukra adott feleletet. Emberek milliói, mint a múlt esztendő egyik legnagyobb politikai élményét érzik szívük mélyén a nyolc hónappal ezelőtt elhangzott kormányelnöki beszámolót és a felszólalásokra adott választ. Senki sem fogja jóslásnak tartani, ha azt mondom, hogy valami ilyen hatás várható a tegnap ismertetett kor­mányelnöki beszámoló visszhangjaként is. Az elmúlt nyolc hónap és részben az ellen­forradalom fegyveres leverése óta eltelt több mint egy év gazdasági, bel- és külpolitikai ered­ményeit összegező kormányelnöki beszámolót meghallgatva legelőször a következő gondolatot szeretném elmondani: Elért eredményeink nagy örömet, bizonyos politikai, eiikölcsi elégtételt je­lentenek mindenekelőtt azoknak a dolgozóknak, párttagoknak és pártonkívülieknek, akik kezdet­től fogva támogatják a forradalmi munkás-pa­raszt kormányt. Azokról a csendben, szerényen dolgozó százezrekről van szó, akiknek esze és szíve azonnal befogadta a kormány legelső fel­hívását és a maguk helyén rögtön tettekkel áll­tak a párt- és a kormány politikája mellé. Ök jelentették a forradalmi munkás-paraszt kor­mány első szerény tömegbázisát, amely élet-ha­lál harcban néhány hónap alatt kisebbségből győzedelmes erőt jelentő többséggé vált. Hazánk történelméből tudjuk, hogy a haladó gondolkodású emberek előtt különösen a felsza­badulás előtti negyedszázadban nagyon rossz volt annak a szónak a csengése, hogy kormány­párt. Azt is tudjuk, hogy a kormánypártiság elvtelenséggel, megalkuvással, de» rendszerint karrierista előnyökkel, kényelmes állással, élet­tel járt. Nos, a mi országunkban megtörtént az is, közvetlenül a forradalmi munkás-paraszt kormány megalakulása után, hogy átmenetileg egy ideig bizony nem volt könnyű dolog kor­mányt támogatónak, kormánypártinak lenni. A kormány támogatása, pártolása egyet jelentett a párt eszméi, elvei, politikája meíletti kiállás­sal sokszor a végsőkig kiélezett kérdésekben, mesterségesen felkorbácsolt, hisztérikus politikai légkörben. A forradalmi munkás-paraszt kor­mány melletti kormánypártiság nemhogy előny­nyel nem járt, de sokszor nagyon is igaztalan, hátrányos megkülönböztetést vont maga után, ha csak átmenetileg is. Természetesen akik ezt meggyőződéssel, szívvel vállalták, tehát ponto­san ellenkező kiindulásból, mint a régi idők kor­mánypártijai, azokat ugyanazok a célok vezet­ték, mint a kormány tagjait, a nép önzetlen sze­retete, a szocializmushoz, a népi demokratikus rendszerhez való hűség. És ha az akkori helyzet gyökeresen megváltozott, az csak azért történhe­tett, mert annyi sok nehézség és szenvedés után végre valóban egymásra talált, eggyé forrott a nép nagy többsége és a kormány. Egyes emberek, emberek kisebb-nagyobb csoportjai, akiknek a szocializmushoz, a mi rend­szerünkhöz való hűsége a legsúlyosabb napok­ban is kiállta a próbát, egy évvel ezelőtt súlyos harcot vívtak az ellenforradalmárok és az áruló revizionisták rájuk gyakorolt eszmei befolyásá­val és fokról-fokra jutottak el a kormány politi­kájának, célkitűzéseinek tudatos vállalásához. A párt és a kormány politikájának gyakorlati meg­valósulása során szereztek tapasztalatot, szemé­lyes élményeket mind többen és többen arról, hogy a maguk, és az egész nép érdekében csak egy helyes út van, az, amelyen a párt és a kor­mány jár. Jelenleg a mi hazánkban sok olyan ember van, aki már százszor is megbánta előző helytelen, eltévelyedett magatartását. De olyan ember egy sincs, aki azt bánta volna meg, hogy 1956. november 4-e után, múlt év tavaszán, má­jusban, vagy utána őszintén, egyenesen a forra­dalmi munkás-paraszt kormány pártjára állt. (Taps.) Tisztelt Országgyűlés! A Magyar Szocialista Munkáspárt vezetésével a forradalmi munkás­paraszt kormány erőfeszítései nyomán elért eredmények egyértelműen bizonyítják, hogy a nép többsége szereti a népi demokráciát, ragasz­kodik a szocialista társadalmi rendszerhez, kü­lönbnek tartja a régi kizsákmányoló, népelnyo­mó társadalmi rendszernél. Számunkra, kommu­nisták számára az a legfontosabb, hogy a szo­cializmus gondolata mély gyökeret vert a leg­szélesebb néptömegek gondolkodásában és szí­vében. Ugyancsak nagy jelentősége van annak, hogy a szocialista gazdasági-társadalmi rend alapjai hazánkban mélyek és szélesek. E két alapvető tényező, a szocializmus anyagi-társa­dalmi alapjai és a szocializmust akaró népmilliók nélkül természetesen nem tarthatnánk ott, ahol tartunk. Mindez nem filozófiai elmélkedés, ha­nem napjaink legnagyobb realitása. Gondoljuk meg, még csak most egy esztendeje teljesen jó­hiszemű, de hitükben megingott emberek milyen kétségbeejtő jövőt láttak maguk előtt. Ma is élénken él emlékezetemben, hogy amikor most egy éve Debrecenben munkásokkal, vagy az egyetem egyik-másik professzorával beszélget­tem, néhány mondat után kifejtették, a jövőt

Next

/
Thumbnails
Contents