Országgyűlési napló, 1953. II. kötet • 1956. július 30. - 1958. szeptember 26.

Ülésnapok - 1953-39

2027 Az országgyűlés 39. ülése 1957. évi június 6-án, csütörtökön. 2028 gyűlést azokról a jelentős eredményekről, amelyeket politikai, gazdasági életünk konszolidálása terén a dolgozók erőfeszítéseivel, a testvéri országok, mindenekelőtt a Szovjetunió támogatásával az elmúlt fél év alatt elértünk. Az országgyűlés most folyó tanácskozásán eddig 27 képviselőtársunk szólalt fel és a kormány hat tagja szólt hozzá a napirendhez, adott részletesebb tájékoztatást az országgyűlésnek a legfontosabb gazdasági, pénzügyi kérdéseinkről, az 1957. évi népgazdasági terv teljesítésével kapcsolatos feladatokról. Felszólalásomban néhány olyan problémával szeretnék foglalkozni, amelyekről — úgy érzem — kevés szó esett, vagy amelyekben a párt központi vezetősége és a kormány álláspontját szükségesnek tartjuk részletesebben kifejteni, először a dolgozók életszínvonaláról és egyes iparcikkek árának a kormány által végrehajtott felemeléséről szeretnék beszélni. Nem ismétlésképpen, de újból el akarom mondani, hogy a párt és a kormány — tanulva az első ötéves terv végrehajtása során elkövetett hibákból — olyan gazdaságpolitikát folytat, hogy a dolgozók életszínvonala az ország lehetőségeihez képest állandóan javuljon, olyan mértékben, mogy azt az ország gazdasági helyzete, saját erőfeszítéseink, jó munkánk évről évre lehetővé teszi. Közismert, hogy a párt és a kormány nemcsak politikai, hanem gazdasági szempontból is igen nehéz helyzetben vette át az ország vezetését. Számolt a nehézségekkel, az ellenforradalom által okozott hatalmas népgazdasági károkkal, ami mintegy 22 milliárd forint. Ennek az összegnek a nagyságát akkor értjük meg legjobban, ha összehasonlítjuk az 1957. évi népgazdasági tervvel, amelyben az összes nemzeti jövedelem előirányzata 87,4 milliárd forint. Az óriási károk mellett a kormány számolt azzal is, hogy a gazdaságpolitikában elkövetett régi hibákat is kijavítsa, s mindezeket figyelembe véve szilárd elhatározása, hogy a szocializmus építését a jövőben úgy kell folytatni, hogy a ma élő munkásnemzedék, az egész dolgozó nép, munkáián keresztül élvezze a szocialista rendszer előnyeit, politikailag és gazdaságilag egyaránt. A kormány az ország gazdasági talpraállítása mellett, a nagy népgazdasági károk ellenére különös gondot fordított a dolgozók életszínvonalának javítására. Közel másfélmillió dolgozóra kiterjedő béremelést hajtottunk végre. A jóváhagyott bérügyi intézkedések közül a munkások 10—12 százalékos béremelése, az ipari és építőipari műszaki dolgozók, állami mezőgazdasági munkások, pedagógusok, kereskedelmi dolgozók és más foglalkozásúak bérrendezése mintegy 4 milliárd 100 millió forint többletkiadást jelent. Az ez évben még végrehajtandó béremelések — adminisztratív alkalmazottaknál, egészségügyi, közszolgálati alkalmazottaknál, MAV-nál, postánál — egész évre számítva mintegy 1 milliárd 200 millió forinttal tovább növelik az érintett dolgozók évi jövedelmét, vagyis béremelésre — a természetbeni juttatások értékét is figyelembe véve — csaknem 5 milliárd 500 millió forintot fordított a kormány. A gyermektelenségi adó megszüntetése 300 millió forinttal, a békekölcsönjegyzés megszüntetése további 1 milliárd forinttal növelte ez évben a bérből élők évi jövedelmét. A nyugdíjak rendezésére mintegy 200 millió forintot fordítottunk. Mindent egybevéve: a kormánynak a béres nyugdíjemelésre eddig tett intézkedései csaknem 7 milliárd forinttal emelték a bérből élő munkások és alkalmazottak, valamint a nyugdíjasok jövedelmét. Ez nagyobb összeg, mint amennyit a megelőző öt évben béremelésekre összesen fordítottunk. Ügy hiszem, ezek a számok meggyőzőek és elismerésre méltóak, hiszen 1957-ben a dolgozók reálbére évi átlagban mintegy 15 százalékkal lesz magasabb, mint 1956-ban volt. pedig az emelkedés 1956-ban jelentős volt. Ha ehhez hozzászámítjuk a dolgozó parasztságnak a beszolgáltatás eltörléséből, számos mezőgazdasági, szerződéses termék árának rendezéséből előállt többletjövedelmét, amely meghaladja a 4 milliárd forintot, akkor láthatjuk igazán, hogy rövid hónapok alatt a párt és a kormány milyen nagy erőfeszítéseket tett a dolgozók életszínvonalának emelése érdekében a városokban és a falvakban egyaránt, hogy a régi hibákat e téren is kijavítsuk. Ezek a bér- és nyugdíjemelési intézkedések jó hatásúak voltak, ösztönzést adtak a termelésnek és nem kis mértékben járultak hozzá ahhoz, hogy a termelési kedv az iparban és a mezőgazdaságban erősödjék. Minden félreértés elkerülése végett szeretném mindjárt azt is megmondani, hogy a szocializmus építése során 12 év alatt — néhány év kivételével, ahogy erről az országgyűlés vitájában is szó esett már — nálunk évről évre emelkedett a dolgozók életszínvonala. Csökkenés, visszaesés kizárólag az 1951—53 közötti években volt, az ipar gyors fejlesztésének idején. Azért kell ezt világosan megmondani, mert az ellenforradalom, s az azt előkészítő Nagy Imre-féle* csoport, a revizionisták, a demagógok hazug rágalmakat terjesztettek arról, hogy nálunk a szocializmus építésének körülményei között, tehát az elmúlt 12 év alatt nem emelkedett az életszínvonal, nem javultak a szociális körülmények. Nézzünk meg néhány tényt. A Horthy-Magyarországon 1938-ban í 166 177 dolgozó részesült társadalombiztosításban, 1956-ban 3 300 000, családtagjaikkal együtt 6 300 000 emberre — tehát a lakosság 64 százalékára — terjedt ki az általános, széleskörű, magasabb színvonalú társadalombiztosítás, orvosi ellátás. Ha ehhez hozzászámítjuk, hogy mennyivel emeltük a kórházi ágyak, szülőotthonok, bölcsődei férőhelyek számát, mennyi lakást és kultúrházat építettünk állami eszközökből, mennyi iskolát, könyvtárat hoztunk létre, mit költöttünk népművelésre, faluvillamosításra, a dolgozó munkások és parasztok gyermekeinek iskoláztatására, sportra — csak akkor láthatjuk igazán, hogy a munkásparaszt hatalom 12 évi munkájának eredményeképpen évről évre nőtt az ország lakosságának életszínvonala, javultak a kulturális viszonyok, a munkakörülmények, növekedett az iskolát végzettek arányszáma.