Országgyűlési napló, 1953. II. kötet • 1956. július 30. - 1958. szeptember 26.

Ülésnapok - 1953-36

1857 Az országgyűlés 36. ülése 1957. évi június 3-án, hétfőn. 1858 ugyanilyen célok, olyan célok, amelyek az egész nép érdekét fejezik ki, s ezért nem lehet kétséges, hogy ha jól dolgozunk, sikerül ezeknek a céloknak az elérésére ismét mozgósítani az egész magyar népet, s az egész magyar nép munkája, lelkesedése, találékonysága, szorgalma, kitartása a biztosítéka annak, hogy mindezeket a feladatokat sikeresen meg fogjuk oldani. Mivel a terv és a költségvetés ugyanezeket a célokat szolgálja, azt pártom és a magam nevében elfogadom. (Nagy taps.) ELNÖK: Az ülést tíz percre felfüggesztem. (Szünet után — 16.20) ELNÖK: Tisztelt Országgyűlés! Az ülést újból megnyitom. Szólásra következik Varga Károly képviselőtársunk. VARGA KÁROLY: Tisztelt Országgyűlés! A szocializmust építő népi demokratikus állam , gazdasági életének elengedhetetlen feltétele a tervgazdálkodás. Ennek során gazdasági életét nem a véletlenektől teszi függővé, hanem alapos, a népgazdaság minden ágát felölelő és érintő számításokat végez a lehetőségek felmérésére és ezek birtokában jelöli meg az adott tervidőszak feladatait. Ez a gondos, számító és elemző munka vonul végig a beterjesztett 1957. évi népgazdasági terven is. A népgazdasági terv tanulmányozása során észrevehető, hogy a reális valóság nyílt feltárásával, gazdasági nehézségeink figyelembevételével és lehetőségeink — beleértve külföldi barátainktól és ezen belül elsősorban a Szovjetuniótól kapott nagyértékű segítséget is — helyes felhasználásával készült el. A terv tárgyalásának különös jelentőséget ad az a tény, hogy alig hét hónaopal az ellenforradalmi események után tárgyaljuk, olyan gazdasági helyzetben, amely magán viseli az ellenforradalom által közvetlenül okozott, valamint a sztrájkok és a termelés általános visszaesése következtében jelentkező mintegy 20 milliárdos kár nyomait is. Ezenkívül — úgv érzem, meg kell mondani azt is őszintén, ahogy ezt Kiss Árpád elvtárs is tette —, hogy viseljük az elmúlt évek gazdaságpolitikai hibáinak következményeit is. Itt gondolok az erőinket meghaladó beruházásokra és a mezőgazdasági termelés helytelen iránvítására. E mélyreható károk következtében gazdasági életünk rendkívül súlyos, válságos időszakát éltük át hónapokkal ezelőtt, és hogy most eljutottunk odáig, hogy ilyen rövid idő után gazdasági helyzetünk rendeződni kezd, hogy mód és lehetőség adódik gazdasági életünk tervszerűségének megtárgyalására, ázt mindenekelőtt a forradalmi munkás-paraszt kormány határozott és céltudatos vezetésének, a Szovjetunió, Kína és a többi baráti állam segítségének, valamint dolgozó népünk — s különösen hős bányászaink — munkájának köszönhetjük. A népgazdasági terv feléoítésének alapkérdése a megtermelt és elosztható nemzeti jövedelem alakulása, amely az ipari és a mezőgazdasági termelés, valamint az egész népgazdaság termelési ágainak hozzájárulásaképpen jön létre. Ez összegében — mint ahogy a tervből is ismerjük — 87,4 milliárd forint, vagyis 8,9 százalékkal kevesebb, mint az 1956. évi tervezett, és 2,5 százalékkal magasabb az 1956. évi teljesítésnél. A nemzeti jövedelem csökkenésének főoka az ipari termelés színvonalának csökkenéséből adódik. Ezt alapanyagiparunk, elsősorban a szénbányászat, villamosenergia- és építőanyagipar volumenének csökkenése és szűkös nyersanyagellátásunk idézi elő. A szocialista ipar termelésén belül az 1956. évi tényszámokhoz viszonyítva a könnyű- és élelmiszeripar termelése kilenc százalékkal emelkedik, viszont a nehézipar termelése ugyanakkor négy százalékkal csökken. Az ipar termelésének ilyen irányú összetételéből adódik, hogy mintegy 300 millió devizaforintos fogyasztási cikk-import figyelembevételével megvalósítható a bérkihatások és a parasztság megnövekedett vásárlóerejének következtében a vásárlóerő ellátása árufedezettel. Ez csak úgy lehetséges, hogy egyrészt az elosztható nemzeti jövedelem nagy részét — amint az előttem felszólaló Friss képviselőtársunk elmondotta — 95,3 százalékát a fogyasztási alapra helyezzük, másrészt, ha a felhalmozást és főleg a beruházásokat — a jelentős külföldi segítség mellett is — erősen csökkentjük. A terv tanulmányozása során ugyanis világosan látható, hogy a nemzeti jövedelem az előbbiekben már említett erősmérvű csökkenése mellett is a kormány határozottan tartani kívánja az emelésekre kiadott rendelkezéseket, amelyek a reálbérek mintegy 15 százalékos emelését irányozzák elő. E rendkívül helyes és a dolgozók széles tömegeit érintő gazdasági intézkedés mellett azonban látni kell azt is — és ez nyilvánvalóvá válik az előttünk fekvő néDgazdasági tervből is —, hogy ez a több mint 5,1 milliárdos bérrendezés akkor jelenti, és csak akkor jelentheti az említett reálbéremelkedést, ha mögötte nő a munka termelékenysége és csökken az önköltség. Meglátásom szerint is határozottan kell az elmúlt 6—7 hónapban megtett úthoz hasonlóan előremenni a gazdasági vezetés és a termelés megjavítása érdekében. Iparunk jelenlegi helyzete kemény, következetes, és nem utolsó sorban hozzáértő vezetést igényel. Véleményem szerint az a probléma, hogy tervünk mögött szűkösen bár, de megfelelő anyagkészlet áll rendelkezésre, a másik oldalon viszont a kapacitás nincs megfelelően kihasználva — magában rejtheti egy olyan értelmű túlteljesítésnek a veszélyét, amely oda vezethet, hogy a tervezett anyagot előbb dolgozzuk fel, és így az utolsó hónap, vagy hónapok során anyaghiány következtében esetleg üzemrészeket kell leállítani. Azonban amikor ezt az aggályomat kifejezem, megállapítom, hogy ez nem zárja ki, hogy túl. teljesítésre van lehetőség, sőt éppen gazdasági helyzetünk megszilárdítása érdekében — amint az előttem felszólaló Friss képviselőtársam mondotta — a túlteljesítéshez anyagtakarékosságra van szükség és az önköltséget kell csökkenteni. Véleményem szerint az ipar gazdaságossá-